Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-07-23 / 30. szám
5. oldal. 30. szám. 1910. julius 23. „Aöieríkai Magyar Reformátusok Lapja“ „...A hazugságoknak találója meg nem szabadítja magát.“ (Példab. XIX. 5.) Széliében el van terjedve : Teljesen hazugság nélkül élni nem lehet. Az egész világ azzal van, hogy a társadalmi érintkezésben, üzleti, szolgálati viszonyokban a hazugság, óhatatlan. Ez az istentelen felfogás már az iskolában kisért és ha jármát le nem rázzuk, holtunk napjáig szerinte élünk, cselekszünk. Az úgynevezett kényszer- és udvariassági hazugságok száma légió. Törjön el csak egy vizeskorsó, kelljen csak valakinek szabadság, várakozzék csak valakire büntetés, forogjon csak szóban feljebbvaló jóakarata, ámitsák a súlyos beteget messze halállal, igyekezzenek a szülőktől mentői több pénzt kicsikarni — csak úgy dűl a hazugság. A legtöbb embernél a hazugság nem leikiisíneretbe Vágó dolog, ez az oka, hogy aztán beszennyezi a legszentebb életviszonyokat is. Hazudik derül-e, borúra gyerek, szülő, férj, feleség, uf, szolga, barát, atyafi. A hazugság hatalma töménte- leh. Hazugság a mondott szó, még inkább az Írott és a nyomatott; bár a magyar példaszó azt mondja: „Nem hazudik az irás!“ (Csak az, aki Írja.) Hányszor folyamodik az ember hazugsághoz, hogy az elkövetett igazságtalanságot leplezze. S a világ fiai gyakran czélt érnek vele; mert Isten ideig-óráig ügyeimen kívül hagyja a vétekkel való csalást. Hányszor látszik úgy, hogy a nagy hazugok gyönyörűen kivágják magukat; — de ez csak az ördög praktikája. Hisz ha már itt e földön a közmondás szavaként a hazug embert utolérik — mi lesz vele a más világon, ahol minden képmutatást, minden hazugságot, minden hamis látszatot nyomban kisér a büntetés. Ebben az álnok világban Isten áldott gyermekei után is ólálkodik a veszély, tehát vigyázzatok és imádkozzatok ! Néhány évvel ezelőtt egy fiatal embert akinek a katonaságnál eladdig büntetése nem volt, sok rábeszéléssel rábírták, hogy egy törvényes vizsgálatnál hamis vallomást tegyen. Rávették kéréssel, fenyegetéssel, úgy hogy a bűnös javára vallott. A félelem s a jó lelke vitte erre a vallomásra. Hiszen egy szavába kerül, a vádlottat felmentik . . . s másnak sem árt vele. Az ifjú keresztyén nem látta meg az ellenség cselvetését. De micsoda rémület vett erőt rajta, mikor vallomására az esküt követelték tőle. Hogy viharzott a belseje ! De hát csak az imént tett vallomását nem hazudtolhatja meg? Mindez egy pillanat alatt átvillant az agyán-— és.letette az esküt. Amúgy rendben volt minden, de belől a lel kiismeretét, mint a tűz, úgy égette a hamis eskü. Békéjének és nyugalmának vége ! Husvét előtt a fiatal katona szabadságot kapott s otthon megismerkedett nehány idős és tapasztalt keresztyénnel, a kiknek megvallotta dolgát, Ezek lelkére kötötték, hogy se jobbra, se ballra ne tekintve, térjen vissza az igazsághoz. Rögtön irt a kapitánynak és becsülettel bevallotta vétkét. Új vizsgálat indult, az ifjú keresztyént hamis esküért elitélték, de tekintettel a fenforgó körülményekre s őszinte vallomására, nagyon'enyhe büntetést kapott. Igen, az Urat, akire esküjében hivatkozott, rettenetesen megbántotta s mégis az igazság beismerése volt az egyetlen mód szive békéjének visszanyerésére. Tapasztalt testvéreinek tanácsa igazi jó tanács volt, a helyes útra vitt, az igazság útjára, amin ott az Isten áldása. Háromszorosan boldog, akit az isteni kegyelem azon az utón megőriz, az Ur magáénak vallja s Ő az Urnák mindenható kezét, minden bajában maga mellett érzi. — Jaj ! csak keresztyén ember dolgában sohse számítana hazugságra, csalásra! Mert Isten atyai szeretető azt soha el nem nézi. Mert az az ut a keresztyént- addig is, mig beismeri s megtér róla, mennyi bajba, szorongásba keveri ! Az első hazugság ezen a világon a paradicsomban hangzott el, mikor a sátán telehazudta az embert, hogy többre megy ő vele, mint az Istennel. A sátán az első hazug! „Valamennyiszer hazugságot, az ő magáéból szól: mert hazug ő s a hazugságnak atyja.“ (János VIII. 44.) Még máma is az a nagy és főhazugsága, hogy az Isten helyett ő az emberiség jóakarója. S ez a hazugság a megtévesztett ember szivében olyan mély gyökeret vert, hogy nem bírja, nem akarja megragadni ezt a felséges igazságot: Isten a hálátlan bűnöst, véghetetlen szeretettel szereti. Ennek a boldogító igazságnak bizonysága, hogy Isten Jézust értünk, a Maga ellenségeiért, kereszthalálra adta. S bár Golgota keresztjének sugára mindenha kiárad a népek és korok fölé s hirdeti az isteni szerete- tet, az ember mégis marad a sátán hatalma alatt és nem hisz. Te sem vagy kivétel? ! Oh higyj az Istenben és alázd meg magad a Jézus előtt, — Bizony a kegyelemnek nem kicsi mértéke kell hozzá, hogy tökéletes igaz legyen az ember, a mindennapi életben, minden szavában, minden levelében, arca egész kifejezésében. Csak aki az Idvezitőt ismeri s közelében marad, lehet meg az igazság utján ! Aztán meg is érdemied azt? Egy öreg földművest meglátogatott a fia, aki hosz- szabb idő óta távol élt a szülei háztól és a vasútnál volt alkalmazásban. „Mi a foglalkozásod, édes fiam, mi vagy annál a vasútnál, kalauz, őr vagy mi?“ „Árukézbesitő vagyok.“ Az atya azt hitte, ez valami szörnyű nagy hivatal, hát mégis jegyezte „szép nagyon szép“. „Csakhogy szép a vele járó dolog is.“ Egyszerre világosodni kezdett az atya előtt a munka mibenléte és azért megkérdezte, hogy van-e segítsége a nagy munkában. — Óh igen, sokan segítenek nekem. — Bizonnyal sokat kell fizetned a segítőknek ? — Óh nem, azt is a vasúttársaság fizeti.“ Hát neked mennyit fizetnek egy napra? 4 koronát? A fiú olyan kicsinylést kifejező arczmoz- dillattal felelt. — Többet, tán 8 koronát? — kérdi csodálkozva az atya „Ugyan fiam, aztán megérdemled ezt?“ Olyan kérdés az, amit jó lenne sűrűn feltenni önmagunk előtt! Megérdemeljük-e a fizetést, amit munkaadóinktól nyerünk? S ha nem tudunk „igen“- nel felelni, igyekezzünk értékünket nevelni. Drága á- ron váltattunk meg, méltónak talál-e rá bennünket a mennyei atya? Akkor bizonnyal, ha teljesen átadtuk neki magunkat, mert előtte csak az egész szívnek, a szent életnek van értéke,
