Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-11 / 10. szám
10. sz. 1911. Március 11. Amerikai Magyar Reformátuaok Lapja” 3 oldal A melyiküknek a kését az édes anyjuk kiveszi a kalapból, az mehet a németet pusztitani. — Vivát, éljena haza! — ugrált, táncolt'örömében Andris mikor látta, hggy az ö zsebkését vette ki édesanyja a kalapból •Miklós szomorúan csüggesztettei le a fejét. Soha nem érzett még irigységet iker testvére iránt, csak most. Andris látva testvére elszomorodását1, megölelte, megcsókolta és mondái. — Kedves testvérem, ne szomorkodj, ha majd száz osztrákot már a más világra küldtem, akkor visszatérek, átadom neked csákómat s te mehetsz folytatni kétszázig. Az öreg Dobákiné mind a két fiát egyszerre ölelte magához és úgy isirdogálit, mig az ablak alatt épen ekkor serkentett útra a verbunkos kürtje: . . mindnyájunknak el kell menni # Pár licinap elmúlt, de Andrisról csak nem jött hir. Otthon a szerint, a mint a hírek jöttek-mentek, hol mint hőst dicsőítették, hot mint halottat elsiratták. Az ellenség oly közel jutott, a dúló harc oly közel tombolt iMiskolcz városához, hogy a puskaropogás csendes éjjelen hallható volt. •Egy ily csendeséjszaka özvegy Dobákné, szokása szerint, tépést csinált a sebesült honvédek részére. Miklós meg búslakodva ült az ágy szélén. (Kopogás az ablakon. — Ne féljetek, Miklós, én vagyok itt, Andris! Hogy csókolgatta édes anyja! Hogy szorongatta kéziét Miklós! — Jaj, de te véres vagy, testvér! — De nem az vérem, az osztráké reám frecscsent, — felelte hetykén a honvéd, — nem is sejtve, hogy milyen irigységet kelt fel ezzel a testvérében. — Csata van Miskólczhoz közel ? az akkori szokás és büntetés mértéke szerint — a nagyszebeni zárdába az úgynevezett hat heti tanításra, egyszersmind pedig vegyék el tőle apró gyermekeit s adják át nagyapjuknak, Cse- rey Farkasnak, hogy az a kath. vallásban nevelje őket, valamint Wesselényi is intessék meg keményen azért, hogy a király rendeletéit nem teljesitette, sőtfeleségét kényszerűé, hogy hagyja ott azt a vallást, a melyben kicsi korától fogva nevelte^ tett s áttérjen arra a hitre, a hol lelke bizonnyal elkárhozik. iNo, ez a panasz legjobb időbeni érkezett. Wesselényi valami tréfa miatt összezördült szomszédjával Haller Jánossal, kit keményen megtréfált. E miatt Hallerné, ki nagy kegyben állott az udvarnál, bepanaszolta Wesselényit Becsben. A király e miatt feldühödött Wesselényi ellen s a hozzá fölterjesztett javaslatot mindenben helyben hagyta, megerősítette. Fölszólította a kormányt, hogy Wesselényit fogja pörbe. Felesége Cserey Illona pedig hat heti tanításra vitessék Nagyszebenbe, a zárdába, hgy ott a jezsuiták kiverjék fejéből azokat a gonosz gondolatokat, a melyek arra késztették, hogy odahagyja vallását. Ha önkényt nem engedelmeskednék, fegyveres erővel is kény- szerittessék. Gyermekei pedig elvétetvén, neveltetés végett a nagyapának Cserey Farkasnak adassanak. Folytatás a 7ük oldalon. — Igen. — Akkor épkézláb honvédnek ott volna a helye. — Ne félj, testvér, nem lettem dezentor, visszamegyek még az éjjel. Nagy sora van annak, hogy itthon vagyok. Édes anyját a két fiú aludni küldte. Régen nem is aludt oly nyugodtan, oly jóízűen. Hiszen itthon van mind a két fia. — Most pedig, Miklós, jöjj ki velem az udvarra és segítsd behozni az ott levő vasládát. Becipelték. Isszonyu nehéz volt. — Mi van ebben? — kérdé Miklós. — Egy millió, vagy több pénz is, testvér. Most gazdagabbak vagyunk, mint az égész nemes, nemzetes és vitézlő Borsod vármegye. Ha vége lesz a háborús időnek, elköltözünk innét messze, ahol senki sem fog ismerni, ott veszünk földet1, házat; urak leszünk. — Aztán hogy kerüld hozzád ez a temérdek pénz? — A mint az osztrákot kergettük, egy vágtató társzekérről leesett a vasláda. A kemény útra esve azonnal kinyílt és egy csomó arany szétgurult belőle. Mikor én ezt megláttam, mintha megsebesültem volna, ráestem a vasládára. Saját testemmel takartam be, hogy más me lássa. Aztán mikor attól a helytől jó távol jártak, felszedelőzködtem és hazacipeltem. Csak arra kérlek édes Miklós testvérem, jól rejtsd el ezt a kincset, ez lesz a mi boldogságunk. Miklósnak ráncos lett a homloka. — Te, Andris, ki a te csapatod vezére ?-— Józsa Ferencz, kapitány. — Messze vagytok innen ? — Alig félórányira a füzeseknél, a Tisza partján. — Jó, légy itthon addig Andris, mig én az Avason alkalmas, jó helyet találok és gödröt ások a vasládának. Sietek én vissza. Addig feküdj le, pihenj. Valamivel tovább aludhatott egy óránál Dobák Andris, mikor lódobogásra lett figyelmes. Miklós jött vissza, de nem egyedül. Nagy meglepetésére Józsa kapitány lépett a szobába. Andris talpra ugrott, tisztelgett'. Józsa kapitány megveregette az Andris vállát. — Tudtam, fiam, hogy derék honvéd vagy; ezért a derék tettedért hadnagygyá fog előléptetni az ezredes ur. Andris nem értette a dolgot s kérdőleg tekintett Miklósra, aki megszólalt: — Igen, kapitány ur, igy találta meg az én testvérem a milliót. — Más ember, — folytató, — aki talán nem igaz magyar és nem úgy szereti a hazáját, megtartotta volna magának a roppant pénzt; de Andris igaz magyar, aki jobban szereti a hazát önmagánál és tudja, hogy egy millióból mennyi uj fegyvert lehet1 csináltatni a derék hou\ édeknek. Azért hát átadja a hadi zsákmányt feljebb valójának Nem kér érte más jutalmat, csakhogy mindig elől lehessen a tűzben. Igaz e testvérem ?!.... Andris a megszégyenülés, a megtérés arcapirulásá val nyujtá kezét testvérének: — Köszönöm, Miklós, hogy oly szépen elmondtad helyettem, amit éin is éreztem. Mikor aztán a kapitánynyal távozóban volt, odaSugta Miklósnak:-— Amit tettél testvér, áldjon meg érte az Isten!
