Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-10-23 / 43. szám
43. szám 1910. október 22 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 3. oldal. HA MEGÖREGSZÜNK. Ha megöregszünk kettén, édes És habfehér lesz a hajunk S kicsiny fészkünkből rég’ kiröppent Csicsergő, drága madarunk: Öblös karosszék lágy ölében Elüldögélünk, kedvesem . . . És bársonyát fehér hajadnak Simogatom szép csendesen . . . Simogatom szép csendesen . . . Feketeszemü ősz anyókám, A párod, haj, öreg apó! ... A szive néha feltüzel még, De haja csupa, csupa hó . . . . Ha kis kezed megfogja lágyan, Könny ül ki mindabét szemén, Letűnt világnak álma, vágya Ragyog, a szeme peremén . . . Ragyog, a szeme peremén . . . . . . S a múlt, egy röpke pillanatra, A messzeségből visszatér . . . És minden, amit eltemettünk Körültünk zsong ... és újra él . . . . . . Szivünkre hull a nyári hajnal Virágkibontó harmata . . . . . . S megtölti lassan kis szobánkat, A bazsalikom illata . . . A bazsalikom illata . . . ... De ablakunkra már bíborban Tüzel az alkonyati nap . . . Az arcunk is biborba lobban, Mikor a fény szobánkra csap . . . . . . S te, a leszálló alkonyaiban, Vállamra hajtod szép fejed . . . ... És elkezdünk dúdolni, halkan Valami régi éneket ... Valami régi éneket . . . Dingha Béla RÉGEN . . . Valamikor régen! Mikór másként fénylett csillag az égen. —- Kezeimet sokszor össze se kulcsoltam, Az ajkam mosolygott, s mégis imádkoztam. Valamikor hajdan! — Valamikor régen! Mikor a búval még nem volt szövetségem. — Nem jelölték fejfák emlékeim útját. Nem kerestem nyáron falevél hullását. Virág henvadását! — Valamikor régen! Mikor a virág is szebb volt erdőn, bérczen! ' — Csillogó reménnyel indultam el útnak, Oda sem néztem a tövisnek, a gondnak, Bánatos napoknak! — S most, hogy itt maradtam, Álmok nélkül, árván, búval, elhagyottan! — Össze-össze toldom a csillogó szálat, S várom, hogy az éjből majd csak hajnal támad, S hűtlen lesz a bánat! V. I. Zavaros, nyugtalan időket élt át. A Kollonics nyomását, a Rákóczy F-erencz szabadságliarczát, melyet a világtól félreeső falu is megérzett. A megfakult, nehezen olvasható Írásokból nyilván kitetszik a Rétyi súlyos gondja és a kis falu nehéz sorsa, de egyúttal az a szigorú egyházi fegyelem is, melyet a lelkész gyakorolt. 1709 novemberében a császári hadak elöl a zellerjei lakosság Perjésére futott és ott bujdokolt több mint egy hónapig. Kétyi szivbeli nagy fádalommal temette el ott tanítójának: Somosy Györgynek az anyját és meg 4 más hívét. A veszedelem elvonultával megint visszahozta népét, mint Esdrás pap a fogságból az izraelitákat, Zellerjére. De a nagyobb megpróbáltatás még ezután következett. 1710 ben megérkezett a vészes pestis s mindjárt Zeherje főbiráját Iványi Mihályt ragadta el. Kétvi ezt jegyezte föl a pestisről: “Az Istennek rendkívül való Ítéleti, az pestis kezdődött 11 Septembris, végződött el Januáriusban Ao 1711. Zeherjén, melly miatt liul- lottanak el 96 személyek. Alsópokorágyon kezdődött 27 Augusztus, végződött el Deczemberben, melly miatt hüllottanak 72 személyek.” Talán szegény Kétyi Györgyöt érte a legbor- rzasztóhb csapás, amint azt a hallotti anyakönyvből kitehetjük. EElivesztette feleslegét. Töivisses Pannát, két leányát, Katát és Máriát s egy fiát, Györgyöt. Szinte látni véljük a meggyötört szivü férj iés apa könnyeit, melyeket az ódon könyvre hullatott, mikor rettenetes veszteségét belejegyezte. Kétyi valószínűleg Rimaszombatban házasodott. Talán fel lesz valahol házassága jegyezve a Harsányitól vezetett esketési anyakönyvében. Zeherjén 7 gyermeke született, kik közül elhalt összesen öt. Az élve maradt két leány: Éva és Zsuzsánna közül az utóbbi 1716-ban férjhez ment Domokos Gáspárhoz Ot- rokocsba. Ennyit sikerült a matrikulák nyomán kikutatnom. Az özvegyen maradt Kétyi, — úgy tetszik — másodszor is nősült. A Szentpétery Sámuel jegyzetei szermt u. i. a rima- szombati egyház halottas anyakönyvébe 1731. április 3-áról az van beírva, hogy akkor halt meg: Tiszt Rétyiné asszonyom. Viszont a Kétyi zeherjei utóda: Ratkó István, akinek prédi- kátorságában is continuáltatik az emlékezetes dolgok feljegyzése, az elődjétől megkezdett könyvben; — ez a Ratkó István ezt jegyezte föl:“Anno 1731. 3 Április Néhai T:Kétyei György ur, minekutánna ezen Zeherjei Reta Eklésiában 36 esztendőkig szolgált volna s azontúl Rimaszombatban négy esztendőkig vaeantiában lett volna ugyanott életének 75-ik esztendejében meghalván eltemettetett.”Ha a Szentpéteri-féle följegyzés is megáll, akkor feleségével egyszerre halt meg és temettetett el. Kétyi úgy azon) korban ritka és pontos anyakönyv vezetésével, mint különösen érdekes kulturhistóriai följegyzéseivel maradandó nevet és emléket hagyott hátra. E nevet és emléket följegyzéseivel együtt a feledéstől meg kell mentenünk. Arra a nagy üres lapra pedig, mely a rimaszombati felsőbb iskola történetében, körülbelül másfélszáz éven át tátong felénk, írjuk oda az ő nevét, mint aki ez iskolának 1685-től 1691-ig egyik derék professzora volt. S. Szabó József. i v
