Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-07-02 / 26. (27.) szám
6, oldal 27. Siam. 1910. juluis 2. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ jfr -..................... 1 Amerikai Magyar Ref. Lapja MAGYAR AMERICAN REFORMED SENTINEL Published under the direction of the Board of Publication of the Presbyterian Church, U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church, in the U. S. A Ref. Church U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja. FELELŐS SZERKESZTŐK: HANKÓ M. GYULA és SCHÓDLE GY. ÁDÁM youngstowni ref. lelkészek. FŐMUNKATÁRSAK: HARSÁNYI LÁSZLÓ KOVÁCS ENDRE new yorki ref. lelkész. daytoni ref. lelkész. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Mahoning Ave., Magyar Ref. Church, Youngstown, 0. Minden kézirat, egyházi és egyleti értesités és előfizetések, hirdetések és felszólalásoké czimre küldendők: Rev. Julius M. Hankó P. 0. Box 420, Youngstown, O. EDITORS: Rev. JULIUS M. HANKO. Rev. A. G. SCHODLE PUBLICATION OFFICE: Mahoning Ave. Magyar Ref. Church Youngstown, O. Előfizetési árak: Egy évre $2; Magyarországba: $3 (15 K.) Subscription rates: One year $2; Half year: $1. Foreign countries: One year $3. Half year $1.50. Pi Jg Mount Vernonban. i. A Potomac folyo felett vezető hidon keresztül utaztunk Washingtonból Mount Vernon felé. A vasúti kocsiban többnyire látogató idegenek voltak, kik az Egyesült Államok eme történelmi nevezetességű területén való tartózkodási idejüket igyekeztek a régi és nagyobb jelentőségű emlékek megtekintésére is felhasználni. Figyelmünk még az olyan jelentéktelen dolgokra is kiterjedt, melyek igazán nem érdemelték meg az érdeklődést. De mi azokban is történelmi fontosságot sejtettünk. Érthető tehát, hogy mikor átértünk a hídon, alig hagytuk el a „District of Columbiát“ Virginiától elválasztó határvonalon, közülünk többen kérdő tekintetet vetettek a villamos kocsi két végén az ajtók föle erősített kis táblácskákra. Nem azért, mintha azok olyan különöseknek tetszettek volna, hanem mert a kalauz üres oldalukat az Írásra fordította. Előttünk az egyiken ez a sző volt olvasható: white; a másikon pedig hátunk mögött ez: colored. Fehér—fekete. Mit jelent ez a két szó ? Ennek is történelmi múltja van ? Talány ez azok részére, kik ilyet soha sem láttak. Egy mellettem ülő s a viszonyokkal ismerős úri ember észrevéve kiváncsi körültekintésemet, angol udvariasággal magyarázta meg e szavak értelmét. — Itt a fehér embereknek kell ülniük, ott hátul meg csak a néger embereknek szabad. Ezt igy rendeli a törvény. Igen? Ez meglepően szokatlan. Benszülött ember, ki az angolnál egyéb nyelvet nem ismer, ki hűen osztozik ennek a nemzetnek jó és rossz sorsában, ki a nemzeti vagyon és jólét növekedéséhez tőle telhető munkájával úgy hozzájárul, mint sok más nem, annak meg van tiltva a saját pénzéért odaülni, ahova másnak ugyanazért a pénzért lehet. Elvesztette ezt a jogát olyan ok miatt, melyről ő nem tehet: feketének született. Egy csomó fehér és fekete gondolat foglalkoztatta elmémet szabadságról, egyenlőségről stb. még mindig, mikor a vonat már megállt. A végállomásra értünk. Egyenesen Washington birtoka felé tartottunk valamennyien. Megnéztük az egyszerű otthont, ahol a nagy férfiú élt s utána a gyönyörűen díszített kert alsó végére tartottunk. Vezetőnk Washington sírja előtt állított meg. Magyarázatát néma megilletődéssel hallgattuk. A csend csak akkor szűnt meg, mikor a kiránduló csoport a vezető hívására megindult a regi sírhely felé. Aközben egy néger misszionáriussal ismerkedtem meg a ki szintén a kongresszusra jött fel. Vágytam vele beszélni. A vasúti kocsiban látottak és hallottak után összes gondolataim most e kérdésben egyesültek — miként vélekedik ö az ő népfajának helyzetéről ? Mit érez, mit gondol ő? A beszélgetést nem volt nehéz ebbe a mederbe terelni. Ő maga is sietteté ennek a beezédtárgynak a felvetését. Eleinte tartózkodó magaviseletéből észrevettem, hogy bizalma nem teljes irántam. De amint meggyőződött, hogy nem vagyok yenkee, nem bánta meg, hogy a csoportból velem együtt kivált. Készségesen és őszintén adott felvilágosítást minden kérdésemre. Leültünk egy fa alá a sírbolthoz közel s ő örömében, hogy kipanaszolhatja magát s én, hogy a véletlen szerencse épen ilyen emberrel hozott össze, aki kíváncsiságomat kielégíti, boldog megnyugvással adtuk át magunkat a diskurzusnak. ő többet beszélt, én tehát többet hallgattam. — Nincsen olyan népfaj — mondta — amelyiknek a helyzete olyan aggasztó volna, mint a mienk. Nyolcz évig voltam a déli államokban s ez idő alatt néhány kötetre \’*ló adatot gyűjtöttem össze a néger életéről, bánásmódjáról. Ezekből ismerné ön meg valóban azt az óriási áradatot, mely minket lehetetlenné akar tenni. Sok a hibánk, azt mondják, megérdemeljük. Én tudom, hogy sok vétkünk van, de sokan is vagyunk. Kilenc millió néger van a déli államokban és polgári jogaitól megfosztva. Tanítani akartuk őket, méltókká tenni a polgári jogok viselésére, de sikertelenül. 350 ezer dollárt gyűjtöttünk össze saját iskoláink céljaira, de ezt az összeget a nálunknál nagyobb urak kezelték s a fehér emberek iskoláinak céljaira fordították. A mi gyermekeink nem részesülhetnek olyan oktatásban, mint a fehéreké. Nem szabad nekünk okosodni, mert nem lehetne velünk birni. Nemcsak okosságunk, hanem gyors szaporodásunk miatt is. így mondják. (Folyt, köv.)
