Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-30 / 39. szám
39- sz. 191t szeptember 30. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 3 EGY ANTI ALKOHOLISTA FELJEGYZÉSEI. •----O'—1— A vendéglő és korcsma története. Már az okor embere különös szere- retettel kereste fel a. vendéglőt. A civilizáció haladásával hatalmas szellemek kedvenc gyülekező helye vala a vendéglő, hol nem járta a mai kaszinói életmódjára a szerencse játék. Ott szórakozás mellett a’ nagy literátusok lángesze halhatatlan eszméikkel gazdagította a világot, mert valóságos eszmeharc folyt itt, melynek,oly: sokat köszön az emberi nem haladásai Akkor a vendéglőben a nemzet, géniusza hiven n^gnyilatkozott, hiszen egy.Shakespeare vagy Milton nem egy nagy gondolata itt született meg. De a közönséges korcsma 5000 év óta mindig a téboly és j bűn terjedésének melegágya vala,, A .borházak és a sorházak pusztításai, a XVI1. és a XVIII. században isszonyuak voltak, itt születtek .meg a Ikonhely nemzedékek, melyeiknek, .köszönjük ma is az erkölcsi és fizikai degenerációt. Nem kell csodálni tehát, hogy Oroszország a falusi korcsmákat 1896-ban már végleg eltörölte, magam 1897-ben megfordultam még a Tverf kormányzóság utolsó csap- székében, hol -felkerestem a butitó pálinka mellett mulató ős orosz parasztot. Hogy azonban a vendéglő és korcsma típusával és jelentőségével közelebbről megismerik,edhesünk, érdekes lesz azok fejlődési történetet ismertetni. Az őskori népek közt az égyiptomiak '.legelőször űztek virágzó söripart, tanúsítják ezt a legrégibb templomok freskói; tudjuk, hogy a régi Pelusiumot nemik csu pán egyeteme, de nagy sörgyárai is híressé tették. Az 5500 év előtti Pei- siüm egyetemi hallgatói ép oly sorházi burs-éleiet éltek, mint német kollegáik XVI. századtól kezdve mai napig. A prehisztorikus ember is abbahagyván a vizivást, a vad gyümölcsből s vadmézből készült szeszes italt fogyasz- tota. De az egyiptomiak nemzeti itala a sör volt, miután földjük nem kedvezel, á bortermelésnek, viz mellett pedig keresztelőt vagy lakodalmat megünnepelni -szégyennek tartották; Xenofon szerint árpából és búzából főztek sört és a sorházaik fü módjára szaporodtak. Azonban Egyiptom pusztulásával a görögök és a rómaiak meghonosították a szőlőből készült bort, mely ezentúl világitallá lett. A rómaiak rengeteg birodalmuk egész területén -nagy költséggel fentartot or- szágutaik mentén- “tabemae diverso- riae”, vagyis ember és ló számára u,tmenti vendégfogadókat alapítottak, melyekben a fázó és fáradt utas kedves otthont talált. A romanizált Pannóniánkban azon időben bőven voltak korcsmák és vendéglők, melyek utódai a .későbbi magyar vendégfogadók, kedélyes és előzékeny vendéglőseikkel. Hogy mily rengeteg száma volt az itafenérések- , nek a római birodalomban, bizonyitja a kis Herkulánum példája, hol 900 vendéglő létezett. A vendéglős és neje sajátos öltözéket viselteik, a bort díszes edényeikben szolgálták föl vendégeinek. E helyiségekben a nagy ivás, ének és bő pletykázás, valamint a sakkjáték is járta. A nagy ivásra maga az udvar szoktatta a népet, amidőn a lakmározások általános le-részegedéssel végződtek. A római társadalom elpusztulása után a teutonod viszamentek az egyiptomi szokáshoz, vagyis a maláta-sör fogyasztásához. Tacitus a germánokat <<maláta-fiuk”-nak gúnyolta, ma már szégyenükre malátaleányokról is beszélhetünk. Vallásos hitük a sört Istenek italának tartotta. A germán mithos szerint az Istenek nagy hús evők lévén, a zsíros húsételeket sörrel, kellett leönteniök. A csatában elhalt hősök szellemei naponta az 