Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-25 / 8. szám
XII. Évfolyam — Megjelenik minden szombaton. Published Weekly on Saturday. — 8. sz. NEW YORK, N. Y. 1911 FEBRUAR .25. “Entered as second-class matter October 28,1910 at the post office at New York, N. Y. under the act of March 3, 1879/’ Felelős szerkesztő: HARSANYl LÁSZLÓ, new yorki református lelkész. B© MIT TANULJUNK APPONYITOL. Apponyi Albert gróf Amerikában van, s Apponyi, a magyar géniusz, Apponyi a párbajozó s virtuskodó magyarok kitűnő vezére Amerikában az amerikaiaknak fog ja beszélni, hogy „legyünk békésebb kajla muak“. — Mi meg itt ujjongunk, tüzes lelkesedéssel verjük a tenyéreinket össze s éljenezzük a nagy Apponyit aki ezeknek a hideg vérmérsékletű Amerikaiaknak fogja beszélni, hogy „a világ békére szükség van“. Én a magam részéről igazán erezem az Apponyi utjának a fontosságát. Hiszem azt hogy nemcsak azt az eredményt fogja elérni, hogy azt fogják rá mondani Amerikában is, hogy tökéletes szónok s mestere a szellemes s tartalmas beszédnek — hanem azt is, hogy milyen más lenne az a nemzet amelyikből való s amelyiknek egy csomó ezer tagját mi is magunkéinak mondhatunk, ha meg is hallaná, meg is ta nulná amit ez a hires nagy szónok mond. Hát ismerjük mi Apponyit? — Hát ismerjük mi azt, amiről Apponyi beszélni fog? — Ismerjük mi a világbéke jelentőségét szellemét? Benne vagyunk mi abban az eszme körben amelyikben benne kell lenni annak, aki azzal foglalkozik? — Megértjük mi azt, hogy világ békéről csak is müveit ember, csakis müveit nemzet csakis kultur gondolkozásu nép álmo- dozhatik vagy tárgyalhat? — Én azt hiszem hogy nem. — Én azt hiszem hogy most is amikor a lapjaink hasábokon dicsőítik azt a nagy embert, sokkal okosabban tennék ha annak a nagy embernek a nevével kapcsolatban azt mondanák el, hogy mivé kellene vállni nekünk amerikai magyaroknak hogyha azt akarnák, hogy mi is megértsük ami annak a szivében van ami idehozta, amiről beszélni fog, —s meg értetnék velünk, hogy nem csak azért vagyunk Amerikában, hogy pénzt csináljunk, hanem azért is, hogy jobb (kereseti viszonyok között ne csak a testre fordítsunk gondot, hanem amennyit a testre; annyit a lélekre is. — Ha mi azt megtanul nánk, — ha az Apponyi Amerikai szereplé se reánk legalább annyi hatással is lenne, hogy magunkba szállanánk s meggondolnánk azt, hogy mikké válhatnánk, akkor lehetne igazán tapsolni s akkor lehetne igazán ünnepelni. Vajon fel lehet-e vetni azt a kérdést, hogy kultur nemzet-é a magyar? — Próbáljuk megkérdezni magunktól. Mik voltmik mi odahaza ? — közönséges munkás embereik akik remegve, reszketve mentünk be egy-egy megyei irodába, a szolgabiróhoz, ügyvédeinkhez s már mesz- sze levettük a kalapunkat hogyha a nagyságos ur kocsin jött felénk. Mik vagyunk mi most? — közönséges munkás emberek 90 százalékban, akik reggel négy órakor megyünk be a bányáinkba s délután négyig ötig ott vágjuk azt a kemény szenet, vagy hozzuk a koxot, vagy dolgozunk 10 órát a gyárakban, — vagy végezzük mindenütt a legrettenetesebb legnehezebb tes ti munkát. — Mikor aztán kijövünk a munkáinkból fáradtan, eltörődötten, ha akkor elibünk kerül valami értelmesebb okosabb ember, — kénytelenek vagyunk előtte épugy levenni a kalapjainkat anélkül, hogy csak válaszolni is tudnák az ő fejtegetéseiknek — „mert hiszen nincs időnk magunkat mivelni.“ — Mik voltak a mi feleségeink odahaza? — ami életünk minden gondjainak elvi- selői, minden szenvedéseinknek eltűnői, minden küzdelmeinknek szemtanúi s részesei. — Velünk együtt küzdenek mezei munkáinkban, vagy az iparosoknak a fele ségei az Ő üzleteikben. Adunk nekik nyugalmat? Adunk nekik pihenést? szerzünk a részökre szórakozást? igyekezünk a lei- köket művelni? próbáljuk őket a szépre, a nemesre a lelki jóságra, a testi lelki gyöngédségre tanítani? — bizony nem, — ha bálokban kirázzuk belőlük a lelket tán cainkkal, ha bosszúságainkban elverjük rajtok a mi dühünket, — ez az összes élvezet amiben részesítjük. — S mik a mi fele- égeink itt ? — erre is csak azt mondhatjuk hogy ha mi a bányákban vagy a gyárakban dolgozunk az ő nyakokra szerzünk legalább is annyi burdost, hogy ne legyen ideje semmi másra gondolni, minthogy azokra takarítson, vagy azokra főzzön.
