Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-18 / 46. szám
46. sz. 1911 november 18. 5 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja GAZDAG ÖRÖKSÉG. . Alapige: Ap. Csel.- XX:32: j Isten adhat nektek örökséget minden megszenteltek közt. E szavak egy részét teszik ama beszédnek, melyet 'Pál az efézusi vénekhez intézett. Három évig volt közöttük, és Isten úgy megáldotta munkáját, hogy mint a megelőző fejezetben olvassuk, “az Urnák igéje erősen név ekedbe és hatalmat vesz vala” (20 v.) Azonban az igazság előhaladása végre jelenteken}' ellenszenvet idézett elő, úgy, hogy a nép között zendülés tört ki, mely miatt tanácsos volt Pálnak átmenni Mecedoniába. Görögországban való tartózkodása rövid volt; három hónapi ottidőzés után elhatározta, hogy visszatér Jeruzsálembe, lehetőleg Pünköst napjára szándékozván megérkezni oda. Útja Efezushoz közel vitt el: Milétusból követeket küldvén Eífézusba, magához hivatá a gyülekezet véneit, hogy még egyszer alkalma legyen szívélyesen beszélni azokkal, kikkel — előre látta — soha se fog többet találkozni. Ez alkalommal tartotta azt a vonzó beszédet, mely mai alapigénk fejezetében van megörökítve. Emlékezteié őket végzett missziói működésére, s ama buzgalomra és állhatatosságra, mellyel igyekezett az evangéliumot mindenkivel megismertetni, és rábírni őket annak elfogadására, -—•' “bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől”. Célzott jövendő kiáltásainak bizonytalanságára, és hogy reá szenvedés, fogság várakozik a Krisztus nevéért; kijelentvén ugyanakkor, hogy “semmivel se gondol”, hanem csak örül, hogy gyakorolhatja a szolgálatot, és bárminő sorsban lesz is Osztályrésze, hirdetni fogja az Isten kegyelmének evangéliumát. Visz- szapillantva köztük teljesített szolgálatára, őket hívja tanúbizonyságul arra nézve, hogy ő híven átadta az egész üzenetet, melyre megbízatást kapott; úgy hogy ha valaki nem élt a felkínált kegyelemmel, ő nem vádolható azzal, hogy elmulasztotta megismertetni akár az ajánlat ingyen való voltát, akár az áldás teljességét, akár a veszélyt, mely annak mellőzését kiséri. Aztán néhány, különösen az egyház véneinek kötelességeire vonatkozó utasítást adott nekik; majd intve az általa előreláthatólag bekövetkező veszély ellen, kérte őket, hogy vigyázzanak, s Istenre utalta őket, mint segítőjükre, és “az ő kegyelmessége igéjére”, a ki felépithet és adhat nekik örökséget minden megszentelte közt. Befejezésül hivatkozott köztük való becsületes viselkedésére, alacsony érdekektől való mentességére, és ama vágyára, ‘hogy inkább másoknak adott, semhogy földi előnyöket szerzett volna magának. Hadd irányítsam figyelmeteket e beszédnek ama részére, melyben látjuk a segélyforrást, melyre az apostol utal, és áldásokat, melyeket ő abból vár. I. Az a segélyforrás, melyre az apostol utal, Istennek bővelkedő kegyelme. “És most, atyámifiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége igéjének.” Készült őket elhagyni és nem leend többé alkalma figyelemmel kisérni viselke- désöket, és igy figyelmeztetései ama körülményeket említik, említik, melyek bekövetkezhetnek. Tudta, hogy úgy belső mint külső veszélyek közt hagyta kedves híveit; nagyobb részök ugyanis csak később fogadta be az igazságot és igy még nem járhatta át őket teljesen a hit úgy, a hogy ő szerette volna; vagy ha nagy volt is előhaladásuk, neki mégis oka volt félteni őket. A legerősebb keresztyén is csak olyan, mint a félénk bárány a farkasok közt; kevés remény lehet megmenekülésére, ha