Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-09-17 / 38. szám
„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 38. szám. 1910 szeptember 17. 2. oldal. Egy pogány anya a Messiás előtt. Máté XV : 21—28. Nem hibázunk, ha a kanáneai asszonyt úgy fogjuk fel, mint a pogányság megtestesülését, melynek gyermekei rossz szellemek átka alatt vannak és kévésének késlekedő teljesítését a Messiásnak a pogány világ iránt érzett régen érő rokonszenvének kifejezése gyanánt tekintjük. De az egyes vonások, melyek e keretbe foglalt képet alkotják, annyira emberiek, hogy szivesen szemet hunyunk a csudára és örülünk, hogy ez a mindennapi életbe úgy belevág, hogy nemcsak az akkori, de a mai viszonyokra is érvényes. Egy anya segítségért esd beteg gyermeke számára. Nem a mózesi törvény és nem a hegyi beszéd voltak plántálói az anyai szeretet csirájának, hanem Mózes és Jézus előtt légen a női szív veleszületett ösztöne érlelte meg e drága gyümölcsöt. Melyik anya nem vállalja szivesen magára azt a kötelességet, hogy gyermekének testi ápolását minden fáradsággal komoly és szüntelen gondoskodás tárgyává tegye? Melyik anya nem áldozza fel éjjeli nyugalmát, hogy beteg gyermekének ágya mellett virraszszon ? Avagy lehetnek-e olyan anyák, kik saját gyermekük gyámoltalanságát megindulás nélkül nézik ? olyan anyák, akik elveszetteknek tekintik azokat az órákat, melyeket a gyermekszobában játékkal töltenek el ? olyan anyák, kik többet gondolnak a cicomával és szórakozással, mint gyermekük tisztaságával? Sem a tanítványok barátságtalan elutasítása, sem Jézus kez- detbeni hallgatása vagy indokolt késlekedése nem zavarják a pogány anya erélyes fáradozásait: minden uj nehézségre újabb, meg- inditóbb kéréssel felel. Kitartás és állhatatosság a sikere minden jó tettnek; de hol elengedhetetlenebbek azok, mint makacs, botor, beteg gyermekek nevelésénél és az azokkal való bánásmódnál, s ama szabályok alkalmazásánál, melyek azoknak javítására és üdvösségére szolgálnak? Hát Monicának könyörgései és könyjei nem mentették-e meg Augusztinust a romlástól? A kanáneai asszony állhatatossága azonban nem teszi erőszakossá kérelmét, sem szerénytelenné igényét. Leánya érdekében meg akar elégedni ama morzsái ékokkal, melyek lehullanak a jól- tevő kezeiből, ki népét oly gazdagon megvendégeli az élet kenyerével. O igénytelenebb, mint ama másik anya, ki két fia számára a főhelyeket kívánta a messiási országban. Anyai szeretete nem csábítja őt anyai hiúságra és szerénytelenségre. Nem minden anya elégszik meg gyermekei mérsékelt boldogságával és csekély sorsával. Némely anya delinek és szépnek tartja gyermekét, kinek fogyatkozásai és rútsága az első pillanatra szembetűnnek. Másik anya komolyan meg van győződve, hogy gyermekeiben a kitűnő képesség dicséretes szorgalommal párosult, mig részrehajlatlan tanítók se tehetséget, se igyekezetét nem tudnak felfedezni. Nem volna igazi anya az, aki fiainak a legnagyobb gazdagságot és legfényesebb pályát ne kívánná, s egész rendénvalónak ne találná, hogy kedvenczei felülmúlják kortársaikat üzleti és hivatali téren. Nem lenne igazi anya az, aki leányát nem a legelőnyösebben adná férjhez, aki ennek létesülését egyáltalán természetesnek ne találná, és amennyire az illem megengedi, anyai szerény részét abból ki ne venné. Miért elégedni meg morzsákkal a gyermekek számára, mikor mások, talán kevésbé jól neveltek, tetés tálak mellett lak- mároznak ? És hát a fiukról és leányokról, kikre a boldogság napja mosolyog, nem esik-e vissza barátságos fény az anyára, ki nekik az életen kívül tanácscsal és példával is szolgált ? Ne feledjük, hogy pogány nő térdel a Messiás előtt. Kutyáknak szokták a hitetleneket nevezni Izraelben, és noha Jézus a szónak gyalázatát azáltal enyhíti, hogy a kicsinyítő alakot (eb) használja, mégis az ő képies