Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-08-27 / 35. szám
„Amerikai Magyar Keformátusok Lapja“ 3. oldal. 3ö, szám. 1910. augusztus 27. A h átvágás. —- Irta: Kecskeméty István. — V. így van az, a ki valami! Az ilyen már nem lehet a maga ura. Hanem kapitány ur Krupeczki végre megkönyörült káplár ur Bakón, pünkösdre adott neki 48 órai szabadságot. Ezzel Bodor Lula boldogsága elérte legmagasabb fokát. Ilyen boldog piros pünkösdje még nem volt. Azonnal kijelentette asszonyának, hogy pünkösdre haza akar menni. Azt talán mondanom sem kell, hogy asszonya ekkor már nem Braunné volt, mert Lula azóta már valami tizedik helyen szolgált. Mostani asszonya kemény, katonás menyecske volt. Röviden kiadta a parancsot, hogy pünkösdkor a cselédnek itthon a helye, mert olyankor az urak akarnak mulatni. Mikor Lula mégis erősködött, az asszony rövidesen kiadta neki az utat. Lula ezt sem bánta. Annál többet mulathat igy. Mikor piros pünkösd reggelén Bágyonban templomba harangoztak, a többi hívek seregében káplár ur Bakó is indult a templomba, és pedig, a mi Bágyonban épen nem sokás, Bodor Lolával karonfogva. Az utjok ugyan épen nem arra vitt, de azért ott sétáltak el a Bándiék ablaka előtt. Mári épen akkor jött ki a kisajtón, indult a templomba. Mindenütt előtte mentek, de úgy kifeszitették ám mellüket, hogy majd eltörtek. Persze, hogy a templomban sem a prédikációra figyeltek, hanem magokat illegették, mutogatták. No, de úgy is vették hasznát. Nem akarom a szót szaporítani, hát csak annyit mondok, hogy estére kelvén, már az egész falu tudta, hogy ma káplár ur Bakó a Dolfi korcsmájában megmutatja a parasztságnak, hogy hogy mulatnak városon. Meg azt is tudta mindenki, hogy Bakóné asszonyom, mióta a fia itthon van, úgy sir, mint a patak. De még Bakó uram is megcsóválta már egyszer-kétszer a fejét, pedig ö épen nem ellensége máig sem a virtuskodásnak. De a mi sok, sok. Hogy mulattak, hogysem Dolfi kocsmájában, nem tudom, nem voltam ott. Hazudni meg nem akarok. Hanem az az egy igaz, hogy mikor pünkösd másnapján harangoztak a templomba, káplár ur Bakó akkor muzsikáltatta magát javában a Bándiék ablaka alatt. A Bodor Lula is ott volt, nem szégyelte magát. Olyan volt, mint valami páva. De még az erkölcse is olyan volt. Vagy mint a pujkáé. Felfújta magát kevélyen. Illegette magát büszkén. A kinek szeme volt, mind elfordult tőlük. De ők csak annál jobban hujjákoltak. Márton Ferkő épen akkor ment el arra, templomba menet. Épen jókor. Káplár ur Bakó még ma úgy sem mutatta meg senkinek a hatvágást. Hát ámbátor o az utca közepén ment, Márton Ferkő meg a szélén, azért mégis rákiáltott, hogy félre paraszt az útból ! Ferkő sem szűkölködött épen virtus nélkül, meg aztán a Bándiék ablaka alatt is történt a dolog, ő {>edig már régen kelletné magát Bándi Márinak; hát most gondolta épen jó lesz megmutatni, hogy voltaképen hát ki a legény. Kiállt az utca. közepére, épen a káplár ur orra elé kivágta a mellét, és kiáltotta magát : — Kinek beszélsz, te paprikajancsi ? — Czondrás paraszt, mindjárt eltiporlak ! Kiáltott káplár ur Bakó, hogy csak úgy rengett bele az utca, és nyomban indult is, hogy Ferkőt eltiporja. Kihúzta a kardját is, hogy most mindjárt megmutatja a hatvágást. De Márton Ferkő sem volt rest, oda ugrott, ölre kapta a káplár urat, egy pillanat alatt legyűrte a földre, s a kardot kicsavarta a kezéből. Akkor felállt és elkezdte a kardot kezelni. Ő sem nagyon régen jött haza a katonaságtól, hát még emlékezett a hatvágásra. Kezdte mutogatni. — Hapták bundás! — kiáltott káplár ur Bakóra, hogy majd megegreczéroztatja. De a káplár ur, a mint felkelt, rontott neki mérgesen Mártonnak. Ekkor aztán csúnya verekedés kezdődött, a minek az lett a vége, hogy szegény Bakót lepedőben vitték haza. Bodor Lula sírva kisérte hazáig, de a kiskapuban Bakóné asszonyom tovább mutatta neki az utat. Ezen annyira elszomorodott, hogy elájult. Valami jó- szivü asszonyok fellocsolták, de azt hiszem, ha fel nem locsolták volna is, felkelt volna. Nagy zokogva ment végig az utcán hazáig. Szegény Bakó Mihály pedig nagyon beteg lett. Be sem rukkolhatott többet. Le kellett vágni az egyik lábát térd alatt, egyik kezén meg az ujjai örökre nyomorékká lettek. Csonka-bonka lett biz’ ő szegény. De csak hogy még igy is megmaradt. Mert a sok seb miatt olyan forróláza volt, hogy a doktorok azt hitték, nem is marad meg. Bodor Lula sokszor meg akarta látogatni, de Bakóné soha sem eresztette be. Hanem elment Bándiékhoz, hívta Márit. De az nem ment. A tisztaletes ur is kérte. Annak sem ment. Bándi uram erre felsóhajtott: — Hát ez nyomja a szivét! Mikor a beteg jobbacskán lett, Bodor Lukit kívánta látni. Szegény anyja nem akart ellenére tenni, hát csak beeresztette. De biz’ a most már nem sopánkodott olyan nagyon, mint ennek előtte. Nem nagyon tetszett néki a nyomorúság. Mihály valamit vett is ebből észre, s ez még jobban fájt neki, mint a sebek. IV. Kosara k. A Baumblock Mór fia, a Dezső most jött haza Budapestről. Csuda dolgokat regél. Ha annak csak a fele igaz is, még akkor is érdemes eg}7 varos lehet az a Budapest. Azt mondja, ott tudnak a levágott kéz vagy láb helyére olyat csinálni, a mivel úgy foghat vagy járhat az ember, mintha csak a maga keze-lába volna. Hogy ő látott olyan embert, a kinek az egyik lábát levágták, aztán vett ilyen masinalábát, hát úgy járt vele, mint a fürj. Ezt ugyan senki okos ember el nem hitte, mert nem épen hallatlan eset volt, hogy a Dezső fiú olyat mondott, a mi nem volt épen igaz; hanem a nyomorúságba jutott ember mindent elhisz, a mibe bizakodha- tik. Bakó Mihály is elhitte, hogy igaz a Dezső beszédje, és a fejébe vette, hogy ő vesz olyan masinalábat. Meg is kérdezte Dezsőtől : — Hát aztán nehéz avval megtanulni a járást? _Dehogy nehéz. Csak felköti az ember aztán jár, mint a parancsolat. (Folyt, köv.)