nincs egy jó pásztor a közelben, hogy elterelje és oltalmába vegye. Ők mindnyájan az élet keskeny utján haladták, mindnyájan Isten dicsőségére óhajtván élni itt, és vele találkozni a másvilágon; de ki tudná megmondani, hogy mennyiben fognak előretörtetni az ő általa kijelölt ösvényen? vagy ha az ítél őszék elé kerülnek, kiket fog a biró olyanoknak találni, mint a kik az Urnák hűséges szolgái maradtak mindhalálig? Vagyis Pál tudta, hogy nem csak gonosz farkasok támadnak rájuk, hanem “ő.k maguk közül is támadnak férfiak, kik ifonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják”. És tudjuk, hogy néhány évvel későb, mikor János azt irta, hogy noha az egyház józan része kidobta e tévtanitókat és Kftsz tus nevéért fáradozott és nem fáradt el, mégis János az efézusi hívőik javát ilyen szemrehányással illette: “az a mondásom ellened, hogy az első szeretetetdet elhagytad” (Jel. 11:4). Pálnak tehát oka volt a miattok való félelemre, s hogy aggodalommal tehintsen gyengeségökre és a köröskörül fenyegető veszélyekre. De mi az ő követelése? “Atyámfiái, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége igéjének”. “Elhagyhatlak benneteket; a külső támaszok lehullhatnak, de az a Csatorna, melyen keresztül gazdag vigasztalás és kegyelem csörgedezett felétek, örökkön ugyanaz. Áldó hatalma változatlan marad, és szeretete folyton a régi; ellátott benneteket eddig mindennel, mire szükségtek volt, ezután is minden jóval elhalmoz. Legyetek bár gyengék és tévetegek ,s képtelenek magatoktól megállni a hitben, vagy szembeszállni a különféle ellenség támadásaival, az Ur karjára mindenkor bizton támaszkodhattok; elég nektek az ő kegyelme. Nincs semmi igazi jó, mit ne volna képes és kész nyújtani, mert ő kegyelmét kiáraszthatja reátok úgy, hogy minden téren megelégittettek.” így az apostol, mikor búcsúzik, Istenre és az ő kegyelmessége igéjére bízza őket, minthogy ő volt az a csatorna, ki által kifogyhatatlan készletet nyertek. És joggal nevezi ő azt kegyelmessége igéjének, mert az az Ige, melyet nekünk adott, határtalan kegyelmet hirdet a szegény és bűnös embernek. Az a föld összes teremtményeihez van intézve s olyan mély részvétről és olyan nagy irgalomról szól, hogy eszünkkel fel nem foghatjuk; roppant tömkelegében csaknem utat tévesztünk, csak azt ismerjük el, hogy páratlanul áll, mint “Isten idve- zitő kegyelme” (Tit. II: 11). És ugyanaz az ige, mely a megváltóra utal bennünket bocsánatért, megmutatja nekünk, hogy benne és általa kaphatunk minden más kegyelmet; az nemesen áthatja a különböző adományokat, melyeket ö népének ajándékoz s nagy és értékes ígéreteket foglal magában reményük íelkólté- sére, fontos oktatásokat irányításukra, komoly intelmeket buzdításukra és lelke- sitésükre; egyszóval, az teljesen “Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobÖitásra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (II. Tim. Ilii :i6, 17). Az Isten kegyelmének igéje olyan kincstár, hol minden segítséget megnyernek, a mit emberi eszközökkel lőhet; és az írásban való állhatatos kutatás utján minden lelki szük'ségletöke't bőségesen kielégithe- tik. De az apostol még világosabban nevez meg két dolgot, melyeket megkaphatnak. Lássuk azért (Folyt, köv.) Torringtoni képviselőnk. Értesítjük lapunk torringtoni, Conn, olvasóit, hogy a Reí. Képes hetilapjának ezideji képviselője Komonyi Károly hittestvérünk, akit megbíztunk az előfizetések felvevésével és nyugtázásával. Ajánljuk őt honfitársaink szives figyelmébe.
