Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-04-01 / 13. szám

13. sz. 1911. április 1.

Amerikai Magyar Reformátusok Lapja”

5. oldal.

PONCIUS PILÁTUS A TÖRTÉNETBEN.

várakozás pedig nem tűnt el az idővel, hanem folyton növekedett. A kedélyeket csaknem egészen fogva tartotta és a nép gondolkozását és érzését titkon uralta. Ez természetesen csak a feszültség nagyobbodását segítette elő. Az egész helyzet egy puskaporos hordóhoz volt hasonló, mely minden pillanatban felrobbanással fenyeget. A legkisebb alkalom elegendő a lángralobbanasra. Csak egy vékony földréteg takarta a robbanó anyagot. A nép titkos felindulása kész volt adandó al-> kálómmal kitörni. Alig-alig vagyunk képesek hü képet alkotni az akkori viszonyok kiélesedéséről.

Érthető, mily nehéz volt a prokurátorok helyzete e nemzettel szemben.főleg mivel ez mindig csak arra gondolt, hogy mi módon rázhatná le a gyűlölt igát. A helyzetet jól megvilágítja az, hogy a helytartók nem Jeruzsálemben, hanem a tengerparton fekvő Cézáreában ütötték fel a székhelyöket. A fővárosban bilincsekbe verte volna őket a fennálló feszültség, mellett szükséges tartózkodás. Egy bizonyos távolságról jobban kézben tarthatták a zabolát. Csak különösebb alkalmakkor, u. m. tömeges felvonulásokkal járó ünnepségek alkalmával mentek fel a szent városba.

Ehhez járult még egy másik, ami a közigazgatást szintúgy inegnehezité. A zsidó né ptulajdonsága, szokása teljességgel érthetetlen volt a rómaiak előtt. Gondolkozásmódja az övéktől egészen elütött. Szokásaikon és édetinódjukon csak nehezen tudtak eligazodni, kivált mivel a vallásos foglalatosság s a törvény és istentisztelet kérdései mindig szerepet játszottak nálok a nemzeti és társadalmi életben.

Ennélfogva a Juda prokutátora elé állított feladat nagy és nehéz volt. Ám ne gondoljuk, hogy különösen derék hivatalnokokat köldtek ide. Ellenkezőleg voltak olyanok, kik rendszerint a legtávolabbról se törődtek felelősségük és feladatuk nagyságával; ők ama kor római hivatalnokainak átlag típusát mutatják, kik egyesegyediil saját előnyüker gondoltak, hogy pénzerszényüket megtömjék, s erőszak, kíméletlenség és zsarolás által kormányzásuk rövid edeje alatt a mennyit csak lehet bezsebeljenek. Ha a zsidó nép a prokurátorok ez idejében, nevezetesen a későbbi években, nem hagyott fel a benső nyugtalansággal és most tartós, majd titokban tovább folyó, majd erősebben elónyomuló lázadás tüze lappangott köztük, enek oka nem csupán a nép érzékenységében és ingerlékenységében rejlik, hanem éppen úgy vagy még inkább azoknak önkényében és aljaságában, kik felettök uralkodtak és akik részben szörnyű durvaságukban arra törekedtek, hogy alárendeltjeik érzését a legérzékenyebben sértsék. Voltak ugyan kivételek is, de ritkán. Ezek közé tartozott-e Pilátus?

Josephus, a zsidó történetiró, ki különösen az akkori viszonyokkal foglalkozik müveiben, különböző tényeket mond el róla, melyek majdnem ugyanazon bélyeget és jelleget viselik magukon. Hivatalba lépése után nemsokára összeütközésre került a dolog közte és a nép között. A nép érzületére való kíméletes tekintettel, a római parancsnokok szem előtt tartották azt a gyakorlatot, hogy a katonai csapatok, ha a fővárosban, Jeruzsálembe, kellett bevonulniok, nem vitték magukkal a császár mellképeit ábrázoló tábori jelvényeket. Pilátus nem ügyelt a bevett szokásra. Mindjárt a legelső kínálkozó alkalommal megparancsolta a katonáknak, hogy a főzászló alatt vonuljanak be a városba. Csak ugyan ez meg is történt a sötét éj leple alatt. A tömeg felindulása azonban annál nagyobb lett

