Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-11 / 10. szám
2. odal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 10. sz. 1911. Március 11. DOBÁK ANDRIS MILLIÓJA. Részlet a szabadságharcból. Irta: Kovács Endre. Történelmi tényt mondok el. Miután pedig a szereplő személyek ma már nem élnek, bátran megnevezhetem a magyar város nevét is, amely e történetnek színhelye volt. Ez pedig nem más, mint a'szép fekvésű iMiskolez vár >sa és annak környéke. Az örökre felejthetetlen 1848. március 15-öt írták. Kossuth, Petőfi, Jókai az egész országot felrázták a tespe- 'dés nyugalmából és megteremtették a magyar szabadsághajnalát. Március Idusát, a szent napot veres, de páratlanul dicsőséges napok követték. 'Harangok' változtak át ágyukká, az arató kaszából gyilkoló fegyver lett, békás aratókból vakmerő, elszánt, halált megvető hősök, tanuló diák gyermek if jakból a győzhetetlen vörös sipkások lettek, arra a levegőt izzóvá perzselő hívásra: „Kossuth Lajos azt iizente “ A gazdagok összehordták a haza oltárára kincseiket. A nők tépést, kötést készítettek. .Magyarország történetének legszebb, legdicsőbb napjai ezek, mert minden betűjét a hazaszeretet lángja mellett hazaszeretetből ömlött hősök véreivel irta fel a történelem. Az özvegy édes anyának ha volt két fia: az egyiket odaadta, a másikat nem sajnálta. Elküldte mindkettőt védeni a hazát. Dobók Andris és Dobák Miklós ikertestvérek voltak. Édes anyjuk egyszerre hordta őket szive alatt. És ez a két fiú any- nyira hasonlított egymáshoz, hogy csak édes anyjuk tudta őket egymástól inegkülömböztetni.. Iskiás gyermek korukban megtörtént, hogy Andris elverte egyik fiú pajtását, mire ez TARCZA. CSEEEY ILONA. Irta: Juhász Sándor. (folytatás) iNem lesz érdektelen a Cserey válaszát is ideirnom: „Édes lányom! Tegnap költ leveledet vettem, a mit Írsz, ellenkezik mind az én szorgalmatos gondviselésemmel, melyet ate nevelésedben elkövtem, mind szeretetemmel, mely mellett tégedet Isten és emberek előtt atyai áldásommal kedvessé tenni kívántalak; ez a szép gyümölcse hozzám mutatott igen vétkes és példátlan, abból álló idegenkedésnek,hogy annyi időtől fogva én tégedet isteni félelemben tiszta életnek és minden jó erkölcsnek alkalmatosságában nevelő édes atyád azt se érdemeltem, hogyha személyed szerint nem is, legalább egy levelecskével meglátogass, ha magadtól esett ez a hiba, úgy is botrányikóztató hálátlanságnak bizonysága volt; ha mások javaslott’ák s te megfogadtad, úgy hozzám való természeti köteleségednek gondatlan megtagadója voltál. A türelem nem tereád szól s úgy cselekedjél, hogyha ehhez való helytelen biztodban atyai áldásomnak gyümölcse nélkül maradsz és egyéb kedvetlenségek ellenkező tettedet követni fogják, magadnak és tanácsadóidnak tulajdonítsd. Másszor helyesebb gondolattal járulj akár szó, akár irás által az én atyaiés jelentett szándékodat semmiképen helyben nem hagyó szivem elibe.. Kraszna, 1782. ápril 12. Jókat kívánó atyád Cserey Farkas. bosszút forralva, másnap két markos társával lesbe állott és jól el is náspágolták — az ártatlan Miklóst. 'Mikor suhanc fiuk lettek s a lányok után kezdtek járni, ez a nagy hasonlatosság érdekes zavart okozott. Egyszer ez a Leány az Andris nyakába ugrott és az Andris arcára cuppant- gatott hatalmas csókokat, és csak másnap sült ki, hogy ezen szeretkezések Miklósnak voltak szánva. Mikor a szabadságharc kitört*és a verbunkos dobpergése a miskolci piacon, buzatéren, tetemváron, stb. honvédeket to- boborzott, csak természetes volt, hogy Dobák Andris igy beszélt szegény, özvegy 'ás beteges édes anyjához: — Édes anyám verbuválnak. —Hallom fiam. — Megpróbálom én is, ha elfogadnának, hisz most nekem is ott a helyem, ahol hazámnak szolgálhatok. — Magyar anya vagyok éin. is! Csapj fel, fiam, és légy vitéz, dicső légy méltó a magyar névhez. De mi lesz én velem, tehetetlen, öreg beteggel, ha el találsz esni a harc mezején? — Itt marad Miklós, ő gondját viseli kelmédnek. — Hát biz’ én már itthon nem maradhatok, mert már felcsaptam, mert már Kossuth apánk katonája vagyok. Fejemen a csákó. — Te még Andris nem csaptál fel, hát te maradsz itthon édes anyámmal. — De már abból semmi sem lesz. — Jó, megyünk mind a ketten! Mentek is volna; de annak a szegény beteges jó édes anyjuknak a sirása-rivása fölökbe csengett. ■Sok alkuvás, sok csetepaté után sorsot húztak, hogy melyikük menjen, melyikük maradjon. Betették egy kalapba két zsebkésüket. Szakasztott egy- farmák voltak, mint a tulajdonotsuk, csupán csak a nyelére vlt egyiknek A., másiknak M. betű vésve. Így ir tehát az apa leányának, a kit folyton kinzott, gyötrött és pokoli lelke még azt (kívánja, hogytovább is éreztesse az ő üldözéseit. De nem nézte tétlenül se a dolgot. A mint megírta leányának e választ, azonnal ment előbb a kolzsvári aztán pedig a nagyváradi püspökhöz, keservesen elpanaszolta nékik leánya meggondolatlan lépését s kérve kérte őket, hogy vessék közbema- gukat és ne engedjék, hogy leánya csak egy óráig is megma- radhassn a kálvinista egyházban. Az erdélyi püspök nem is kérette sokáig magát. Nyomban levelet intézett Wesselényihez és nejéhez, kit goromba sértegetésekkel is illetett. A báróné lelkét nagy veszélyben látja forogni, azért nem fog elmulasztani semmit, hogy őt a helyes útra terelje onnan, a hol csak kárát és gyalázatát fogja tapasztalni. Goromba, sértő módon kérdi a fiatal Wesselényinétöl: ”-------miben volt a róm. kath. hit a méltóságos assznyhoz, mint leányához oly mostoha, hogy azt ilyen szemtelenül elhagyni nem sajnálja s ily gyalázatosán megtagadni nem átallja? Ha lelkét örökkétartó veszedelemnek kitenni nem irtózik s ezen szándékában megmaradni kíván, én a méltóságos asszonyt, mint édes anya ellen rugodozó gyermeket minden illendő módotkkal engedelmességre hajtani kény telenittetem.1 ‘ így a fölfortyant, nagy haragú erdélyi főpap ur. A nagyváradi püspök meg a zilahi plébánost küldte ki, hogy Wessetényinét visszatérítse a róm. kath. egyházhoz. Persze, hogy eredménytelenül. Erre aztán a két püspök közösen fogott a munkához. Jelentést tettek az erdélyi kanczelláriának, az az ügyet fölterjesztette az udvari kanczelláriához, alázatosan kérvén, hogy Wesse lényinéellen a legszigorúbb eljárást indítsák meg, vitessék —
