Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-07-02 / 26. (27.) szám
27. szám. 1910. julius 2. 5. oldal „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ A vasárnap megünnepléséről. VI. Tizenegy órakor aztán mindannyian templomba mennek s azután ismét a délutáni, vagy estveli isteni tiszteletre, vagy a fel- nó'ttek a vasárnapi iskolában tanitanak. (Szorgalmatosán végezte, korábbi miniszterelnöksége idején is, s végzi'talán most is, e keresztyén felebaráti teendőt több világhírű honfitársaival együtt a már többször említett Gladstone is.) így telik el Skóciában a vasárnap, melyen látta azt sokszor e sorok írója, s igy személyes meggyőződésből tehet róla bi- zofiyságot — nincs a ridegnek, a merevnek, az erőltetettnek leg kisebb vonása sem, s ez a nép boldog, örvendező s jókedvűen elégedett mélyen érzett vallásósságábban, rendíthetetlen erős hitében. És mit látunk ezek alapján a brit népnél? Szabadságszeretetet, Vagyoni jótélet, erkölcsi komolyságot, törvénytiszteletet, vasnál erősebb tetterőt, igaz hitéletet, s óriási tevékenységet a felebaráti szeretet legkülönbözőbb terein. Ezek láttára mondotta egy kiváló ilevü angol főur, gróf Shaftesbury, midőn a felsorolt nagy nemzeti jellemvonásokat mind a vasárnapnak szigorú megünnepléséből vezette le, bogy ,,ä vasárnap az emberiség takarékpénztára. “ És ha elhagyjuk az angol nyelvet beszélő népek által lakott földeket, mit tapasztalunk ? Azt, hogy a mely családok körében, Vagy egyeseknél erős a keresztyén hit, azoknál nyugalomra használják, és meg is szentelik a vasárnapot, de a hol a világias szellem kapott lábra, ott megfosztják az Urnák napját nyugalmi s még inkább sZent jellegétől. Legjobban állanak még e- tekintetben a viszonyok Németországban, hol vasárnap minden nyilvános munkát tilt a törvény; a leveleket csak egyszer hordják ki, az irodai alkalmazottak e nap legnagyobb részében szabadok, s miniszteri rendeletek intézkednek a munkások, iparos segédek és tanulók, a gyári alkalmazottak vasárnapi szabadsága érdekében. Különösen déli Németországban, például a protestáns Württembergben nagy súlyt helyeznek a Vasárnap komoly megünneplésére, de Poroszországban is el van tiltva e napon a nyilvános helyeken minden zene a templomi isteni tiszteletek bevégeztéig. Svájcban is vannak egyes kántonok, melyeknek népe hü a Vasárnap megünneplése tekintetében atyái hagyományaihoz, s általában el lehet mondani, hogy a délelőtti istenitiszteletet eléggé jól látogatja a kis köztársaság népe; de az azutáni órákat, mint a vasárnap barátai szomorúan panaszolják, a városok lakói tomboló, zajos mulatságokban, lármás kirándulásokban, a falvak népe pedig többnyire korcsmákban tölti el. Franciaországban törvények és hatósági rendeletek védik a vasárnapot. De mi haszna, ha a közerkölcsben, a nép lelkiismeretében nincs azoknak támaszuk. Ott a vasárnap, legalább a városokban, alig-alig különbözik a köznapoktól. Olaszországban, ha egy protestáns munkás vasárnap vonakodik dolgozni, ajtót mutatnak neki. Ausztria vasárnapjáról ezt Írja egy vasárnap barát; „Ausztriában a vasárnapi nyugalom tényleg égy a semmivel. Adás és vétel, árverelések, gyári munka és építkezés rendszeresen folynak. A tanítók ismétlő iskolákat tartanak, a miniszterek kihallgatásokat adnak.