Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-08-06 / 32. szám
32, szám. 1910. augusztus 6. 3. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ A hatvágás. — Irta: Kecskeméty István. — II. Lula nagyon szeretett igv nagy közönség előtt előadásokat tartani. Most is azért, látva, hogy a nagysága valamennyire fel van paprikázva, sietett neki segíteni. — Hol tekeregtetek ennyi ideig ti-ti-ti-ti- nem is tudom már minek mondjalak benneteket. így szólt a nagysága. — Engem Lulának, a darabontot meg Jánosnak, ha már elfelejtette a nagysága. így felelt Lula, de oly szelíd és természetes hangon, hogy a nagyságának egyszeribe a fejibe szaladt a vére, s a két halántékán valósággal daganat támadt a megfeszült erektől. Hogy erre mi következett, azt leírni meg sem próbálom. Különben is az én gondolatom szerint a t. olvasók csakis négyfélék lehetnek: 1. Nagyságák. 2. Cselédleányok. 3. Házi gazdág. 4. Darabontok. Hát a két elsők már alighanem próbáltak effélét, a két utolsók meg aligha nem hallottak. Azért csak annyit jegyzek meg. hogy a nagysága folyton valami tűzoltót emlegetett, a ki a család elől minden jó falatot eleszik, a Lula leányzó meg mindig valami városi Írnokról szónokolt, a kit a Braun urnák majd el fog árulni, meg a nagyságák rossz erkölcseiről, melyeket ő eddig takargatott, de most imé ezennel feltár az egész világ előtt. Az egész világ meg ekkora már valósággal gyülekezni kezdett Braunék konyhaajtajába. Legelőször Szélihár Ignác jelent meg, meg a felesége, meg három nagyobb gyermeke. A kisebbiket otthon hagyták, rájuk zárva az ajtót. Nyomban jött Grósz Mónié nagysága is, a ki testi állapotát tekintve, igazán nagysága volt. Ő a nagyobb gyermekeket elküldte apjukhoz a boltba, hogy vigyék meg a különben nem ritka hirt, a kisebbet kezén fogva vezette, a legkisebbet meg karján hozta. Ezenkívül jelen volt a második emelet egész lakossága, sőt az elsőről is sokan. A földszintről már csak az inasgyerekek jöttek fel. A tárgyalásba azonban csak a fentemlitett három személy vett részt. Szélihár - né annyiban, a mennyiben azt ajánlotta Braunnénak, hogy Lulát pofozza fel. Szélihár megannyiban, a menynyiben Lula kezéből kivette a cseber rudat, melylyel az a nagyságát Szélihárné tanácsának végrehajtásában akarta megakadályozni; Grószné meg annyiban, bogy mikor látta, hogy ez már több a kettőnél, hát épen nem túlságosan sudár termetét a hadakozó felek közé helyezte elválasztó bástya gyanánt. Ebben a pillanatban a világ a legidegrázóbb jelenet bekövetkeztétől reszketett (a kíváncsiság örömének reszketéséveljj mikor hirtelen váratlan fordulat következett be. Bodor Juli u. i. ünnepélyesen kijelentvén, hogy ilyen helyen nem érdemes szolgálni, 15 napra felmondott. Eddig sem szolgált ennél többet zsidó háznál, de aztán sem szolgál. Ezt érősen megfogadja. A nagysága pedig, a kit a cseléd a tárgyalás folyamán ifi- asszonynyá degradált, határozottan kijelentette, hogy ő nem'vár 15 napig, ő ilyen fehérnéppel egy percig sem marad tovább egy fedél alatt, hát csak menjen azonnal. E kijelentést Juli nagy örömmel fogadta. Ezzel a vihar hirtelen eloszlott. A közönség látván, hogy a cseléd komolyan pakolni kezd, és hogy már sem nevezetesebb nyilatkozatok, sem nagyobb tettek egyik részről sem várhatók többé, eloszladozott. E közben meglett dél. A férfiak az egész második emeleten panaszkodtak a rossz ebéd miatt, de az elsőn sem nagyon dicsérték az ételeket. Braun ur is hazajött ebédelni. De nem volt mit. Az asszony hamarosan elszalajtotta Lulát a korcsmába ebédért. így hát még Braun ur járt legjobban. Mire meg a lány hazajött (most sietett), a nagysága elfelejtette a felmondást. Lula megmaradt még legalább 15 napra. Vagy talán egy hónapra is. II. Bandi Máczi. Vágóné nagysága sehogy sem akarta elereszteni Bándi Márit; de az szegény csak menni akart. Mit csináljon? szívesen maradna, de nem lehet. Az édes anyja nagyon beteg. Testvérei mind széjjel vannak, ki erre, ki arra, szegény öreg édes atyját nem hagyhatja magára ebben a nagy bajában. — Esmérem én már ezt a regét, kedves lányom, igy magyaráz a nagysága, mikor a lányok haza akarnak menni, akkor mindig meghal vagy az apjuk vagy az anyjuk. Némelyiknek hatszor is meghal apja, anya.- Nagysága tudhatja, hogy én nem szoktam a szót csavargatni. — Tudom, tudom gyerekem, de hát mégis gondold meg jobban, hátha meglehetnek otthon nálad nélkül is. — Nem lehetnek, instálom nagysága. Szóval hát nem lehetett máskép, a nagysága belenyugodott. De, hogy valami módon ki ne kelljen fejeznie elismerését Mári eddigi hü szolgálataiért, hát bucsuzásképen elkezdett zsörtölődni. — Ilyen is az én jó bolond szivem. Most majd még a könyem is hwl utánna. Pedig nem érdemli. Tudhattam volna én ezt, ha eszem lett volna. Hálát az ilyen cselédnéptől ne várj. Itt kitanult jól mindent, hogy mi, hogy van az igazi úri háznál, s most nem elégszik meg a bérével. Nagyobbra vágyik. Azt nem tekinti, hogy itt szedte meg magát. Most itt hagy. De jól van, Máczi fiam, én azért nem kívánom károdat. Légy szerencsés. Bolondság a mai világban valakitől hálát várni. Légy szerencsés lányom, akárhova mégy. Mári szó nélkül hallgatta ezt a duruzsolást. Nem mondta, pedig mondhatta volna, hogy ő itt semmit- sem tanult, ellenben sokkal többet dolgozott!, mint a mennyit egy embertől elvárhat a gazda. Elmondhatta volna, hogy szerettei tűrte asszonyának szeszélyeit, ki- állhatatlanságait, úgy vigyázott mindenre, mintha az övé lett volna, és mindezért a sok fáradozásáért, hűségéért soha egv jó szót nem kapott. Mert azt hitte az asszony, hogy ha valamivel meg van elégedve, akkor azért mindjárt ajándékot vár a cseléd. Tehát soha semmivel sem volt megelégedve. De Mári azért mindig derült, vidám kedvű volt, fáradhatatlan, dolgos, szelíd, türelmes, alázatos, mert nem a szemnek akart szolgálni, hanem úgy mint az Urnák. Most is még ő kér bocsánatot, ha valamit vétett a háznál valaki ellen. Bucsu- zás után még a küszöbről visszafordul, mintha mondani akarna valamit. (Folyt, köv.)
