Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-09-17 / 38. szám
4. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” A debreceni tüzoltódiákok. A budapesti lapokban érdekes fölhívás jelent meg minap. A fölhívás kibocsátói találkozóra hívják össze azokat az egykori debreceni diákokat, a kik a régi hires kollégiumi tűzoltó társulatnak utolsó tagjai voltak s 1880-ban, a társulat föloszlásakor fogadalmat tettek harminc éves találkozásra. A debreceni tüzoltódiákok hire, emlékezete ma is él szerte az országon, Jókai több regényében (Mégis mozog a föld- Kiskirályok.) megörökitetie bravúrjaikat, mulatozásukat. Kuthy Lajos pedig, a ki valamikor maga is tagja volt a vizipuskás társaságnak, Hazai rejtelmeiben részletesen leírja a tüzoltódiákok szervezetét, életmódját, viselt dolgait. A debreceni kollégium egykori növendékei közül is sokan élnek még, a kik valamikor maguk húzták a masinát a tűzhöz kerteken, ledöntött palánko- kon keresztül s emlékeik közt őrzik a nagy bot és kis bot hősi tetteit. Hogy mikor, hogyan keletkezett a debreceni diáktüzoltók társasága, ma már nem lehet kideríteni. Bizonyos azonban, hogy a magyar diákéletnek ez a különleges hajtása évszázadokon át virágzott. A tüzoltótestület régi neve egész 1834-ig Machinista társaság volt, a nyelvújítás korában Gépelyes társaságnak, majd Erőmivész társaságnak nevezték el, hívták Vizipuskás társaságnak is. A régi, csupa nádas házakból épült Debrecent ezek a masiniszta és erőmivész diákok oltalmazták meg a gyakori tüz- veszedelemtől, sokszor a végpusztulástól. A város jegyzőkönyvei tele vannak köszönettel és elismeréssel a derék diákok iránt, a kik éjjel-nappal fáradságot nem ismerve virrasztottak a város épsége fölött. Milyen kár, hogy 1802-ben, mikor a félváros porig égett, a nagytemplommal és kollégiummal együtt, a masiniszta társaság jegyzőkönyvei is odavesztek s igy elkallódott az érdekesebbnél érdekesebb adatok tömege, mely a társaság életét és történetét most megvilágíthatná. Bizonyos, hogy a debreceni diáknak valamikor az volt a legfőbb ambíciója, hogy a tűzoltó társaságba bejuthasson. Ez volt az erőnek és férfiasságnak próbája. Erős és férfias nemzedékeket nevelt akkoriban az ős kollégium. Bizonyságát adta ennek az ifjúság a szabadharc idején, mikor be kellett csukni a tantermeket, mert a főiskola valamennyi hallgatója zászló alá állott s nagyon sokan ott vérzettek el a csatatereken, mint valamikor a pécsi egyetem tanulói a mohácsi sikon. A diáktüzoltók az ágyu- tüzet is olyan hősiesen állták meg, mint a milyen önfeláldozóan viselkedtek az égő gerendák között. A masiniszta társaságnak megvolt a maga évszázados szervezete, autonómiája s mint egy kis köztársaság kormányozta magát valamelyik professzor felügyelete mellett. Volt a társaságnak elnöke, négy alelnöke (praeses secundarii), hat ülnöke (assesores), nem is szólva a többi funktionáriusról, a nagy- és kisbotosról, a lámpa- és tarisznyavivőkről. A társaság bíráskodást gyakorolt tagjain, a méltatlanokat kirekesztette kebeléből, a kik a veszedelemben kitüntették magukat s megbecsültek, azokat nyilvánosan megdicsérte. A masinát harminckét diák húzta a veszedelem helyére s mint az egykori följegyzések mondják, a sokszor férdig érő debreceni sárban bizony le-lemoradozott a csizma s a hosszú tóga csatakos ronggyá ázott, ha a tűz, a szik' ráeső meg nem pörkölte. Népszerűségük oly nagy volt a masinisztáknak, hogy egyszer-másszor valóságos zendülés tört ki a polgárság között, mikor a kollégiumi és városi tanács a diákságot el akarta tiltani a tűzoltástól. Mert néha bizony túlságos buzgósággal működött a nagy bot és a bontó csákány s ott is kaput és kerítést tört s házfedelet rántott le, a hol épen nem lett volna föltétien szükséges a mentő beavatkozás. A diáktüzoltók azonban nemcsak a tűzoltásban jeleskedtek, ők rendezték a hires nagy erdei majálisokat, s a régi, puritán Debrecen itt adta ki mulatós kedvét egy-egv esztendőre. Hogy 31. szám. 1910. szeptember 17. a mulató diákoknak jó étvágyuk lehetett s az italban sem szűkölködtek, kedvesen illusztrálja egy régi számadás a majális költségeiről. Elfogyott pedig a számadás szerint a nevezetes alkalommal : Egy öreg cseber bor (20 frt). Ismét 18 itce (3 frt 20 kr.). Tokaji és ménesi bor (10 kr.). Két akó ser (16 frt.). 