Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-10-08 / 41. szám
J.-L 6. oldal ........................ ==:1 Amerikai Magyar Ref. Lapja MAGYAR AMERICAN REFORMED SENTINEL 1 ~ Published under the direction of the Board of Publication of the Presbyterian Church, U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church, in the U. S. A Ref. Church U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja.__ FELELŐS SZERKESZTŐ: HANKÓ M. GYULA youngstowni ref. lelkész. FŐMUNKATÁRSAK: HARSÁNY! LÁSZLÓ KOVÁCS ENDRE new yorki ref. lelkész. daytoni ref. lelkész. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Mahoning Ave., Magyar Ref. Church, Youngstown, O. Minden kézirat, egyházi és egyleti értesítés és előfizetések, hirdetések és felszólalások e czimre küldendők: Rev. Julius M. Mankó P. O. Box 420, Youngstown, 0. EDITOR: Rev. JULIUS M. HANKO. PUBLICATION OFFICE: Mahoning Ave. Magyar Ref. Church Youngstown, O. Előfizetési árak: Egy évre $2; Magyarországba: $3 (15 K.) Subscription rates: One year $2; Half year: $1. Foreign countries: One year $3. Half year $1.50.---------------------Ref. Egyesület. Ref. Egyesületünk dolgai iránt, bár a közgyűlés már közel van, nem nagy érdeklődés mutatkozik az osztályokban és a tagoknál. Ezt a — magyarán szólva — nemtörődömséget bizonyítja az a nagy hallgatás, mely üresen hagyja lapjainkat; pedig ha szivünkön fekszik Egyesületünk ügye, már hetekkel ezelőtt meg kellett volna indulni a különböző oldalról felvetett s Egyesületünk javát célzó indítványok tárgyalásának, hogy ne a gyűlés drága idejét lopjuk az üres szalmacsépléshez hasonló ötletszerűen felhozott tervek aprólékos bírálatában kimerülő munkával. Igaz, ugyan, hogy egy-két hü tag, ki szereti az Egyesületet, szép terveket pendített meg, de mit ér ez, ha a nagy többség nem teljesiti kötelességét, hanem rábizza magát s az egész Egyesületet egy-két hü tag vezetésére. Minden tagnak szivén kellene viselnie az Egyesület felvirágoztatását s nemcsak egy nehány embernek kellene gondolkoznia és cselekednie, hanem minden jó magyarnak, még annak is, ki nem tagja az Egyesületnek. A baj ott van, hogy magyar népünk nagyon hozzá van szoktatva ahhoz, hogy helyette mások gondolkozzanak és tegyenek. Azért ebből az alvásból kellene előbb felköltenünk magyar népünket s megtanítanunk arra, hogy mindnyájunknak egyforma jogunk van, tehát egyforma kötelességünk is a mimagunk és honfitársaink javának sz ilgálatában. Nem is várok addig semmi jót magyar testvéreimtől a közügyek szolgálatában, míg meg nem érti minde- nik, hogy neki magának is tennie kell valamit, mert ez első sorban 41. szám. 1910 október 8. maga iránt való kötelessége. Arra kell ezért igyekeznünk mindnyájunknak, kiket vezéreknek csúfolnak, hogy népünket önállóságra tanítsuk és reá vegyük arra, hogy ne legyen mindig kiskorú, ki magát vezetteti, hanem legyen nagykorú, ki a maga erejéből jár s ahova megy, azt maga határozza el. Ezt a munkát pedig az egyleti és egyházi életben kezdjük el és pedig úgy, hogy minden alkalommal hangsúlyozzuk, hogy nem az elnökért van az egylet, nem a lelkészért van az egyház, hanem megfordítva, az elnök az egyletnek, a lelkész az egyháznak javáért választatott, azért sem az elnök az egyletben, sem a lelkész az egyházban nem korlátlan ur, kinek parancsai