Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-14 / 15. szám
15. sz. 1911. Április 14. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 9. oldal. A FOGADÁS. (Folytatás a 3-ik oldalról.) .. — Ellenkezőleg! A legszebb leány, kit valaha láttam; termete junói, szemei mint a gyémánt, úgy ragyognak, lelke tiszta és romlatlan. A felhő karcolóban levő irodák férfi népe bomlik utána. — És te bízol benne? — De mennyire, barátom! Az életemet merném egy fo gadásra tenni, hogy el nem hódíthatná tőlem senki fia. — Szegény Andor! Most már látom, hogy csak vegyész, nek születtél. Azt hiszed, hogy a női hűség is olyan, mint a szinarany, nem kap rozsdát akkor sem, ha ócska vasak közé kerül. — Hasztalan gunyolódol, barátocskám, elveimtől el nem ántorihatsz soha. Én hiszek az igaz, érdeknélküli szerelemben, a női hűségben. Ez egyszer nem vegyi kisérletről, hanem tapasztalati tényeken alapuló, megdönthetetlen alapigazságról van szó. Fogadni mernék, hogy az a leány engem halála napjáig is úgy fog szeretni, mint most szeret. — Hiú képzelődés! — Ha nem hiszed, a mit mondtam, hát fogadjunk. — Nem bánom, fogadjunk száz aranyba — szólt Meredith elbizakodva, — hogy rövid idő alatt elcsavarom annak a leánynak a fejét és ha megkérem a kezét, még csak gondolni sem fog reád. Ott hagy a faképnél, a mikor nekem tetszik. Baróthi Andor egy kissé elgondolkozott. Pokoli ötlete támadt, de gondolatait elrejtette, még a tekintete se árulta el szándékát s aztán, mint aki mindnét kockára teszi, elszántan mondá: — Hát fogadjunk! Meredithet nagyon izgatta a kaland. Elhatározta, hogy az Egyesült Államok keleti metropolisába utazik barátjával együtt, mihelyt üzleti ügyek a legközelebbi jövőben úgy kívánják. Úgy sem volt még magyar háznál a fiatal milliomos. Aztán oly egyhangú volt már neki ez a folytonos üzleti élet s valami uj, izgató kalandra vágyott. Ez az alkalom éppen kedvezett, hiszen egy érdekes fogadásról és csalhatatlannak vélt igazság beigazolásáról volt szó. * * * /llls telt bele két hét, a Pennsylvania vasút egyik leggyorsabb vonata repítette a két fiatal embert New York felé. A hosszú ut folyamán többször vitatkoztak a kérdés felett, de egyik sem adott igazat a másiknak. — Majd meglátjuk, kinek lesz igaza, — szólt Meredith mosolyogva. — Igen, majd meglátjuk, — felelt Baróthi röviden. — Még azt a szívességet is megteszem neked, hogy tudtára adom a leánynak, hogy te milliomos vagy és nőtlen, — tette hozzá Baróthi. — A mint jónak látod, barátom. Csupán arra kérlek, hogy a fogadásunkról ne tégy említést, mert akkor talán én lehetnék a vesztes fél. Baróthi megígérte ezt. Mikor a metropolisba érkeztek, Baróthi igy szólt barátjához : — Egy körülményre azonban figyelmeztetlek. Vissza ne élj bizalmammal és ha a leánnyal egyedül leszesz, meg ne feledkezzél magadról. Mert mondhatom neked, hogy ettől és fogadásunk eredményétől három lélek boldogsága függ: a leányé, szegény özvegy anyjáé, a kit én legjobban szeretek a világon s az én boldogságom, mely csak akkor lehet teljes, ha őket is igazán boldogoknak látom. — Légy nyugodt. A tisztesség határait átlépni nem fogom és csak olyan bizonyítékokat fogok szerezni, mely minden kételkedést ki fog zárni állításaim valódisága felöl... Mikor mutatsz be a leánynak? <— Holnap este. Én még ma este felkeresem őket, hogy előkészítsem a következendőkre. Nekem, tudod, pár nap múlva vissza kell utaznom; a többi a te dolgod. — Úgy van. Még csak arra kérlek Andorkám, hogy ne légy nagyon érzelgős a leánnyal szemben; ne olvass fel neki szerelmes verseket, mert ez talán egy-két nappal csak késleltetné az én sikereimet. — Ne fél, barátom, nyugodt és előkelő leszek, mint egy angol. Mikor Meredith egyedül maradt, felkacagott. — Milyen önhitt legény ez a Baróthi. Azt hiszi, hogy a szerelmes leányok ma is olyanok, mint a régi időkben............ Az igaz, hogy nem gavallér eljárás tőlem, amit cselekszem, de végre is nem én vagyok az oka, nem én ajánlottam a fogadást. Legalább kiábrándítom ezt a magyar fiút ostoba hiszékenységéből, én pedig egy érdekes tapasztalattal gazdagabb leszek. * * * Másnap este Baróthi, mint legjobb barátját mutatta be Meredithet, ki néhány hétig New Yorkban marad. Havas Irma, a szóban forgó szépség, legnagyobb előzékenységgel fogadta az angol-amerikai fiatal embert s első perctől fogva úgy viselkedett vele szemben, mint Andor legjobb barátjával — kedvesen, bizalmasan. Meredithet meglepte a leány természetes szépsége. Egy percre sem vette le róla tekintetét, mohó sóvárgással bámulta formás termetét, mosolygó ajakát, gyémántként ragyogó, észbontó szemeit. — Igaza volt Andornak — gondolta. Ennél a magyar leánynál szebb nőt még álmomban sem láttam. Milyen önhitt, képzelgő az a szegény Andor, ha azt hiszi, hogy ez a leány szereti őt és nem osztaná meg mással a szivecskéjét. Sokkal könnyebb lesz itt nekem célt érni, mint gondoltam. Hiszen a természeti törvények s ellent mondanak annak, hogy e leány a Baróthi Andor felesége legyen. Ez a leány maga a duzzadó élet és erő, Andor a törékeny semmi, a merő képzelet. Az estét együtt töltötték. Meredith a leánnyal foglalkozott, mig Baróthi az anyával beszélgetett s csak néha vetett rájuk egy-egy futó pillantást. — Már most is féltékenykedik, — gondolta Meredith — mikor barátja tekintetével találkozott. Késő éjszaka volt már, mikor a két ifjú elhagyta az egyszerű kis lakást és mindketten betértek az előkelő Astor-szál- lóba, hol Meredith lakást bérelt ittléte alkalmára. — Hát hogy tetszik a leány? — kérdé Baróthi kíváncsian. — Kimondhatalanul, barátom! Sokszor hallottam a magyar nők szépségéről, de ilyen leányt még képzeletben sem láttam. — És ez a leány engem szeret az anyja után legönzetle- nebbül — felelt Baróthi. — Még mindig kételkedel szavaimban? — Jobban, mint valaha. — Én holnap reggel, — a mint megbeszéltük — elutazom és ezt már a, leány anyjának tudtára adtam. — Helyes, Andorkám. De most én is kérni akarlak valamire és erre becsületszódat kérem, hogy megteszed. — Parancsolj, kérlek. — Abban az esetben, ha én a fogadást megnyerném s valami meggondolatlanságra ragadtatnám magamat, te nem fogsz holmi bolondságokat elkövetni. Hogy világosabban
