Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-03 / 22. szám

22. sz. 1911. Junius 3. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 5. oldal. hogy javára, boldogitására legyen magyar nemzetünk idegenbe vetődött fiainak, leányainak! 0 elmondhatta, hogy sokat fáradozott, és az ő élete is neki nem volt drága, hogy elvégezze a munkát, melyet az Ur reá bízott. És mi elmondhatjuk az ö nagyszerű munkásságának eredményére nézve, hogy ő híven munkálkodott. A hű­ség és szeretet legnagyobb bizonysága az, ha valaki életét adja az eszméért, melyet szo'gált, vagy az emberekért, kiknek ja­vára munkálkodni kívánt. Harsányi István pedig mint hű pásztor ezt tette! Munkál­kodásának karakterét és egész értékessé­gét természetszerűleg ellentétesen Ítél­hetni meg a szerint, a mint a csatlakozási akt óval azonosítjuk magunkat vagy azzal szembehelyezkedünk, de ha tudjuk tisz­telni az egyéni legszentebb meggyőződést, melynek oldalán ez esetben a hitközséget is ott találjuk, és elismerni az érdemet: Harsányi István domboruló sirhalmára le kell tennünk a tiszta hazafiság és lángoló egyhazszeretet méltányló elismerésének koszorúját. Mint lelkipásztor előbb a toledoi né­pes, majd a bridgeporti hatalmas gyüleke­zetben szolgálta a magyarság és a vallá­sosság szent ügyét. Mindkét helyen finom müizléssel gyönyörű templomot épített.A bridgeporti templom az amerikai összes magyar templomok között a legnagyobb. A külső építésnél azonban sokkal nagyobb- szerü alkotása Harsányi Istvánnak az,-mit a lelkek építésénél végzett. Kitűnő szónok volt, ki gyönyörű mély hangjával és tar­talmas prédikációival teljesen hatalmába tudta ejteni a lelkeket.Gyülekezete rajon­gásig szerette öt. Soha nem láttam meg- hatottabb temetést, mint azt,rneiy a brid­geporti templomban február 14-én végbe­ment. A koporsóban nyugvó halott lelki- pásztor arcát crókokkal halmozta el a hívek fájó szeretete és a ravatalt elborította a kegyelet virága. Oly hangosan sirt, zoko­gott az egész gyülekezet, hogy a szertar­tást több Ízben félbe kellett szakítani. Harsányi István legmaradandóbb ér­demeit a népnevelés körül szerezte magá­nak. Azt mondhatni, hogy e tekintetben utolérhetetlen példánykép az amerikai ma­gyar lelkészek között. Bridgoporton állan­dóan kétszáz ötven gyermeket legnagyobb részben ő maga tanított magyar írásra, ol­vasásra és vallásra. Egészen érthető, hogy a kiscinyek rajongással csüngtek rajta. Csodálatosan hozzá tudott férkőzni az ár­tatlan gyermekek szivéhez.Gyermek tudott lenni velők, beszélve hozzájok az ö nyel­vükön. l'anitva nekik a legnehezebb és legkönnyebb tudományt: a Krisztus meg­szerelését és követését. Helyzetének%ie­hézségét, amely között hiven és ellenszol­gáltatás várása nélkül szolgálta anyaszent- egyházunk és a magyar nemzeti eszme szent ügyét, illustrálja az az egy körül­mény is,melyre akarva nem akarva,rá kell» itt mutatnom, hogy mig Harsányi István iskolájába 250 magyar és református gyer­mek járt, ez iskola nem részesülhetett semmi hazai segélyben, ellenben u. n. ellenegyházba járó 17, mondd tizenhét gyermekért érdemes magyar tanítót kül­deni és az iskolát államsegéllyel ellátni. Ezt csak a helyzet illustrálásául említettem meg, anélkül hogy részletesebben kiter­jeszkedni kívánnék ez alkalommal azon jelentős okokra, melyek Harsányi Istvánt és vele többeket a -csatlakozás mai formá­jának elfogadásától visszatartottak. Erőiek megírása más lapra tartozik. A hazai köz­vélemény joga, hogy tiszta képet formál­jon magának a csatlakozási aktio minden vonatkozásáról. Itt csak a Harsányi István emlékének tartozunk halála után fizza!, hogy az ö egész lelkipásztori munkálkodá­sának