Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-08-27 / 35. szám
4. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja' 35. szám. 1910. au gusztus 27. Betegségeket terjesztő rovarok.----------O---------I. A házi legyek. Az idők és a műveltség haladtával változnak az emberiség eszményei is. Ami hajdan az emberi élet és tevékenység legfőbb célja volt, az ma, mint vezető csillag, lassankint elveszti jelentőségét és más vezető csillagok kelnek föl a szellemi élet láthatárán. Azután már nem is csak egy-két vezéreszménk van, mert számuk évről-évre növekedik. E sok vezércsillag lassankint hajnallá változtatja az eddigi sötétséget és innen-onnan, bár egész társadalmi rétegek nagy erőfeszítéssel igyekeznek a sötétséget föntartani — mégis beköszönt majd az emberiesség hajnala. Ezt a szót kell használnom: emberiesség. Mert ez más, mint az emberiség. Az emberiség megvan, mióta az ember, mint faj, kivált azon állatfajok közül, melyek ősei voltak. De azért az ember, mint faj, hosszú ideig tisztán csak állati életet élt, mert nem voltak más céljai, mint az állatoknak. Ilyen teljesen állati életet folytat az emberiség nyolc vagy kilenc tizedrésze ma is. De napjainkban és pedig majdnem kizárólag a tudományok felvirágzása következtében, magasabb nézőpontra kezd emelkedni fajunk egy része. Kifejlődik egy uj irány, mely már nem elégszik meg a bőséges evéssel, ivással, meleg ruhával, a szaporodás folyamataival, a biztos lakással, hanem olyan gondolattárgyak felé is fordul, amelyek már túlesnek a pusztán álíatias életműködések keretén. Kezdjük érezni, hogy vannak eszményi céljaink; és a testi életet kezdjük úgy felfogni, mint nélkülözhetetlen alapját a szellemi életnek, mely létezésünk valódi célja. Ennyire semmiféle állatfaj sem jutott, sőt az emberek nagy része sem. Ennek az uj életformának kifejlődése nem ugrásszerűen történik, hanem fokozatosan, az agyTvelő működő képességének tökéletesedésével karöltve. Nem minden ember emelkedik fel arra a magaslatra, még a kultúra középpontjaiban sem. És a kik fölemelkednek is, nagyrészt csak rövid ideig foglalnak helyet a magaslaton, csak addig, mig agy velejük kifejlődésének úgyszólván delelő évein vannak: az ifjúság és esetleg a férfikor kezdetének éveiben. Azután megindul náluk a visszafejlődés, minek következtében elvesztik érdeklődésüket az általános gondolattárgyak iránt és visszaesnek a korlátolt, csak a maga sziikebb egyéni érdekeivel törődő, önző, állatias életkörbe. Aránylag kevés azoknak a száma, akik az általános ismeretekért még idős korukban is lelkesedni tudnak és készek áldozatokat hozni olyan célokért is, amelyek nem az ő személyük, nem is családjuk, de sőt nem is kizárólagosan az ő nemzetük, hanem az egész emberiség javát, tökéletesedését, boldogságát vannak hivatva megteremteni. Amit az imént mondottam, ez tulajdonképen meghatározása az „emberiesség“ fogalmának. Mert ez kizárja azt, hogy egyes embercsoportok mások rovására éljenek. Kizárja a roszakaratot a nemzetközi viszonyokban is; ez utóbbi természetesen kizárni kivánja az alantas, de közkeletű értelemben vett politikát is. Mert hiszen a politika ma nagyrészt nem egyéb, mint mesterségesen, a háttérben rejtőző egyénektől mozgatott és szított veszekedés, abból a célból, hogy a népek soha egyetértésre jutni ne tudjanak. A sajtó nagy része az egész föld kerekségen ezt a célt