Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-10-23 / 43. szám
2. odal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 43. szám 1910. október 22 Mennyi egy embernek az értéke dollárokban és centekben ? Tudjok, hogy nemzetgazdászati szempontból minden ép erejű embernek van egy bizonyos értéke a munkája után, a mely érték a nemzet tőkéjét képezi. Hogy tulajdonképen mennyit is ér egy ember dollárokban és centekben, annak a kér désnek a megoldása lehet nagyon különös előttünk és mégis valamennyiünket érdekel, még akkor is, ha mindjárt tökéletesen nem is felelhetünk a kérdésre. Ezt a különös kérdést vetette fel a napokban egy New yorki lelkész Dr. Parkhurst a nyilvánosság előtt és arra a megállapodásra jutott, hogy mig angolországban a statisztikai kimutatások szerint egy ép erejű embernek az értéke 25 éves korában nem több mint 1000 dollár, eddig Amerikában már egy 20 iévés embernek az értéke, ha ép testei rendelkezik annak a négyszeressé azaz 4000 dollár. A rabszolgasság idejiében-irja a lelbész-az embereknek piaci áruk volt s az egyének külömböző árai a szerint váltakoztak, a mint az állam termelési és fogyasztási törvénye megszabta azokat épenugy, mint más productumoknak az értékét. Ma egy embernek az értéke másképpen van megállapítva. A nemzetgazdászok ugyanis, ha meg akarják állapítani, hogy mennyit ér egy ember az államnak és a nemzetnek, akkor egyszerűen kivonják az ember fenntartását a tiszta keresetéből és a megmaradt rész a nemzet vagyonát és tőkéjét fogja képezni. Ebből következtethetjük, hogy voltaképen minden ép testű ember a nemzetnek bizonyos tekintetben a tőkéjét képezi. Reánk magyarokra az volna igazán az érdekes, ha valaki megállapítaná, hogy a bevándorolt magyarok százezrei mennyi értéket azaz tőkét képeznek az amerikai nemzet életében. Mert dacára annak, hogy egyes szüblátkörü emberek a bevándoroltakkal szemben bizonyos ellenszenvet tanúsítanak, lehetetlen még csak kétségbe is vonni, hogy az amerikai nemzetre sem a múltban lem a jövőben nem lehet káros a bevándorlás, különösen pedig a magyar bevándorlás. Ha tekintetbe vesszük azon körülményeket is, hogy a bevándorlási hatóság mily szigorúsággal jár el azon egyének kiválasztásában, a kik munkabírók és á kik munkára képtelenek s ha figyelembe vesszük ezenkívül, hogy a mi magyar nemzetünk fiaiból és leányaiból legtöbb iesetben csak az erősek és munkabíróik jönnek ki az ujba- zába szerencsét próbálni, akkor bátran állíthatjuk, hogy az a- merikai nemzetnek hatalmas tőkéjét képezik a bevándorolt magyarok. Minden bevándorlás .ellen irányuló politika tehát jogosu- sulatlan és indokolatlan, mert visszatérve az embernek az értékére, mindenki termel valamennyit, ha dolgozik és sohasem fogyaszt el annyit, mint a mennyit termel: úgy hogy, ha a fogyasztást kivesszük a termelésből, megfelelhetünk arra a kérdésre is, hogy mennyi a magyaroknak a tiszta értéke és pro- ductuma, a mely a nemzet vagyonát és tőkéjét képezi.. Szerkesztő. T á r c z a. Egy régi rimaszombati professzor. A rimaszombati, magasabb fokú református iskolának XVI. és XVII. századbeli történetéről édes-keveset tudunk. A mit megtudhatott, mindazt feldolgozta és közzétette Bodor István a rimaszombati egy. prot. főgimnáziumnak általa irt történetében. A régi iskola aktái, martikulái és protocollumai elkallódtak vagy lappangannak valahol. Az újabb jegyzőkönyvek 1715-től kezdődnek. Ez időtől ismerjük az iskola tanárait is. Innen-onnan azonban régibb korból is fel-felbukkan egy- egy professzornak az alakja. Igytaláltam én is egyre a*XVlí-ik század végéről. (Lenkey Zsigmond adatgyűjteményben.) A neve Kétyi György, a nágy Harsányi Móricz István lelkésznek a kortársa. Harsányiról ismeretes, hogy mikor 1677. őszén mint megszabadult gályarab hazajött, ismét elfoglalta a rima- szombati egyik lelkészi hivatalt. Az egyházat nagy erélylyel és buzgósággal rendbe hozván, 1678. január 1-én azonnal megkezdette az anyakönyivekvezetését, s egyúttal följegyezte a szertartások menetét is. A rimaszombati református egyház birtokában máig meglévő eme könyvek rendkívüli érdekes okmányok. A gömöri református egyházak közül még csak Zellerjének és Simoninak van a XVII. századból matrikulája; amaz 1691-ben, emez 1697-ben kezdődik. A Zeherjei anyakönyvet éppen Kétyi György kezdette meg és ez annyival fontosabb, mert kortörténti feljegyzéseket is foglal magában. A Kétyi György följegyzései mint kultur- históriai adatok, méltán számot tarthatnak teljes figyelmünkre. Közzétételük és megismertetésük ebből a szempontból felettébb kívánatos. Rajta leszek, hogy ez megtörténjék s Kétyi Györgynek és írásainak a kellő tisztesség megadassák. Kétyi nem közönséges tehetségű és képzettségű ember s egészben véive. érdekes alak. Született 1656-ban. Hogy hol, azt nem sikerült megtudnom. 1670-ben a sárospataki főiskolába ment tanulni. Kétségkívül ő is elbujdosott Debreczenbe, Gyula- fehérvárra, Krakkóba (Erdély), majd Marosvásárhelyre az 1671-ben kiüldözött főiskolával, melynek legkiválóbb növendékei, közé tartozott. 1682-ben több társával visszatért Patakra, az ősi tűzhelyhez. A főiskola ismét életre kelt s Kétyi seniora lett. Valószínűleg 1683, körül távozott Patakról s alighanem külföldön is időzött 1 — 2 esztendeig, mert a seniorok akkor a külföldi akadémiákra menést el nem mulasztották. Úgyszólván kötelességük volt. Azután rimaszombati professzor lett 1685 körül s itt munkálkodott Harsányi István mellett, aki 1691 márczius 1-én halt meg szerető híveinek bánatára. Kétyi Harsányi halála után ment ki papnak Zellerjére. Az általa kezdett anyakönyvben “Pro memoria” 1691 november 30-án olvasható a legelső bejegyzése igy: “Be szálván hozzánk némelly része az Brandeburgumi hadnak, ment el tőlünk 3 Decembris, kiknek minden expennsánkat számláltuk száz forintokra.” Ettől kezdve érdekesebbnél-érdekesebb föl- jegyzéseket tesz Kétyi uram egészen 1726. április 26-áig, a mikor a zeherjei papságból Rimaszombatba nyugalomba vonult.