25 itce ser (3 frt 20 kr.). Ismét hat itce ser (48 kr.). Savanyuvizet megittak 14 frt 30 kr. értékben. Ételnemühöz való elfogyott: 12 itce levesbe való csigatészta, 10 itce köszméte, 30 font marhahús (5 frt 30 ka.), 9 itce tejfel (1 frt 80 kr.). Csak töltött káposztához fölhasználtak 10 font disznóhust és 10 font marhahúst, 8 font szalonnát. Megettek tiz egész bárányt pörköltnek. Pecsenyének megsütöttek 20 font disznóhust két itce zsírral. Elfogyasztottak 14 kenyeret (debreceni kenyeret!) A számadásban még ilyen tételek is szerepelnek: Bajuszpedrő a vendégek számára 25 krajcárért, 2 font dohány és lapta- • • - Érdekes, hogy a majálisra 1868-ig csak férfivendégek hivattak meg. Ki hinné el, hogy ez a diák-tűzoltóság egész 1880-ig működött Debrecenben. A város és a polgárság szeretettel ragaszkodott a régi intézményhez s nehezen tudott megválni tőle. A nyolcvanas években azonban már nagyon érezték a szervezet tökéletlenségét. A város ekkor kezdett rohamosan kibontakozni régi falusias jellegéből, emeletes házak épültek, a nagy palánkos telkek eltűntek, a diákok életmódja is megváltozott s nem lehetett többé a vizipuskás társaságot föntartani- 1880-ban forma szerint is feloszlott a társaság, a nagy- és kisbotok, a gerundiumok a kollégiumi könyvtárba kerültek, s most is ott őrzik őket, mint a romantikus diák-idők emlékeit. A társaság utolsó tagjai, a kik most találkozóra gyűlnek össze, bizonyosan kegyeli ttel veszik majd kezükbe a vasabroncsos tölgyfabunkókat, melyeket oÉ'an diadalmasan tudtak megforgatni valamikor - • • • Milotay István. Kezünk tisztántartása. Testrészeink közül a kéz az, a mely naponta állandóan érintkezésbe kerül a legkülönfélébb tárgyakkal, anyagokkal, embertársainkkal s igy, kivált a melegebb évszakok folyamán, izzadó állapotában a rátapadó szenny, por és izzadság folytán termékeny melegágya a legkülönfélébb ragadozó bajok tovaterjedésének. Az emberi test tisztántartásának tizparancsolatja sorában kétségtelenül az első és legfőbb parancs az, hogy kezünk, a mely- lyel ajkunkhoz, szemünkhöz, tehát kényesebb szerveinkhez is érünk, a mellyel zsenge gyermekeinket cirógatjuk, becézzük s a mellyel barátilag és gyanútlanul jobbot szorítunk ösmerőseinkkel, mindenkor kifogástalanul tisztántartott és gondozott legyen. A bőrápolás, de legkivált a kézápolás (még a gyakori kézmosás egyszerű, de üdvös formájában is) a magyar nép zöme előtt, népoktatásunk színvonalának szakadatlan emelkedése ellenére, még manapság is meglehetősen elhanyagolt, sőt ismeretlen fogalom. Hogy falvaink lakosságánál a gyermekhalandóság né 10I oly szomorúan nagy arányokat ölt, abban nagy része van a magyar falvak és lakóik tisztátalanságának is. A munkától meg] ér- gesedő kezet is tisztán tarthatjuk. Vízben és szappanban a leg- félreesőbb falvak és zugok népe se szenvedhet hiányt. A nagyobb városok, de legkivált a székesfőváros lakossága körében, még a szerényebb sorsú néprétegek körében is, valamivel kedvezőbb állapotot találunk immár, a mennyiben a vízvezetéki csap jótéteménye ebben is érezteti üdvös hatását. Az értelmi színvonal lassú, bár fokozatos emelkedése már a zsengébb korú gyermekkel is megérteti, hogy egyes betegségek legközönségesebb, de legveszedelmesebb tovaplántálója a tisztátalanul tartott, teljesen gondozatlanul hagyott emberi kéz. De azért, iskolákban, köz- és nyilvános helyeken, sőt sajnos, magánházakban is, a kézmosás dicséretes és üdvös szokása még mindig nincsen abban az arányban elterjedve, a mennyire az emberi test, ezzel együtt pedi ;’a közhigiéne érdekei is múlhatatlanul megkövetelnék.
