Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-04 / 5. szám
5. sz. 1911. Február 4. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 3 oldal HEGEDÜSZÓBAN SZÉP MESE. I. Selyemkendő a részvét, Házról-házra száll: Lágyan suhan s törölgeti, Hol könnyet talál. II. Mit lerombol a gyülölség, iMint h.aragos fergeteg: Fölépíti észrevétlen A mosolygó szeretet. HL 'Csak szegény is, a ki szegény! Gondmadár ül az ereszén. Nyomorúság a sövénye, Hulló csillag a reménye, Az Isten a menedéke: Pártját fogja minden Szegénynek, árvának; Asztalt térit, mint a Mezei madárnak. IY. Mit ér a nép, ha nincs Önérzete! Csak talpnyaló rabság az élete. Szabad nemzet lehet nagy és dicső, A szolgafajt elsöpri az idő. Y. Nagyra ne szabd vágyadat, Ne építs légvárakat! Miokr oda értem, Gábor röviden elbeszélte a történteket. Area ragyogott a boldogságtól, és égett a fájdalomtól. Szegény szegény, barátom, a ik iákkor hallja ezt az édes szót, hogy „szeretlek* * : mikor már haldoklik az, a kiért szívesen oda adta ■ volna a maga életét- De neki ez is nagy boldogság volt. Végül megmondta, hogy azért hivatott, mert az ezüst szívről akar tőlem tudakozódni. Anna nagyon szeretné tudni, honnan tudom én az ezüst szív titkát. Megvallottam neki, hogy sehonnan. Én csak annyit tudok az erdei remetéről, a mennyit a vásárkor a vacsoránál mondtam is. Még azt is tudom, hogy annak az ezüst szívnek a párja a remeténél van, a ki különben casló volt, papot szeretett, azért fájt a szive. Az egyik szivet attól is kapta. A másikról nem tudok semmit. De magát a fájó szivü lányt nem ismerem. Mikor barátom ezt elmondta Annának, az nagyon megnyugodott. — Mondja meg barátjának, hogy nem haragszom rá . . . Mindenkinek megbocsátok . . . Tehát Ő sem volt áruló. Csak gyáva. Meg vak- A pápa szolgája . . . Jézus könyörülj rajtam! . . . Aztán még egy napig élt. Gábor folyton ott volt mellette. Beszélgetett neki a főboldogságról; vérző szívvel, boldog szív. vei. Minednkivel kibékülve, szelíden az Urban aludt el. Szegény kis Anna! Neked már felvirradt a fényes reggel. De Gáborra reá szakadt a fájdalom sötét éjjele. Mikor haza jött közös szállásunkra, csak levetette magát a díványra, és zokogott keservesen. A boldogság könyeit hullatta, és a fájdalom zokogását sírta. Többet ér egy kis faház Zöld leveles fák alatt. VI. Olyan az élet, mint a csatatér: Csak a bátornak terem ott babér. VII. Minek az a sok beszéd? Mondd ki csak a velejét! Ha valaki nagyon ikicif rázza: Alig ismersz rá az igazságra. Pósa Lajos. % A HAZA VÁNDORLÓ. Édes falum, szülőföldem, Messze, messze jártam! Égbe nyúló, aranygombos Tornyokat is láttam. De a te kis harangodnál Egy se szólott szebben: Hej> százszor is, ezerszer is Megcsendült szivemben! Áldott legyen kis harangod, Hogy haza hitt egyre! S megtanított rendületlen ( Hazaszeretetre. , Ezer csókkal borulok rá A hazai hantra, Hogy szivemet szent rögeddel Össze is forassza! Pósa Lajos. Megvártuk a temetést is. Anna végakaratához híven pap nem volt a temetésen- Semmi ceremónia. Temetésrőll hazajövet beszélgetünk Gáborral. Tehát eltemettük az ezüst szivet, a kit római pápa összetört, de a Jézus meggyógyitottt! Szegény kis szív, mennyit szenvedett! De ki lehetett az a pap> a kit szeretett? Én sejtettem, de Gábornak nem jutott volna eszébe soha. Először azt gondoltam, hogy talán jobb s, ha nem tudja meg soha; de aztán mégis csak ki- mondtam. — Én Félicián barátot gondolom . . . — ő az, ő az! Hogy ez nekem előbb nem jutott eszembe! — szólt barátom fájdalmas hangon. Némán, fájdalmas merengéssel mentünk tovább. Egyszer re rikácsoló hangok ütötték meg füleinket: — Dicsértessék a római pápa! Uraim, egy kis péterfillért a pápa katonájának! Dicsértessék a római pápa, én vagyok a katonája. Ránéztünk, hát Félicián barát volt. Iszonyú elrongyollott gunyázatban, piszkosan, tele akgatva mindenféle réz metáliák- kal. Adtunk neki egy kis péterfillért. Nem ismert meg bennünket. Még messziről is hallottuk borízű nótáját, melynek se verse, se áriája nem volt becsületes: ,>Én vagyok a pápa katonája . . . Ne haragudj kedves rózsám rája . . . Dicsértessék a római pápa! . . . Szomorúan néztünk utána. — íme a másik szív, a kit a pápa összetört, de meggyógyi tani sem nem tudott, sem nem engedett . . . Vége-