540 ajtóval ellátott Valihallában itták az enős söröket. Valhalla közepéből ugyanis kiindult az a hatalmas folyó, melyből végtelenig ihatták a sört a szellemeik miután a sör ki nem fogyott soha. A mai pincérnő teendőit a szépséges Valkyroik végezték, kik a csatában segítették a hősöket, halá luk után (pedig elkísérték szellemüket a V alhallába. A négi germánok az iszákos ságot nagyrabecsülték s azt tekintették derék embernek, aki egykönnyen le nem itta magát; a korhely ősök ezen szokását féltékenyen őrzik ma is a német “iB-ursch”- ok, kdkaddig hősködnek a sörös poharak erdejében, míg eszöket egészen el nem vesztik. • A dánok beözönlésével az angol nép sem ivott vizet többé, hanem a ma „ale” lett annyra népitallá, hogy az egész 'család viz helyett egész napon át sört ivott és 616 óta már sör házakkal találkozunk. Akkor, a közönség részére “eale-hus” (sörház), “,win-hus” (bor-ház)' és “cu- men-hus” (korcsma) volt nyitva. I. Edvárd király idejéig Agolországban még nem létezett vendégfogadó, az utasokat ■három, napi tartózkodásra befogadták a zárdák és magánosok. Később a sorházakból lettek vendéglők. Angolországban 1000 évig tartota magát a sör mint nemzeti ital, ma azonkívül rengeteg whisky és spanyol bor is a fogyasztás tárgya. A refomáció előtti időben a gondüzö •pipa még nem létezvén, csak a sörös kupában kerestek menedéket. A római birodalom megszűnése után egész Európában századokon át nem léteztek utasoknak pihenőt nyújtó vendéglők, mert a 'barbárok elpusztitották, az országutak mentén alapított római men- házaikiat. De az utasok segítségére jöttek a zárdáik, melyekben kezdetben csak egypár szobát bocsátottak a közönség rendelkezésére, később azonban a közlekedés élénkülése folytán vendégiházakat szerveztek, melyekhez kápolnáikat .csatoltak, hol az utasok megköszönték istennek a szerencsés megérkezést. Ezen helyek bő jövedelmet biztosítottak a pátereknek, mert a zarándokok örömmel adtak az oltárnak. A szerzeteseik vendéglői mellett gazdag nemesi családok egyes házai is szolgáltak vendéglők gyanánt. A magyarok hazánk elfoglalásakor bőven találtak már vendéglőket és korcsmákat. A tötök nemcsak várakat építettek, de hatalmas borházakat is. Az italmérési jog fontos földesúri privilégium tárgyát képezvén, a földesurak a jövedelmező korcsmáltatási jogot 1888-ig gyakorolták. A Galíciából bevándorolt zsidó korcsmárosok a földesurakkal együtt századokon át itatták munfcásnépünket, mely a korcsmáros és földbirtokos boldogulásáért dolgozott. Nálunk az utszéli vendéglők egyúttal korcsmák is voltak, melyek egyik szobájában mulatott a közönség, a másikban az utasok találtak pihenő helyet. A; kontinens középkori vendéglőit azonban a szegény utas, költséges voltuknál fogva ritkán kereste fel, a. gazdag ember pedig nem szívesen aludt a piszkos, férgekkel telt helyiségben. Ezen vendéglőiket a XIV—XVII. századig inkább kereskedők és kis föld- birtokosok keresték fel. Az asztaloknál kedélyes és barátságos élet folyt, osztálydölyf nem választotta e! az embereket egymástól. A középkori vendéglőkben hiányzott a kényelem és a vendég a hely szűke miatt nem élhetett önmagánajk. Egy-egy kis szobában 3—4 ágyat helyezték el s jaj annak, aki elkésett az ágyába fekvéssel. De míg a kontinens ezen korabeli vendégfogadóiban óriási drágaság honolt, nálunk — szombatot kivéve — potom pénzen adott a zsidó menyecske jó pecsenyét, pompás kenyeret és jó bort vendégének. így eljutottunk a XV. századig, mely az emberi nem legrettenetesebb ellenségének, a pálinkapestisnek szomorú korszakába. Már a XV. század vége felé
