Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-27 / 21. szám
21. sz. 19! 1. Május 27. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 3. oldal A south norwalki ref. egyház ünneplő közönsége A távolsággal gyengül a látás. Nem is igen tekint a mai ember a múltba, hogy onnan tanulva, edzené lelkét, hitét. Csak a hol napra tekint, folyton azt rebegve: (” Mit együnk,mit igyunk?! ” Oh atyámfiai, nemcsak kenyérrel él az ember! A költő szerint ”A boldogság a múlton épül és az emlékezeten”. De előttünk ködbe vész a múlt. Protestáns szabadságunk megtörhetlen mártírjai úgy emelkednek a távolban,mint a régi vár fekete ormain a tört torony. Ámde közelről nézve mennyi köny folytéi, hogy rohadt vizéből a dicsőség bolygó tüze lágyulhasson s a börtönben kimúlt gályarab agyonkinzott testén közelről nézve hány rebet túrt fel a méreg, mig belőlük a virágok kinyilhatának, melyekből a vértanuk koszorúja megkészült. De a kányaiak számára nem készült. Hát ki mondja azt?! Hát ki tudja azt?!.., begyedül Ö, kinek szemében ezer év csak egy nap. Oh felebarátaim, az Isten nem siet, de nem is késik. íme a bedegi plébános évek múlva kapja meg jutalmát buzgóságának. Kanonok vagy apát vagy tudom is én, mi lett. Azt megy megköszönni a veszprémi püspöknek. Keresztül a magyar tengeren, a Balatonon egy dereglyén. Fél napig eltart az átmenetei. Szép csendes idő vagyon. Békén úszik a kék habokon a tökéletlen alkotmány. Az utasok tarisznyáznak, esznek, isznak. Nagyon ráérő idejük van. A plébános vaskos, csontos arczát a rendes érzéki ravaszság mellett mintha az öröm derűje is átbarázdolná. Van oka rá. Érdemeit (?) jutalmazzák. Azonban tüskés, szúrós szemeivel folyvást egy férfit vizsgál, a ki a komp személyzetéhez látszik tartozni s ugyancsak dolgozik az evezőkkel. Már a Tihany felé járnak, közel a parthoz, a hol mély a viz. A plébános egyszer megszólítja az embert: Te, fiam, ismerős vagy. Nem tartoztál a híveim közé?... Az ember mogorván felel: Nem én soha, hála Istennek! ügy?... Hála Istennek?! akkor bizonyosan kálvinista voltál ugy-e ? — Az voltam, az vagyok — felel az ember. — Bizonyosan Kányán, ugy-e te eretnek dög. Lásd kipusztitottalak benneteket ugy-e? Utállak, gyűlöllek mindörökké ! (Vége következik).