“ Mikor 1871-ben dr. Schaeffle Albert kiváló nevű német protestáns nemzetgazdász, osztrák kereskedehni miniszterré Jett, s kinyilatkoztatta, hogy vasárnapokon sem ő, sem minisztériumi személyzete dolgozni nem fog: az újságok mint csodabogarat, mint igazi kuriózumot ékelték őt ki. A mi pedig hazánkat, Magyarországot illeti, törvénykönyvünkben a legrégibb időtől kezdve a legújabb korig több olyan intézkedést találunk, mely a vasárnap megszentelésére, vagy legalább a vasárnapi nyugalomra kötelezi e haza polgárait. I. István király 1035-ben vasárnapra munkaszünetet parancsol s rendeli, hogy a kit vasárnap dologban találnak, azt hajtsák el; ha ökrökkel, lovakkal, vágy más szerszámokkal dolgoznék: ezek és öltözete is vétessenek el tőle, továbbá elrendeli, hogy: ,,A papoktól s megyei ispánoktól parancsoltassék minden helység- belieknek, hogy parancsokra mindenki, nagyobbak, kisebbek, férfiak, asszonyok, vasárnap a templomba menjenek. Csak azokat vevén ki, kik a tüzet őrzik; ki pedig makacsul elmarad, megveret- tessék s megnyirassék“. I. László király 1092-ben Úgy intézkedik, hogy a ki vasárnap templomba nem megy, megverettesék; ki ekkor vadászik, kutyájától, lovától megfosztassák, ha pedig pap vadásznék, a rendből kilépjen, inig elégtételt nyújtván, megjavul; a ki vasárnap a templomot elmulasztván, kereskedést folytat, lovától megfosztassék; ki a vasárnapot meg nem tartja, kalodában kenyéren s vizen 12 nap bűnhődjék. Kálmán király szigorú büntetést ró az ünnepnapokon árulókra s a ki az ünnepléseket meg nem tartja, az, ha szabados, három napi bünbánatot tartson, ha szolga, hét ütéssel fenyittesék* Mátyás király 1464-ik évi második rendelete 25-ik cikkében vasárnapokon semmi vásárt nem enged meg. III. Károly király 1723-ban a vasárnapokra törvényszünetet parancsol. Ezután igen hosszú ideig, egészen 1868-ig nem hozatott hazánkban a vasárnapot illető törvény. Az 1868 évi Lili. törvénycikk 19. §-a igy intézkedik: „Vasárnapokon minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka felfüggesztendő. Úgy szintén bármely vallásfelekezetnek ünnepén a templom közelében s egyházi menetek alkalmával azokon a tereken és utcákon, melyeken az ily menet keresztül vonul, mindaz mellőzendő, a mi az egyházi szertartást zavarhatná“. Az 1879. évi kihágásokról szóló XL. törvénycikk 52. §-a aztán a fentebbi törvény megerősítése tárgyában igy szól: a ki az 1868: Lili. t.-cz. 19-ának az ünnep- és vasárnapokra vonatkozó intézkedését megszegi: 100 forintig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő. Az utolsó vasárnapügyi törvény, az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1891. évi XIII. törvénycikk, a kereskedelmi miniszterre bízza a részletes intézkedést, a ki rendeletekben szabályozza, hogy miféle iparágak űzői hány óráig tartoznak szünetelni vasárnap- Teljes, igazi vasárnapi szünet egy üzletágra sem mondatott ki, de olyan üzletág van, melyre nézve a vasárnapi szünetelés-egyáltalán nem kötelező. Szomorúan bár, de be kell tehát vallanunk, hogy a vasárnap megszentelése tekintetében mi magyarok még nagyon, nagyon hátul állunk. Lombard Sándor olasz eredetű református családból született Genfben 1810. ápril 23-án. Tanulmányait bevégezvén, először atyja mellett működött mint kereskedő, majd Angliába Liverpolba ment ki, hol egy nagy kereskedó'-házban dolgozván, különöseu a nemzetgazdaságtan tanulmányozásába merült el. Atyja 1834-ben visszavonulván banküzletétől, ő foglalta el helyét, mint a Genfben legelőnyösebben ismert Lombard és Odier bankház főnöke. Üzleti dolgaiban nagy lelkiismeretesség és egyenesség, magán életében mély vallásos érzület jellemezte a fiatal embert, ki 25 éves korában egy mély keresztyén lelkületű lelkész, Demole vezetése alá adta magát, hogy 10 évvel ezelőtti, meglehetősen felületes vallásos oktatásának hiányai^kipótolja. Majd 1840. ben megnősült, elvevén Genf egyik előkelő polgárának, Rien-nek leányát, ki élete irányát komoly vallásosságával még jobban megszilárdította s háza tűzhelyének szilárd keresztyéni alapot vetett. Irodalmi működését 1846-ban kezdte meg, egy Angol- és Skótországban tett utazása után megismertetvén ez országok nagyszerű egyháztársadalmi intézményéit. (Folyt, köv.) 1