tiszta intentioit tiszta világításba helyezzük és az ő egyénisége iránt érdek­lődő egyének lelki szemei előtt. Lapunknak, az Amerikai Magyaí Ref. Lapnak szerkesztését már betegen : vette át. Megnyerte a lap ügyének a presb. és ref. Church jelentős anyagi segélynyúj­tását A lapot magas színvonalon szerkesz­tette s annak széleskörű elterjedést bizto sitott. A hii munkást a munkamezőn találta a halál. Élete utolsó percéig dolgozóit. Bár december elseje óta ágyba került, folyton irányította betegeit is nagy egyháza ügyeit. Még utolsó napon is felhívta magához egyháza elöljáróit és tanácskozott “velük egyházi ügyekben. Pedig már csak halkan, susogva tudott porajkaival beszélni.,. Ál­dott jókedélye, mellyel boldoggá tudott tenni mindenkit, ki környezetében tartóz­kodott, még a halálos ágyán is lobot ve­tett. Néhány órával, hogy lelke kiröppent a porhüvelyből, felhivatta magához derék főgondnokát s mosolyogva, kedves tette­téssel kérte Őt, mondván: ’’ugyan kurátor uram, legyen szives intézkedni, hogy el­készüljön a fekete zászló a templom tor­nyára, valamelyik presbyterünk megtalál halni és akkor fogunk kapkodni a zászló elkészitésével ‘ . Pedig jól tudta, hogy azt a gyász­zászlót az ő halálának jelentésére fogja len­getni-a hűvös tavaszi szellő a bridgeporti nagy templom tornyának ablakából!... A főgondnok félrefordult,kitörölt egy ne­héz könycseppet szemeiből és ment meg­rendelni a zászlót, melyre pár óra múlva csakugyan szükség is volt. Halálát tüdőcr­repedés okozta. Ezt is az önfeláldozásban kapta, melylyel Béla testvérét egyetemi ■ tanuló korában ápolta. Temetése február 14-én ment végbe a bridgeporti templomban tartott megható szertartással. Jezernicky Aladár new yorki és Hankó Gyula youngstovni lelkészek imádkozrak, prédikáltak ravatala felett, melyet a koszorúk özöne borított. A sírnál Dókus Gábor lelkész búcsúz­tatta el a nagy halottat forrón szeretett gyülekezetétől.Templomban és temetőben a hatalmas bridgeporti egyházi énekkar énekelt. A több mint 40 koszorú, melyet a kegyelet helyezett a koporsóra, kifeje­zője volt a szeretetnek, melyet Harsányi István iránt oly sokan éreztek. A koporsó mellett ott zokogtak öz­vegye, a hűen ápoló hitvestárs,az árva kis leány, aki atyjának gyönyörűsége volt, a két lelkésztestvér, apósa, anyósa, sógora, lelkésztársai, barátai, ismerősei, angolok, magyarok ezernyi számban... Az óhazában az ősz édesapa, édesanya, a honmaradt testvérek,kiknek az a kegye­lem sem adatott,hogy ráborulhattak volna szerettük kihűlt tetemire, avagy a han­tokra, melyek alatt a porok pihennek... De Jézus él és mi is élünk! Egy kevés ideig nem látjuk, de aztán ismét meglá- tandjuk azokat, kiktől a földi élet vég­határánál el kellett válnunk. A viszontlátásig hát!... a viszont­látásig! ... Ami hiányzik. Valamelyik európai városban van egy óra, amely ütés előtt gyönyörű összhang- zatos dalokat játszik, úgy, hogy a babonás és tudatlan nép azt hiszi, hogy azt nem is ember csinálta, hanem a jó Isten. Pedig ember csinálta, egy jó hirü kéz­műves, aki azonban, mikor nem akart az egyház fizetni, érintette annak egy rugó­ját és az nem szólott többé, pedig minden része ott volt... Mikor azonban néhány hónap múlva kifizették a mestert, újra érintette azt a rugót s az azonnal elkezdett szépen mű­ködni és még ma is gyönyörűen, gyönyör- ködtetően szól. Sok embert példáz ez a zenélő óra. Meg van az emberben minden és még sincs benne gyönyörű összhang. Miért? Mert ne'n érintette a Mester— az Ur Jézus keze. Emberek! engedjétek, hogy érintsen ez a kéz és gyönyörű összhang lesz ben­netek és gyönyörködtető összhang jő ki belőletek.

Next

/
Thumbnails
Contents