szolgálja; kisebb érdekcsoportok anyagi hasznáért, megrendelésre, izgat és szórja a konkolyt. Az irodalomnak csak kisebb része az, mely magasabb, általánosabb célokat: az emberiesség jövőjének céljait szolgálja. Hogy az eféle cselszövé- nyeken és becsapásokon keresztülláthassunk, hogy felsőbb szellemi magaslatra emelkedhessünk és ott életkorunk nagy részén át meg is maradhassunk, az agy kitűnő jó működésére van szükségünk. Ámde éppen az agy velő szervezetünk legkövetelőbb része. Mihelyt testünk bármely részében baj van, azt az agyvelő azonnal megérzi és csökkenti, megváltoztatja működését. A ki megfigyeli lelki életét, észreveheti, hogy minden betegség, egyszerű nátha is, kislelkübbé, önzőbbé, korlátolt elméjűvé tesz bennünket; és csak akkor tudunk ismét nagyobb szabású szellemi tevékenységet kifejteni, mikor ismét meggyógyulunk. Ez főoka annak a jelenségnek is, hogy a mostani korszakban a nagyon meleg földöveken valami tevékenyebb szellemi élet alig mutatkozik. Csak a mérsékelt éghajlat alatt fekvő tájakon virágzik jobban a tudományos, magasabb műveltség. Pedig nem mindig volt igy. ősrégi időkben tevékeny szellemi élet uralkodott a forró tájakon is, sőt tulajdonképen csakis ott. Bizonyos tehát, hogy ott a természeti viszonyoknak nagyon meg kellett változniok. Kell ott valaminek lenni, ami az agyvelőre bénitólag hat és az emberek életét alsóbbrangó fokokra szorítja le. De vájjon mi az a gyászos ok, mely ilyen rettentő módon uralkodik a teremtés koronáján? Nem is nehéz azt az okot megtalálni. Csak azt kell megfigyelnünk, mi történik azzal az európaival vagy északamerikaival, aki a melegebb földövi tájakra költözködik. Eleinte nagyon jól érzi magát. Szervezete úgyszólván élvezetekben úszik, idegrendszerének tevékenysége fokozódik. Hetek múltán azonban alaposan megváltozik mindez. Bágyadtság, lehangoltság áll be, az izom- és idegrendszer elgyengül és a szervezet testi és szellemi munkára többé-kevésbbé képtelenné válik. Különösen szellemi munkára válik alkalmatlanná, mig járni, szabadban dolgozni inkább tud. Gyomor és májbajok gyakran jelentkeznek, még ha lázak nem mutatkoznak is. De a lázak is sűrűn szoktak mutatkozni. Mindéhez hozzájárul a nagyfokú idegesség, mely majdnem megfosztja józan gondolkozásától az európaiak egy részét. A különféle ilyen beteges állapotokat hosszú ideig a forróságnak tulajdonították. Ma azonban már egészen megváltoztak e tekintetben a nézetek. Most már a szakértők nagy része meg van arról győződve, hogy a forró éghajlati tájakat éppen olyan egészségessé lehet tenni, mint a minők a mérsékelt íöldövek jobb vidékei. És ez nem csupán remény vagy föltevés, hanem bebizonyított valóság. Majd később közlök idevágó meglepő, majdnem hihetetlen történeteket. Eddig úgy fogták fel a dolgot, hogy mennél melegebb valamely földöv, annál egészségtelenebb, különösen a melegebb évszakokban. Még hazánkban is ez e nézet járja sokfelé, kivált az Alföldön, honnan a jobb- módnak, ha tehetik, szívesen menekülnek a hegyekbe. Olasz- és Spanyolország, még Görögország is, nyáron tele van lázas betegekkel. Télen és tavaszszal azonban a turisták bátran utazgatnak benne. De miért éppen nyáron uralkodnak délen azok a rossz viszonyok? Hiszen vannak évek, mikor északibb országokban is igen nagy hőség uralkodik a kánikulában, anélkül, hogy az emberek tömegesen betegednének meg, (Folyt, köv.)