másnap reggel. Mint az áradat terjedt el az az egész lakosságon. A zsidók irtóztak minden faragott képtől. Mózes V-ik könyve V-ik részének 8-ik verse szerint mindent, még a legcsekélyebbet is, ami a bálványimádást érinté és arra emlékeztetett, a leghatározotabban gyűlölték és az bizonyos, hogy a rómaiak a császárképeket bálványszerü képzettel és tiszteletei kötöték össze. A jeruzsálemiek elfojtott dühe és felháborodása azért nagyon is érthető. Csapatonként vonultak Cézáréába, hol a helytartó székelt. Öt napon át kértéik, könyörögtek megszakítás nélkül, hogy parancsát vonja vissza. Pilátus először nem akarta, makacs maradt. Sőt mikor a palotája előtti sür- gést-forgást megsokalta, erőszakos eszközhöz folyamodott. A zsidókat a versenypályára rendelte, hol egy bírói székre ült le, és amikor ott újra ostromolni kezdték, jelt adott, mire a hátat mögött eleve elrejtőzött katonák körülkerítették a tömeget,, hogy a féktelenkedőket lekaszabolják. De a zsidók még akkor se által el szándékuktól. A földre vetették magukat, kitakarták a nyakukat, és kijelentetek, hogy inkább meghalnak, semhogy olyat engedjnek megtörténni, a mi törvényeik bölcs előírásaival ellenkezik”. így végre a zsidó makacsság és szívósság győzött a római büszkeség és dac felett. Pilátus kénytelen volt parancsát visszavonni és a képeket Jeruzsálemből Cézá- reába visszahozatni.

Egy hasonló esetett mond el Philo tudósítása Pilátus uralkodásának későbbi idejéből. E második alkalommal pedig aranynyal bevont cimerszerü emléktáblákról van szó, melyeknek mindegyikén csak feliratok voltak az adományozónak és annak az egyénnek megnevezésével, kinek tiszteletére az készült. Ezeket Jeruzsálmbe állíttatta fel és nemcsak a templomban, hanemHerodes király palotájában és saját kastélyában is De ez is szálka volt a főváros lakóinak szemében; és viharos jelenetek következtek. A nemesség — élén Heródes négy fiával — a prokurátorhoz ment küldöttségbe. Ez azonban szilárd és kemény maradt.Az ügy ama császárhoz került, ki uralkodói bölcsességei ama táblák eltávolítását hagyta meg Pilátusnak. Nemde hasonló eljárást lehet feltételezni a Lukács szerint való evangélium XIII. részének 1-só verséből, hol Galileába való ünnepi zárondokok véréről tétetik említés, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette? It is zendülésről lehetett szó, a mely egyik nagy ünnepen kitört és a templomot sem kerülte el.

Még egy eseményt említsünk, mely Pilátus jellemét ugyanilyen világításban tüntet’ fel. Ez az a tett, ely hivatalába került. Samáriában egy nagyob népgyülés fenyegető magatartása Pilátus közbelépését vonta maga után. Ugyanis egy hazug próféta azt kezdte hirdetni, hogy neki kinyilatkoztatott az a hely, hol Mózes a monda szerint a Garizimon, a samáriaiak szent hegyén elásta volna a templomi edényeket. Nagy csapatokban gyűlt össze a nép, hogy ünnepélyes menetben felzarándokoljanak oda. Pilátus nem ok nélkül félt, hogy ebből forrongás keletkezhetik és a tömeget igyekezett szétkergetni Midőn komoly ellenálásra talált, a népre szabadította a katonákat, kik sokakat ártalmatlanokká tevének, köztük előkelő és tekintélyes egyéneket is. Nagy volt e miatt a felháborodás. A samáriai tanács nem akarta annyiba hagyni a dolgot. A Szíriái helytartónál, ki Pilátusnak közvetlen fölebbvalója volt, panaszt emeltek és ez olyan komolyan fogta fel az ügyet ,hogy Pilátust visszarendelte és felszólította, hogy a maga igazolá