Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-04-14 / 15. szám

8. oldal.

Amerikai Magyar Reformátusok Lapja”

15. sz. 1911. Április 14.

ÖRÖMHÍR

JOÁS kijavíttatja a templomot.

II. Kir. XI: 21— XII: i6.

19ii április 23.

Arany ige: És örvendeze a sokaság, hogy szabad akarat jókból adának. I. Krön. XXIX: 9.

Mint legutóbbi leczkénkből tudjuk,

Joást hét éves korában tették királyivá. I Fiatal volt még arra, hogy a király fele- í lősségteljes hivatalát segistég nélkül betöltse. Nem is volt szükség arra, mert jó barátja, tanácsadója, a derék Jójáda ott volt mellette. Jójáda nevelte csecsemő kora óta Jóást, ő segitette a királylyá ko- ronáztatásában. Nevelői tisztét lelkiismeretesen, önzetlenül töltötte be s a kedvező alkalmat nem a maga önző céljaira fordította, hanem arra törekedett, hogy az ifjú királyt a lehető legjobb nevelésben részesítse. Ez meg is látszott Jóá- son, mert “kedves dolgot cselekedék az Ur szemei előtt mindaddig, amig Jójáda pap oktatá őt.” De Jójáda halála után, mint a Krónikák könyvéből olvashatjuk (II. Krön. XXIV: 17—27.) Joás vallásos buzgalma meglazult. Az igaz útról sok Ízben letért. Mai leczkénk csak azt említi meg róla, hogy a magaslatok oltárait nem rontotta le. Ez oltárokhoz járt a nép áldozni az Istennek ugyan, de nem a zsidó nép törvényei, hanem a bálványimádó pogányok szokásai szerint.

De nézzük mit tett Joás Jójáda életében. A templomban nevelkedett hét esztendős koráig. Jól tudta tehát, hogy mily rossz állapotban van az Ur imádásának háza. Kevéssel tehát azután, hogy uralomra jutott, kiadta a rendeletet, hogy gyűjtsenek pénzt a templom kijavítására. Mivel a papok szokták a templomi kiadásokra a pénzt beszedni, most is őket bizta meg a gyűjtéssel, s a templom kijavításával. Huszonhárom esztendős volt már a király s a templom még nem volt kijavítva. Magához hivatta tehát a főpapokat, közöttük Jójadát is, hogy megtudja a késedelem okát. ő tőlük megtudta, hogy a nép miért nem adakozott, mert elszokott az Isten házától s nem szívesen adták a pénzt a papok kezeibe.

Megparancsolta tehát a király a papoknak, hogy ők ezentúl ne fogadjanak el pénzt a templom építésére. Hogy azonban a templom kijavíttassák, Jójada egy uj tervet eszelt ki. Egy ládát, — melynek tetejére nyílást vágott, — állított a bejárathoz az oltár jobboldalára s felszólította a népet, hogy a pénzt, melyet a templom

javítására szántak, ne a papoknak adják, hanem dobják a ládába. Ez a terv jó volt, a nép oly bőkezűen adakozott, hogy a munkát csakhamar megkezdték s az ácsok, kőmivesek és az egyébb munkások nagy számát az adományokból fizethették. Boldog volt Juda népe ismét. Joás tette boldoggá azzal, hogy a templomot kijavíttatta s a népet a templomba járásra szoktatta. De mikor Jójáda meghalt, Joás gyenge volt az egyenes ut követésére, rossz útra tévedt, elfelejtkezett Istenről, népe követte a király példáját. Szomorú napok következtek úgy a királyra, mint Juda népére.

E történetből talán semmi nem tűnik ki oly élesen, mint a nevelés hatása a gyermekre.

Jóás szülei gonoszok voltán. Anyja részéről Ahábnak volt a leszármazottja, ki megtestesülése volt Izrael minden bűneinek. Szüleitől csak a rosszat örökölhette. A rosszra való hajlandósággal született, de a kegyes és istenfélő Jóséba és Jójáda felügyelete alatt, általuk neveltetve Istenhez való ragaszkodása minden tettében megnyilatkozott. A jó nevelés hatása segitette őt, hogy az Ur ország népe közé vissza vigye. Legnagyobb tette a jeru^sálemi templom kijavíttatása volt.

Úgy az állam, mint a vallás legfontosabb teendője az ifjak nevelése, különösen a gyermekkor éveiben.

Ezen leczkénk hangsúlyozza továbbá a vallás befolyását az állami életre is. Juda visszatér az Úrhoz, boldog és megelégedett s a mint eltávozik az Úrtól és elfelejtkezik Istenéről, az elégedetlenség, a nyomor üt közöttük tanyát,