Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-01-29 / 5. szám
4. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok kapja 5'.' szám 1910. Január 29. Egy hittudós vallomásai. — Jóság és jámborság. — I. Úgy tanultam, hogy az emberek vallás nélkül miydig gonoszok; mert csak a jámborság teszi az embert jóvá. De a való élet másra tanított engemet. Ismertem olyan embereket, a kik feddhetetlen életet éltek, kötelességüket híven teljesítették és mások javáért feláldozták magukat, de nyíltan bevallották, bogy az Isten léteiében nem hihetnek. És ismertem másokat, a kik nem csak jámbor szavakat mondogattak, hanem épen- séggel azt a benyomást tették, hogy jámbor érzelmektől vannak áthatva, és mégis igen nagy volt emberi gyengeségük, sőt igazán feltűnő módon szavaikkal ellentétben cselekedtek. Ékkor tévedésben, zavarban voltam, s kezdtem gondolkozni. At kérdem magamtól: Miért teszik e hitetlenek a jót? Talán azért, mert, ha a dolgot helyesen szemléljük, ez a legelőnyösebb, a mit az ember tehet. A ki helyesen él legtöbbre viszi az életben, mentes marad a bűn szó- rnoru következményeitől, jó hírnévre tesz szert, s szerencséjét mozdítja elő. Azonban úgy találtam, hogy ez a válasz nem elegendő. Észrevettem magasabb indító okokat, láttam az ön megtagadás példáit, melynél minden külső haszon ki volt zárva, és kénytelen voltam meggyőződni a felől, hogy a nemes tetteknek alapja a jónak valódi szerete- tében áll. A lelkiismeretnek eleget tevő, erős vágyat, eleven kótelességérzetet, bárminő tekintet nélküli tiszta szivjóságot tapasztaltam. KI kellett-e szemeimet e tények előtt zárni, mert ezek egy előítéletnek, balvéle- niénvnck ellene mondtak? Nem tettem, hanem kutattam azok után; hogy az igazságot megtaláljam. Ha a vallástalan és mégis erkölcsileg jó embereket az általam ismert némely becsületes jámborokkal össze- hasonlitám, el kellett ismernem, hogy az utóbbiaknak ,_erkölcsi értéküket nézve — semmi előnyök nem volt az előbbiek felett."Sőt ha a jóravaló indító okokat mindkét részről [mérlegeltem, úgy tetszett nekem, hogy a minden mellékgondolat nélküli, egyszerű lelkiismeretesség feljebb áll az Istenhez a kitüntetett helyzettel való dicsekedésnél, és a mennyei jutalom reményénél, mely- lyel a jámborok igazságosságukat kapcsolatba hozzák. Mindenesetre szemlélődéseim eredménye ez lett: Vallás nélkül is van igazi erkölcsiség. II. Most kétséges lett előttem, vájjon a vallás szükség- szerüség-c, valamint az is, vájjon az igazság-e? Elekor megállottám s kérdeztem magamat: Tudod-e azt nélkülözni ? Megvizsgáltam magamat, hogy vájjon az, a mit mint az én vallásos életemet tekintettem, nem csupán valami elsajátított és öröklött dolog-e, egy édes ifjúi visszaemlékezés-e, bájos hang-e az atyai házból, melynek varázsa fogva tart. De úgy találtam, hogy az én hitem egy jelenlevő benső szükségletnek még sokkal inkább megfelel, mint valaha, és annak elvesztése lelki életem gyökerét vágná ketté. Lelkiismeretem a bizonyság, hogy szeretetem a jó iránt és törekvésem az erkölcsi tökéletesség után mentes minden külső tekintettől, hogy minden dicsekedést »vülölök és a jutalom gondolata nincs rám befolyással. Azonban öntudatommal nem lebeghetek a levegőben, ama törzsnél kell maradnom, melyből sarjadtam, ez pedig a lélek, az örök szelem. Meg akaróm önmagamat érteni, egy örök valóság sejtelmét bensőmben nem fojthatom el és álomban nem élhetek. Tudnom kell. miért szeretem a jót éstörekszem az erkölcsi kötelesség után, hogy azt teljes világosságban tegyem s ne maradjon előttem talány.' És ekkor sehol se találok választ, csak a minden élet ősforrásá- s'ában és összeségében, az élő Istenben való hitben. A világ, melyben élek, legyőzi érzésemet és a végtelenség borzalmával tölt el engemet. Hagyjam-e, hogy az agyon nyomjon s merüljek-e a semmiségbe? v agy bűnös érzéssel egy egyedüli magaslatra állva, ezt kiáltsam-e ki: Én mindennek felette állok, mert van eszem és szabadságom? Nem tehetem; imádkoznom kell, mélységes alázattal kell meghajolnom a végtelen előtt, és egyszersmind magamat rokonnak kell vele éreznem, minthogy életem örök élettől van. Szeretnem kell; nem csupán engemet szerető egyesekhez kell ragaszkodnom, hanem egész szivemet teljesen és osztatlanul odaadnom, egész valómmal belekapaszkodni ama lénybe, ki minden mindenekben. Hálát kell adnom, éreznem kell, hogy egész életem ajándék, mindenek előtt benső életemnek zavartalanul örülnöm kell, mig az visszatér oda, honnan származott. Bíznom kell, tudva, hogy szeretve vagyok, bizonyosnak kell lenem ő felől, hogy legszentebb óhajom és vágyam nem önámitás, nem csak én tárom ki kezemet, hanem hogy az a kéz, melyet keresek, felém nyúlik, az a szellem, melynek lelkemet kiöntöm, hozzám hajlik, velem egyesül. Nem menthetem magamat bűneim alól, mivel nem egyedül önmagam iránt, hanem egy felettem levő örök törvény ellen vétkeztem. Honnan e törvény ered, ott kell békémet keresnem, nyugtalan szivemet csillapit- nom és sebeimet gyógyítanom. Szóval, élnem kell. Vallás nélkül nem élhetek. 111. Áttekintettem a történetet és úgy találtam, hogy minden népek szükségét érezték annak, hogy véges létöket a végtelenhez csatolják, és hogy e szükséglet minden vallásos jelenségeknek alapja. Mindenesetre e jelenségek igen különbözők, és némelyek ebben annak tanúbizonyságát akarták megtalálni, hogy azok ámításon alapszanak. A természeti népek, kiknek gondolatai a látható világról és a kiknek kívánságai a megnyugvás iránt az ő érzéki természetükön nem terjedtek túl, isteneikben csak magasabb természeti lényeket láttak, és bennük nem kerestek többet, mint a mi nekik épen kívánatos vala. A kultur népek, a kik kiművelt társadalmi életben a polgárösultság javaival és céljaival megismerkedtek, az égieket az erkölci rend és kultúráiét teremtőinek és felvigyázóinak képzelték, és tőlük nem csupán természeti, hanem szellemi birtokuk biztosítékát és előmozdítását várták. A hol azonban a szellemi élet teljes önállósággá fejlődött, és az ember abban legsajátosabb, való létét ismerte fel, ott epedve emelte fel tekintetét az Istenre, a ki lélek, és szivének mélyén vele összeköttetést óhajtott, hogy a bensőbb tökéletesedést és az egész, teljes életet elérje. (Folyt, köv.)
