Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-20 / 20. szám
3. oldal 20 sz. 1911. Május 20. Amerikái Magyar Reformátusok Lapja ismeri meg környékét, mert telve van az gyomm il, bokrokkal és növényekkel. Kép ink különösen azt mutatja, hogy miképen v innak a házak felépítve Venezuelában. A', egész építmény sokban hasonlít azcn egyszerű faházakhoz, amelyeket ősapáit k hajdan építettek. A cölöpök haVannak különböző clubok, amelyeknek tagjai a nyári időszakon át a víz mellett élnek és részint a csolnakázásban vagy az uszó-versenyekben lelik gyönyörűségüket. Az ilyenek igen könnyen felépithetik a venezuelai házikók mintájára a saját sátraikat, mert bizony ezeknek felépítéséhez dezve. Sőt a mai modern korban is találhatunk egyes országokban olyan falvakra, vagy kisebb városokra, ahol a házak csak egyszerű lécekből vannak ö: szetákolva, mig a ház teteje csupán náddal van beborítva. Természetesen sonló módon vannak elhelyezve, mint Olaszország Velence városában A gerendák kötéllel vannak megerősitve s a nők, férfiak és gyermekek közösen rakják fel a pálma leveleket a háznak tetejére, amely megóvja őket a napnak tulerős sugaraitól. Most, amikor a melegebb napok jönnek és mindenki a szabadabb helyekre vágyakozik, sőt közülünk a tehetősebbek és nagyobb vagyonnal rendelkezők a tenger partok és folyók mentén sátrakat építenek, nimfául vehetik a régi Venezuelai házakat, amelyek egyszerűségűk mellett is igen alkalmasaknak bizonyultak. VENEZUELAI HÁZIKÓK. vajmi kevés építészeti ügyesség kell. És csakugyan látunk is imitt-amott sátrakat a tenger partok mentén, amelyek emlékezetünkbe idézik azt a primitive életet, amely képünkön is látható. A történelmi értesítések szerint a régi házak ősapáink idejéből, mind ilyen primitive életnek megfelelően voltak berenez kissékülönös- nek hangzik itt e mode r n országban, ahol bámulatos könnyedséggel építik fel az emberek a hatalmas vasgyárak segítségével a negyvennyolc emeletes épületeket aránylag igen rövid idő alatt. Sőt értesülésünk szerint egy new yorki mérnök ama terv megvalósításán fáradozik, hogy az emeletekkel egyenlő magasságban épített utakon legyenek a közlekedések lebonyolíthatók. Részben a földfeletti vasutak ugyanezt a szolgálatot teszik ma már. Ha itt egy kis összehasonlítást teszünk a venezuelai házikók és a new yorki modern épületek között, meglepő külömbséget tapasztalunk. ételt a mezőre a bátyjának meg az ángyának. Ketten már töb- becskét keresnek s a kis leány úgy a hogy elvégezte otthon a dolgát. Hát egy napon — a mig ettek az aratók — Lidika kalászt szedegetett. Jó lesz a csibéknek otthon, hogy megörülnek a frirs árpának! A többi ételhordó gyerekek is ezt cselekedték. Arra nyargal azonban tarka paripán a tiszttartó ur legény fia s éktelen káromlások közt rugtat a kalászszedő gyereksereg közé, hogy az nem szavad, hogy meiik azt tenni?... s kieresztve cifra karikás ostorát, hajtja a sereget a közeli tanyára s a melyik el akar f utni, azt ugyan megvagdaljá. Az arató emberek csak nézik, csak várják, hogy majd elbocsátja őket, talán csak rájok akar ijeszteni; de az urfi tereli, mint valami birkafalkát be a tanyára. — Ez már mégis kegyetlenség! Ilyen csekélységért igy bánni a szegény emberek gyerekeivel. Három vagy négy arató — amint felállottak már a munkához — indul be a tanyára, közöttük Bokor András is. -— Amint közelednek, nagy sirás-rivás hallatszik az udvarból s az a sirás csak úgy csavargatja a parasztok szivét, csak úgy szik- ráztatja a szemüket. — Hiszen ez gyalázatos eljárás. Majd megpanaszolják ők a dolgot az öreg tiszttartó urnák, az majd rendre utasítja az urfit. A kapunál megkérdeznek valamelyes bérest, hogy hol van a tiszttartó ur?... — Az elment a feleségével Siófokra, csak az urfi van itthon. — Hol vannak a gyermekek? — kérdik tovább. — Ott vannak a tyúkólba bezárva. — Ki kell rögtön nyitni! mondják a munkások vérben forgó szemmel. — De nem szabad ám! — veti vissza a cseléd — az urfi magához vette a kulcsot. — Nem szabad?! — felordit a négy paraszt s kezésbe múlt, hogy szét nem szedték a tyukólat, a rivó, remegő gyerekeket kiszabadították. Mig jönnek kifelé, Bokor András észreveszi, hogy testvérkéje, Lidi hiányzik. — Hol van Lidi? — kérdezi a gyermekeket. — Öt nem csukták ide, talán elvitte az urfi magához. Az ember, mint kölykétől megfosztott tigris rohant végig az udvaron, föl az ambituson, be a szobába és a mit ott látott, attól fölfordult vele a világ mindenestől, szeme elsötétült, ajka remegett. Lidika ott feküdt a dívány előtt a szőnyegen, ruhácskája megszaggatva, gyenge térde megkarcolva, véres, rózsáspiros arca holtra válva, csillagos szemei el-befátyolozva, de könyei peregtek. Bokor András megkövülve nézte, bámult maga elé, mintha elhagyta volna a lelke. De fölébreszté az urfi dölyfös hangja: Mi kell paraszt? Mit keresel? — hogy mersz ide jönni? — Mit csinálsz testvéremmel? — orditá a férfi lángba bo- riilva. —: Takarodj innen paraszt! Vidd azt a szemét leányt s az asztalon levő korbácscsal végig húzott Andráson. Nohát gyászos lett ránézve az a csapás. A vérig sértett parasztnak nem akad egyéb a kezébe, mint a derekán levő szarutokban a kaszafénkő. (Folytatása következik).
