Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-02-05 / 6. szám

4. oldal.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja'

G. szám 1910. február 5.

Egy hittudós vallomásai.

— Jóság és jámborság. —

így a vallásos élet tartalma egy népnek vagy kornak szellemi álláspontja szerint igazodik. De a szükséglet mindenütt ugyanaz; oda irányul, hogy a véges létet a végtelenhez csatolja, hogy azt biztosítsa és előmozdítsa. Minden vallásos jelenség ez alapszükségre utal, a melyről következéskép a történelem mint az emberi természet lényeges vonásáról tesz bizonyságot.

IV.

A vallásos életben levő hasonló különbözőségeket) melyeket a történelem népeknél és koroknál felmutat, megtaláltam környezetemben is az egyes embereknél.

Azok között, kik hittársakként szerepelnek és magukat is olyanoknak tekintik, kik hasonló szavakat beszélnek, s kiknél az istenitisztelet formája ugyanaz, nagyon különböző szellemet figyeltem meg. Némelyek Istent önmagáért keresik, mert vágyakoznak vele egyesülni és ezáltal jóknak, tökéleteseknek és bensőjükben boldogoknak lenni. Mások azért kezdenek vele foglalkozni, hogy az 0 hata'ma által külső károktól megóvják magukat és a külső boldogságot elérjék.

Azért O némelyekre nézve a szellemi élet lényeges ősforrása, másokra nézve csak a látható világ mindenható ura. Az előbbiek őszinték iránta, törekednek a teljes igazságosságra s a szív és élet tisztaságára, ezért mindig tudatában vannak fogyatékosságuknak, nem dicsekednek érdemükkel, a szeretet jutalmát önmagában a szeretet ben találják meg, csak kegyelem után vágyakoznak és az élet szenvedéseit javító eszköznek veszik. Az utóbbiak az Istent érzéki büntetéstől való félelemből és érzéki jutalom reményében szolgálják, külső, a szívnek idegen adományokat nyújtanak neki, hogy külső viszon-ajándékokban részesüljenek, jámborságukra támaszkodnak, a mely pedig a legnagyobb erkölcsi hibákkal teljes, kétkedni kezdenek, ha a szomorúság napjai beköszöntenek és legföljebb a jövendő meg- jutalmaztatás reményével vigasztalódnak.

Ez ellentéteket a legváltozatosabb alakokban és árnyalatokban találtam, az erkölcsileg legtisztább jámborságtól a vallás örve alatti legdurvább önzésig, gyakran az egyik a másikba át is csapott, úgy, hogy a határvonalat nehezen lehetett megvonni. De akár könnyű, akár nehéz azokat egymástól elválasztani és bármily különbözők is a nyilvánulások, megállapítják a vallásos élet tartalmát és ezért megalkotják a lényeges különbségeket abban, míg minden más inkább a formák és képzetek különbözősége.

Ekkor az után fürkésztem, hogy miben van ezeknek alapja és megtudtam, hogy ez az érzületben, az erkölcsi alaptermészetben van. Az ember azt keresi Isten- Iám, a mi neki a legfőbb és legkívánatosabb. A jóember, azaz az, a ki a jónak értékét felismerte és teljes szivéből törekszik az után, ha vallásos hangulatban van, az égre néz, hogy a minden jók Atyjával való közösségben benső tökéletességre jusson. Az érzéki ember, azaz az, ki kívánságainak céljául az érzéki jólétet tűzte ki, ha vallása van, felfelé tekint, hogy a világ Urától érzéki kívánságá nak tel j eset 1 épét megny érj e.

V.

Láttam erkölcstelen embereket, a kik mégis élesen kidomborodó vallásos életet tanúsítottak. így gondolkoztam: Ez csak képmutatás, másoknak puszta utánzása, vagy kiszámított játszma, hogy tisztességhez vagy előnyhöz jussanak. De gondos megfigyelés után másként találtam és nem titkolhattam el, hogy némelykor valódi vallásos szükségérzet, szenvedélyes érzet és izzó vágy képezte alapját annak, hogy a végtelen mélységeibe elmerüljenek. Ők az imában és a szemlélődésben vallásos benső megelégedést érezének és szomjuhoztak az után, hogy bűnös öntudatukkal az isteni kegyelembe alámerüljenek. Mégis hiányzott nálok minden erkölcsi komolyság. Nem gyűlölték a bűnt és ezért nem erőlködtek annak legyőzésére. Erőnek erejével hazugok voltak s szándékuk aljas maradt. Képesek voltak buzgón imádkozni, aztán gonosztettet elkövetni és ismét áhítatba merülni.

Kérdeztem : Hogyan magyarázzam ezt meg magamnak? Hiszen ezek érzéki jólétök végett semmit se keresnek Istennél, hanem csak Ő utána áhítoznak és mégse jó emberek. Ekkor alaposan szemügyre vettem isten- félelmöket és észrevettem, hogy ez valójában csak érzéki kedvtelés. Az csak az érzés felindulása, mely közeli rokonságban áll a gyönyörrel, s ezért az is, mint ez, ernyesztőleg hat. Szenvedélyük nem jobb, mint minden rósz szenvedély, és ez tetterőt szülhet, de nem a jóra, hanem a gonoszra irányuló erőt. Vallásuk a tartalom szerint tehát nem más, mint azoknak vallása, a kik Istent külső javakért tisztelik és az erkölcsileg tiszta jámborsággal nincs közös vonása. így térten arra a belátásra, hogy valamint vallás nélkül lehetséges erkölcsileg jó élet, épen úgy vallás is van erkölcsi jó nélkül.

VI.

E tapasztalatoknál majdnem úgy tetszett nekem, hogy a vallás értéke kétes. De reátok gondoltam, ti tiszta jámbor lelkek, kikkel életutamon megismerkedtem és a kiknek a legtöbbet köszönhetek.

Mily gyakran éreztem ama megszentelődést, mely rajtatok nyugszik és annak befolyása alatt magamat a magasba ragadtatva éreztem. Ti oly komolyan veszitek az életet és még a legkisebb is, a mi a ti benső tökéletesből ésteket célozza, fontos nektek; ugyanis előttetek mindennek jelentősége van az örökkévalóságra nézve, s gondolkozástok és cselek véstek a szent Isten ábrázat- ja előtt megy végbe. És mégis mindenkor oly vidámak és boldogok, kegyesek és szelídek vagytok, hogy a nyugtalan szív közeletekben a béke lehelletét érzi; mert ti az egygyel és igazzal összhangban, bűneiteket megbocsátva, az Ő szellemét a ti szivetekben érzitek.

Gazdagok vagytok a szegénységben, alázatosok a gazdagságban, szabadok a kényszerben, engedelmesek a szabadságban, a világ urai és feláldozok a szeretet szolgálatában ; ugyanis, mivel Istent bírjátok, tudjátok, hogy mindenetek van és mivel őt Atyának nevezitek, senkinek se vagytok szolgái. Oly biztosan jártok üta- tokon, oly tisztán tekintetek a világba, oly könnyen beletaláljátok magatokat minden viszonyba, olyan hálásak vagytok az örömben és oly türelmesen viselitek az élet terheit; mivel nektek mennyei fény ragyog be mindent és a múlandó az örökkel ölelkezik.

Itt van az élet teljessége, s a ki ezt egyszer látta és ezt a levegőt szívta, sehol se találhat másutt megnyugvást. A ki ezt nem érti meg, az ne mondja azt, hogy az emberi természetet ismeri. Látta talán annak a bimbóját, de még nem a virágát.