Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-22 / 29. szám
8. oldal Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 29 sz. 1911. Julius 22. ÖRÖMHÍR. Kron. 2 könyve 34: 14-21, 29-33. 1911 Julius 30. A mai vasárnapi leckénk egészen folytatása az előzőnek s Josiás Királyról, továbbá az ő munkálkodásáról, a vallás érzés fejlesztéséről szól. Az alatt az idő alatt, mig a áirály az Urnák házat javíttatta Hilkiás főpap egy könyvet talált, amely nem volt egyéb, mint a törvénykönyv. Hogyan kerülhetett ez ilyen elrejtett helyre? Nagyon könnyen megérthetjük, ha vissza gondolunk arra, hogy mily sokszor sülyedt a zsidó nép bálványimádásba. El kellett hát rejteni az Isten törvény- könyvét az olyan királyok mint Manassé és Amon elől. Valószínűleg igy rejtették el a törvénykönyvet és most, a midőn Josiás újra akarja építeni a templomot, Hilkiás főpap megtalálta a törvénykönyvet. Josiás király nagyon áldásosán uralkodott és megreformálta az efiész országot, mindakkig, amíg az Egyiptomi ki- rálylyal Nekoval, háborúba nem keveredett, a mikor a hires Megido mezején megsebesült és meghalt. Kron. 2-ik könyve 35-ik rész, 23 vers. Gyermekeknek Ti bizonyára nem felejtkeztetek el arról, hogy mit mondottunk az elmúlt vasárnap a jó királyról, aki annyi sok jót cselekedett az országában. Ki volt ez a jó király? és mely ország felett uralkodott? Igen, Josiás meg akarta szüntetni a bálványimádást és helyette megteremteni az igaz Isten imádást. Istennek házát kijavíttatta s az emberek amikor dolgoztak, a munka közben egy könyvre találtak, amelyet régebben minden nap olvastak a templomban, de amely könyv már régóta elveszett. A törvényködyv volt ez. Valamelyik Istenfélő ember bizonyosan elrejtette azt, amikor látta, hogy a nép mint sülyed a bálványimádásba és félt, hogy esetleg valaki elégetné az értékes könyvet. Az ember, aki azt a törvény- könyvet elrejtette, talán nem is élt már, de nemes dolgot cselekedett, mert a nép igy újra megtudta Istennek akaratját. Az Ur az én őriző pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom. 23-ik zsoltár. Micsoda gyönyörű kinyilatkoztatása volt ez a zsoltár Írónak. Mennyi öröm, boldogság és megnyugvás rejlik eme kijelentésben. Az a vallás, amelyben csupán földj, múlandó dolgokra van fektetve a fősuly, nem igazi vallás. Csupán annak a vallásnak van igazi értéke, ahol az Isten vezeti benne az embereket. Ezt fejezi ki a zsoltáriró ebben a két sorban: *'Az Ur az én őriző pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom”. Az Ur, aki örökké él, akinek hatalma a legkisebb porszemtől a leghatalmasabb élő lényekig mindenre kiterjed: ez az én őriző pásztorom. Nem eshetem hát el a gyarlóságban, mondja a zsoltáriró, mert Isten velem van. Nem. A zsoltáriró nem csupán azt mondja, hogy Isten velem van, hanem kimutatja a legszeretetteljesebb viszonyt, ami Isten és ember között lehet, midőn azt mondja, hogy az Ur neki Őriző pásztora. A juhokat őriző pásztor mindég együtt van a juhaival, szereti és vezeti azokat. Isten is igy szeret bennünket. Szeretetét leginkább bebizonyította az Üdvezitő Jézus Krisztus által, aki mint jó pásztor életét adá juhaiért. Az én Őriző pásztorom az Ur. Ezzel hangsúlyozni kívánja a zsoltáriró, hogy az Ur, amikor milliók sorsa felett rendelkezik, nem a tömeget vezeti, hanem figyelmes, szeretetteljes gondoskodása nem vész el egyes embereken sem. Ismer mindenkit a munkájánál fogva. Ismeri gyarlóságunkat is és tudja, hogy mire van szükségünk. Azért, ki istenben bízik, soha meg nem fogyatkozhatik, csak követni kell azokat a magasztos törvényeket, miket az Üdvezitő Jézus által kinyilatkoztatott. Az Ur az én őriző pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom. Valóban nagyszerű szavak ezek. Mind gyémánt kövecskék ragyognak felénk a bibliából, hogy a világosságnak sugarait szétszórják életünk utaira. Egyszerűen vannak kimondva és mégis úgy hangzik felénk, mintha ez az angyalok éneke volna,amely elűzi a sötét gondokat. Erőt, bátorságot és győzelmet ad és ha a sötét gondok felhői körül vesznek bennünket biztos győzelemre van kilátásunk, ha elénekeljük a 23-ik zsoltárt: ‘‘Az Ur az én őriző pásztorom”... Imádság a szil) kunsága. Egy kis pásztorfiuról szól ez a történet, aki kénytelen volt a nyájára ügyelni és igy nem járhatott a templomba. De a szivében vágyott Istenhez imádkozni, mint ahogy azt a templomban teszik. Azonban soha senki sem tanította Öt imádkozni, igy tehát letérdelt, kezeit össze tette és elmondta az égés a b c-ét egész végig. — Mit csinálsz kis fiam ? — kérdezte egy ur elmenve mellette. — Kérem uram én imádkoztam, — feleié a kis fiú. — De hát miért mondod el a betűket? — Mert — feleié a kis fiú, én nem tudok semmi imádságot és szeretném ha Isten vigyázna reám és segitene nekem a nyájra is vigyázni. Azt gondoltam tehát, hogy elmondom a betűket amiket ismerek és ö azokat összerakja és összeállítja azt az imádságot, amit én akarok. — Isten áldjon meg kis fiam. ö meg fogja ezt tenni. Ha a szív jól beszél, az ajkak nem mondhatnak rosszat, szólt az ember. Az imádság. Az ima nem arra való, hogy Isten minden tehertől megszabadítson bennünket, hanem arra, hogy segítségünkre legyen annak elviselésében. És én azt hiszem, jobb valami nehéz terhet vinni jó barátokkal, mint egész életünkön át üres kezekkel járni.
