Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-27 / 21. szám

2. oldal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 21. sz. 1911. Május 27­Mihály kollégiumi tanulók. A templom elé érve, a híveknek nagy gyülekezete elénekelte a 84. zsoltár első versét. Ezt követte az ünnepélyre testületileg megjelent bridgeporti énekkar gyönyörű al­kalmi éneke. Ezek után Rev. A.C. Whitmer superintendens intézett megható beszédet az ünneplő gyü­lekezethez. Szavai olyanok voltak mint a szinméz. Megmondotta, hogy ez a templom áll az Isten igaz tiszteletére, a felebaráti sze­retet gyakorlására. Beszéde vé­geztével a teljes szentháromság nevében és a south norwalki ref. gyülekezet nevében megnyitotta a templomot. A templomba belépve, igazán jól éreztük magunkat. Nemes egy­szerűséggel berendezve 550 sze­mélynek ad kényelmes ülőhelyet. A templom középtere, oldalai és a szószék előtt szép szőnyegekkel beboritvák. A szószék előtt gyö­nyörű virágok és pálmák voltak elhelyezve. Maga a szószék való­ságos remekmű, korinthusi styl- ben készült oszlopokkal ékesítve. Csin, kényelem és elegancia ural­kodik az egész templomban, me­lyet az ünneplő közönség teljesen megtöltött. Testületileg megjelen­tek zászlóikkal a 48-as bridgeporti egylet és a south norwalki Rákóczi Egylet. Bogár Lajos lelkész ol­vasta a bibliát. A templomavató imát Dikovics János newarki lel­kész mondotta. Ezután követke­zett a south norwalki ref. énekkar szép éneke. Virág István egyház- megyei elnök mondotta az ünnepi beszédet. Szent beszédében, me­lyet mindannyian lelki élvezettel hallgattunk, méltatta az ünnepély fontosságát, gyönyörűen fejte­getve az egyház hivatását és a hívők kötelességeit és erényeit, a melyek között legszebb a HÁLA. A keresztelési szertartást, ugyanis két csecsemőt hoztak, hogy az egyházba felvétessenek, Tiszt. Harsányi László ur végezte gyö­nyörű alkalmi beszéd kíséretében. Ezen szent aktus után a bridge­porti énekkar énekelt és a szép ünnepély az úri szent vacsorával végződött. Tiszt. Ludmán Sándor mondott tanulságos szép alkalmi beszédet. Szavai a hívek lelkében buzgó szent érzelmeket keltettek. Ö és a Ref. Lapja szerkesztője szol­gáltatta ki a szent jegyeket. Az ünnepi istentisztelet után a lelké­szek N agytiszteletü Dókus Gábor lelkész ur házában barátságos jó ebédet költöttek el. A délutáni istenítisztelct alkal­mával Tiszt. Bogár Lajos ur imád­kozott és Tiszt. Dikovics János prédikácziót tartott az amerikai magyar egyház hármas hivatásá­ról. Tiszt. Dókus Gábor kihirdette anemesszivü ajándékozóknak ne­veit, megköszönvén nekik a buzgó- ságot és fáradtságot, melyet egy­háza iránt teljesítettek. A perselypénz e napon kitett 400 dollárt. Az egész templom telekkel együtt 30.(XX) dollárba ke­rült. Reméljük és hisszük, hogy a south norwalki gyülekezet egy akarattal és eddigi buzgósággal folytatni fogja az uj templomban az evangéliumi munkát, erős szív­vel fogja viselni a vele járó ter­heket. Tudósításunk nem volna teljes, ha meg nem emlékeznénk arról, a kinek enagy munkában oroszlán- része volt, l iszt. Dókus Gábor lel­kész úrról. 0 volt az, a ki 17 év előtt érkezett South N oi walkba, szervezte a gyülekezetét, 15 év előtt templomot épített. 15 éven keresztül megszakítás nélkül fára­dozott e helyen, együtt érezvén hivő nyájával szerencsében és bal- szerencsében, tanította a serdülő ifjúságot, ápolta a magyarságban a hazaszeretet szent tüzét és most mint valóságos főpap vonult be az uj templomba. Isten éltesse őt és családját és Isten éltesse a south norwalki ref. egyházat és annak derék elöljáróit. T>. J. TÁRCA. a kányái mártírok. Irta: Forgác» Endre. Azt fogja marokra s úgy vágja főbe azzal az urfit, hogy soha se lett belőle eleven urfi. Meghalt az olyan alaposan, hogy a doktoroknak nem maradt tennivalójuk. Mit tehetett arról Bokor, hogy olyan gyenge feje volt. Nohát ez az eset a tiszttartót is felbőszité s mivelhogy Bokor András kálvinista volt s eltűnt a vidékről, a.többiek mind egy szálig kiüzettek a faluból. Ismét nézzük a régi Írásokat: ”A most már nemcsak templomuktól megfosztott, hanem tűzhelyeiktől is elüldözött szerencsétlenek még egyszer kísér­letet tettek helyzetük jobbraforditására. Kádár András prédi­kátor a nádor rendelete következtében végrehajtott vizsgalat jegyzőkönyvét a mindkét felekezetű, református és katholikus tanuk bizonyságlevelei mellékletével az akkori szuperintendens­hez vitte, ki azokat 8 Rh írttal és 20 dénárral a protestánsok bécsi ágenséhez sürgősen el is juttatta, azonban expectata con- solatio non subsecuta est, azaz: a várt vigasztalás nem érkezett el. — A kányái ref. egyháznak örökre vége lett, elüldözött pré­dikátora mint földönfutó esedezett segélyért a szuperintendens és a kegyes szenior (esperes) urakhoz ” ... íme, igy esett a kányái gyülekezet végelpusztulása. Ez egy kiszakított lap a 150 év előtti egyháztörténetből s a mint játtuk, nem tintával, hanem vérrel van Írva, a hitükhöz hü kál­vinisták vérével. Soha többé Kányán nem lett ref. gyülekezet. És hány ilyen hely van ezen a szép Magyarországon! Ezekből látható, hogy az őrök vérükkel is adóztak és mégis megállották a-hitben; vallásukért szenvedtek verést, gyalázatot. A mai nemzedék pedig fillérekért, egy marék árpáért kész elhagyni a gyülekezetét, eltépni lelkének gyökér-zálait. Meg- tántorodik és elesik. Atyámfiái, ne zúgolódjatok, hanem imád­kozzatok! ... Jusson eszetekbe a száz meg ezer szenvedő mártír, a kikről — mint ezekről a szegény kányáinkról — a krónika m m beszél, utódok hálája nem emlékezik. Már-már a többieket is elfelejtjük apránként. Azokat is, kiknek nevét dicsőség ragyogja körül.

Next

/
Thumbnails
Contents