előtt mindenkinek meg kell hajolni, hanem csak első az egyenlők között, kinek legtovább csak a kötelessége több. Figyelmeztetnünk kell népünket, hogy egyleti és egyházi ügyekben ne hagyjon mindent az elnökre és a lelkészre, hanem maga határozzon minden kérdésben s maga intézkedjék minden dologban, mert nem az elnöké az egylet, és nem a lelkészé az egyház, hanem mindazoké. kik az egyletnek vagy egyháznak tagjai, tehát nekik az érdekük, hogy az egylet vagy egyhiiz ügyei jól folyjanak, dolgai helyesen iidéztessenek. Az egyleti elnök lemondhat, ha baj van, a lelkész is elcávozhatik az egyházból, hol zátonyra vitte annak hajóját, de a tagok ott is, itt is megmaradnak s nekik kell megmenteni azt, ami még megmenthető, holott semmisem lenne veszedelemben, ha a nép maga intézte volna egylete vagy egyháza ügyeit. Önállóságra, a maga ügyei s a közdolgok iránt való nagyobb érdeklődésre kell megtanítanunk népünket, ha javát igazán szivünkön viseljük. Akkor hamar eljön az idő, hogy az egyesület is fel- virágzik, mert minden tag érezni fogja, hogy az iránt kötelességei is vannak s kötelességeit teljesiteni is igyekszik; akkor nem kell majd azon panaszkodnunk, hogy nem törődnek az egyesület dolgaival, nem tárgyalnak és nem írnak ennek javát célzó terveikről: akkor minden tag önálló és öntudatos katonája lesz s arra fog törekedni, hogy tegyen valamit az Egyesület felvirágoztatására, mert érezni fogja, mit ma nem sok érez, hogy az egyesület az övé is, teháit saját érdekében cselekszik, ha azért valamit tesz. Egyik szép terv, mely a „Pittsburgi Hiradó“-ban felvettetett, melyet csak a kérdéssel teljesen tisztában levő és az Egyesület ügyeit szivén viselő magyar Írhatott meg, az, hogy töröljük el az egyenlő fizetési feltételeket és hozzuk be a kor szerint való fizetés kötelezettségét. A tervet hosszú és mindvégig érdekes és ineggvőző előadásban úgy adja elő az iró, hogy józan gondolkozása ember, ha ezután több teher is esnék reá, szó nélkül és megnyugvással hordozná azt, jól tudván, hogy ezzel az Egyesületet erősítené meg s igy a maga érdekeit biztositaná. A szép tervhez senki sem szólott hozzá, mert a tagok túlnyomó száma nem érdeklődik az egyesület dolgai iránt és nem bánja akármit csinál a közgyűlés, csak ő kapjon betegsegélyt s örökösei is kapják meg a biztosítási dijat; de hogy megkapja-e, amit vár s hogy valóban biztositva van e joga, azt csak sejti. Ha pedig nagyobb teherrel fog járni a magasabb biztosság, hogy valóban megkapja mindenki azt, mire jogosan számit, vagy valami nagyobb katasztrófa alapjában megrendíti az egyesületet: könnyű szívvel marad ki s járul hozzá ahhoz, hogy pusztuljon minden. Pedig ugyebár, szükségünk van az egyesületre s arra a sok jóra, mit az ad: miért nem szeretjük hát jobban magunkat s azzal az egyesületet is? Miért nem gondolkozunk a felvetett tervről, miért nem mondjuk meg véleményünket. Azt várjuk, hogy megint csak egy pár ember intézkedjék s mi ha már bevég- zett tények előtt állunk, csak akkor gánceoskodunk, szavunkat az ajtón kívül csak akkor hangoztatjuk? Akkor állunk elé, hogy máskép kellett volna cselekedni s mert elégedetlenek vagyunk, akkor lépünk ki az egyesületből, mikor az, reánk is számítva, tette meg intézkedéseit? „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ T
