Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-04 / 9. szám
XII. Évfolyam — Megjelenik minden szombaton. Published Weekly on Saturday. — 9. sz. NEW YORK, N. Y. 1911 MÁRCIUS 4. “Entered as second-class matter October 28,1910 at the post office at New York, N. Y. under the act of March 3, 1879.’’ Felelős szerkesztő : HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki református lelkész. MI MAGYAROK. Most nem akarok az Egyházi csatlakozással s az ön magunk közt való szervezhette! foglalkozni, inkább azt szeretném egy pillanatra, hogy teljesen megfeledkezzünk ezekről Van idő amikor az ember nek azokkal a dolgokkal kell foglalkozni amelyek az ő leg egyénibb tulajdonságára vonatkoznak, melyek az ő nemzeti érzelmével függnek össze, s én úgy hiszem hogy ez az idő nagyon alkalmas arra.— Itt van Apponyi gróf, s most ö úgy felverte a port, jobban mondva neki úgy felverték a port, hogy félek olyan poros lesz a láthatár, hogy mindenkinek tele fújja a szemét annyira hogy nem lát ki belőle, de még maga magát sem látja meg benne, legfeljebb a hang után megy. — Isten ments— nehogy félútra.— Lám milyen szépen tudunk mi szervezkedni ha szükség van rá pillanatnyilag. New York, Cleveland, Chicago olyan diadalokat hirdetnek , mint a melyet az Apponyi történeti beszédei — a farkas kibékül, ------ az oroszlán együtt legel a bárányai, — a függetlenség egyben tiszteletreméltó a kormánypárttal, — a reformátusság együtt lesz a katholikus- sággal. — Még az újságok is elfelejtenek veszekedni s ők nem csak árnyképpen szegőgdnek a nagy dicsőittethez, akik után a dicsöitö jámbor nép békiteni vonul. Nem tetszik nekem sehogy sem ez a hir- teleni nagy egyetértés, félek utána meg éppen olyan hamar meg jön a szét bomlás. Mintha nem volnánk m'ég megérve a tökéletes egyesülésre. — Csak az Apponyi személye hozta ezt közzénk egy pillanatra. nttitebegyV shrdl cmfwy cmfwy shrdl shr De miért nem vagyunk megérve? Miért kell nekünk szélylyel huzni ezek meg ezektől különféle csoportokba? Miért kell nekünk csak a„történelmi tárlatból megérteni azt is, hogy otthon épp úgy mint itt nagyobb ereje van ránk a széthuzódásnak, mint az egyesülésnek, bár ha minden különállónak a célja tiszteletreméltó ? ’ ’ Mi azt mondjuk, hogy a magyar nagyra törő nemzet. Megengedem, hogy nagyra- törő de elérhet e magasra, 'nagyra az, ahol minden egyes külön igyekszik legfelülre? ahol nincs meg a párt fegyelem, ahol mindenkinek a titkos vágya az egységben való egyedüli szereplés? A török valaha nagy volt, meghódította Ázsiát, Balkán félszigetet, Magyarországot ! de mi tette oyan hatalmassá ? Bizony nem az egy egyén érvényesülése, hanem a janicsárság, ahol nem volt egy minden egyes, — hanem az egész egység volt egy. Valamikor az egész Magyarország két fŐ ur kivételével mind református volt s nem sok idő múlva alig volt kettő református! Ugyan mi tudta az egész állapotot olyan gyökeresen megváltoztatni ? Bizony nem a helyi csoportok, hanem a jezsuita rendszer nek a tökéletes egysége amely az egész egy test volt, az egyes emberek csak mellékutói a nagy testnek! Mihelyt megbomlott e szigorú janicsári fegyelem a főurak között azonnal elvesztették (Magyarországot, mihelyt megbomlott a rendi fegyelem a jezsuiták közt, — elvesztették a talajt s kiűzték minden országból. — Mi meg itt éltetjük dicsőítjük magunkat s mitőlünk amerikai magyaroktól várjuk annak e szegény országunknak az átalakítását, sőt még Apponyi is olyan szemekkel néz ránk s úgy beszél mintha várna is az óhaza tőlünk valamit, — pedig nem lesz mi belőlünk igy soha semmi, — ne csüggjön az ország mirajtuk reménységgel, ne biztassuk mi magunkat ilyen kö rülmények közt dicséretes tulajdonságokkal, mert a janicsárság sohasem volt szét- szüllöttebb, mint mi vagyunk .itt, — mert a jezsuitaság sohasem oszlott úgy darabok ra mint ahogy mi felejtkezünk el magunkról itt. Persze ami lelkűnknek jólesik a hiúság, — ami szivünknek igen tetszik a dicséret s ami szemeinknek éppen hizeleg, ha egy- egy ilyen hiú tettében mint amilyet New York, Cleveland, Chicago Apponyinak ren dezett „csillognak, — villognak a más meg más különféle egyletek sapkás jelvényei, zászlói.“ — Pedig könnybe kellene borulni a szemeinknek, — pedig keserűség kellene hogy eltöltse a mi lelkünket1 s a rumiás hatása Jeremiási siralomra kellene hogy fakasszon mindnyájunkat s Apponyi nak nem azt kellene mondani, hogy „dicső testvéreim örül a lelkem hogy ennyit látok közzületek együtt“ hanem azt „Romlásnak indult hajdan erős magyar. Nem Iá tód Árpád vére miként fajul, nem látod a bosszús Istennek kezét nyomorult hazádon !“ Szégyeljétek magatokat1 hogy még ide- kümn sem tudtok egyesülni, — Hogy ahelyett, hogy egy magyar ruha mintájára