beszédében elég idegenkedés foglaltatik minden pogány lény ellen, hogy bennünket arra emlékeztessen, miszerint mily magas volt a fal és mily széles az árok, mely a „népeket“ a ,,néptől“ elválasztá. Nem látszott lehetségesnek, hogy Mózes és a próféták nélkül valahol a földön tudakozódjanak az Isten országa iránt. A hti és jó pásztor se ismer más nyájat, csak azt, mely Izráel karámjaiba van összegyömöszölve s a Jehova kies mezein és kútfőinél legel. Mennyire kinyílhattak fülei, mikor a tisztátalan, megátalkodott pogány világból hallja egy gyermekéért esdő anya segély kiáltását; mennyire megnyílhattak szemei, mikor látja, hogy egy jámbor pogány nő megelégszik az ő nyájasságának gyér hulladékaival, mint az eb, mely jóllakik ama darabkákkal, melyek urának asztaláról leesnek! Nem kell-e feltennünk, hogy ez eset nehány rokon tapasztalattal kapcsolatban szétrombolta a zsidók évszázadok óta táplált amaz előítéletét, hogy az ország egyedül a zsidóké? így egy, a pogány népbőí való egyszerű nőnek része van az evangyélium legnagyobb és legdöntőbb fordulatában, mely azt a mózesi vallás ölelő karjai közül kimentette s szabad világvallás rangjára emelte. Ugyanaz az ember, aki kezdetben tanítványainak ezt az utasítást adta: Pogányok útjára ne menjetek (Máté X;5) életpályájának végén azt parancsolja: Elmen vén, tanítsatok meg minden népeket (Máté XXVIII:19). Aki először csak az Izrael házából elveszett juhokat ismerte, később másokra is gondol, a melyek nem ebből az akolból valók és az evangyélium eszményéül az egy nyáj, egy pásztor elvét tűzi ki. Ki tudja megítélni, mennyi hálával tartozik e tekintetben a keresztyénség ama pogány nőnek? Az a gonosznak átka, hogy áldatlan nagy számmal szaporodik; az a jó áldása, hogy éltetőén és termékenyitően hatol a világba. A jámbor szó, a derék tett kedvező körülmények között túllépi a hely és idő eredeti korlátáit s üdvére és előhaladására szolgál jövendő nemzedékeknek, melyek egy közkincscsé lett gondolatnak széles és erős hullámai által sodortatva, nem ritkán elfeledik amaz elrejtett helyet, honnan a forrás bugyogott. W. Sonntag után Székely Sándor columbusi ref. lelkész. Érdekes adatok a japán gyermekek neveléséről. A japá- niak nagyon szeretik a gyermekeket és szinte bünszámba megy Japánban, ha valamelyik családnak nincsen gyermeke. Éppen igy a japáni asszonynak is csak akkor van tekintélye, hogyha van neki gyermeke. A japániak hetednapra a születése után adnak nevet az újszülöttnek és pedig a fiú rendesen az atyja nevét kapja valami melléknévvel, a leánygyermek pedig valami jelképes nevet kap, mint pl. Mtasu (állhatatos), Take (szerencse) vagy páldául Taman (kincs). A mig a gyermekek, akár fiuk, akár leányok, be nem töltik első évüket, addig piros ruhát adnak rájuk; később a a fiukat piros és kék, piros és barna, vagy piros és fekete sávos ruhába öltöztetik, mig a leányok azután is piros kimonóban járnak, csupán annyi a ruhájukon a változás, hogy hímzésekkel van díszítve. A japániak általában nagyon gondosan és gyengéden nevelik a gyermekeiket, azonban egyúttal nagyon szigorúan is és már kicsiny korukban engedelmességre szoktatják őket. Megkövetelik tőlük a szüleik iránt a legnagyobb tiszteletet és a leányoknak azonfelül szót kell fogadni a fiútestvéreiknek is. A fiuknak reggel, mihelyt felkeltek, a szülők elé kell sietni, meg kell magukat hajtani előttük és utána meg kell kérdezniük, hogyan szolgál a szülők egészsége? Evés előtt a gyermekeknek mindig a homlokukig fel kell emelni az evőeszközöket és meg kell hajtani a szülők előtt. Mielőtt hazulról elmennek, letérdelnek a japáni gyermekek az anyjuk előtt és igy üdvözlik, ha pedig atyjuk megy el hazulról, egészen az ajtóig ki kell őt a gyermekeknek kisérni és meghajtva magukat, azt kell nekik mondani; — Isten veled, jöjj minél előbb haza!
