Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-01-15 / 3. szám

14. oldal.

3. szám. 191ü január lő.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja”

Magyar rabszolgák Amerikában

(Igaz történet.)

Kincskeresők a Nyugaton.

UJ ARANYTELEPEK.

Baddeck, Breton fok, január 15. Ismét aranyteriiletet találtak a hideg északnyugaton, talán olyan gazdagot, mint Klondike aranyvidéke. Mintegy ezren már el is foglaltak különböző területeket, hol aranyat sejtenek.

A terület több részén több oly helye találtak, hol egy tonna érckőből több ezer dollár értékű aranyat fejtettek. Ezeket a gazdag aranyereket az úgynevezett Wagamatcook régióban találták. A többi aranyterület is tonnánként legkevesebb 11 dollár értékű aranyat és 33 dollár értékű ezüstöt tartalmazott.

A múlt hónapban már a közeli vidéken is több uj aranyvállalat keletkezett s a szerencsevadászok özönével sietnek ide, hogy bizonyos értékes területeket még lefoglalhassanak maguknak.

— No látják kentek, hogy ott nemcsak azt az egy telepet találták meg, ahol dögivei van az arany, hanem mindenfelé találnak még arany telepeket s még maguk is találhatnak a maguk szakállára, ha kimennek. Aki hát akar menni, most szóljon, mert ha itt nem találom meg a kimenni akarókat, Vedresen majd lesz elég. Szégyen lesz a Szedresieknek, hogy ők kódisok maradnak, a vedre- siek meg elkaparják az orruk elől a sok aranyat.

— De már azt csak nem hagyjuk, nagyságos uram, — mondotta '’éter János, aki nagyon nekibuzdult erre. Leszünk innen buszán is, akik kimegyünk.

—■ Csak jól értsük meg, földiek, — mondotta a királyi ügyvivő ur, — nem akármiféle vacak-ember kell oda, akinek még annyija sincs, hogy tisztességesen kifizesse az útiköltséget, hanem olyan, akiről biztos, hogy nem lopni megy ki, de itthon egy kis vagyonkája is van.

— Na már mi olyanok vagyunk, — erősködött Kerekes Istók, — van vagy húsz lánc földem, abból csak kitelik az útiköltség.

— Hát persze, hogy kitelik, nem sok az. csak kétszáz korona. Ennyi pénzt pedig kap kend a földjére.

A Mózsi kocsmáros csak ott hallgatta eddig a dolgot, most aztán beleszólott:

— Töbet is kaphat, Kerekes gazda, rendes jó földje van, jót bemunkálva, betrágyázva mindig. Magam is szívesen adok rá kölcsön annyit. A többieknek meg ad a bank, ha én egy jó szót szólok a sógoromnak, a Kohn Lipót igazgató urnák. Hamar el lehet azt intézni.

— Mert hát sietni kell a dologgal, atyafiak, — szólt megint az ügyvivő ur. Olvasták kendtek, hogy ..a szerencsevadászok özönével sietnek oda.” Hát aztán maguk el ne késsenek. Két hét alatt hajón kell lenniük, mert még az ut is tart pár napig.

Nagyot dobbant az emberek szive, hogy olyan sietős ez a munka. No, majd sietnek ők.

— Es még egyet, emberek. Semmi asszonyrivás, gyereksirás kendteket aztán vissza ne tartsa. Mert ha valaki magyar ember, a. szavát állja.-— No, minket nem tart vissza, ■—■ mondta Bokor Jani, — csak egy baj van, hogy most lettünk volna katonasorban s nem eresztenek ki az országból. Pedig ba valaki, én ugyan szeretnék inenni.

— Azon is segíthetünk, fiam, — mondta a királyi ügyvivő ur. —■ Gondolhatod, hogy ha engem a királyi kormány küldött ide, hogy akkor van hatalmam arra is. hogy a katona-köteleseket is kisegítsem. A kérdés csak az, lesz-e pénzed az utazásra.

— Az már az én gondom, nagyságos uram, — mondta a Jani gyerek. De útlevél lesz-e, mert tudom, hogy paksus nélkül át nem eresztenek a határon.

—• Nem lesz. de van. — mondta az ügyvivő ur. Van már neked paksusod, akivel kieresztenek, csak pénzed legyen. Kendtek

meg menjenek a jegyző úrhoz és mondják meg, hogy útlevelet a- karnak. O kieszközli kendteknek három rap alatt, csak bemegy a megyére s ott kiállíttatja. Mindenikük fizet érte a jegyző urnák öt pengőt és negyven krajcárt s meg van az útlevél. Látom, kend kicsit sokalja azt a pénzt. Ha olcsóbban akarja, akkor olcsóbban is kaphatja, de akkor egy hónapig is elvárhat, amig megkapja, a jegyző ur fáradságát is meg kell fizetni, meg aztán az ottani uraknak is kell adni belőle, hogy hamar menjen. Tudják kendtek, nem forog a kerék, ha nem kenik, ez már régi példabeszéd.

A mi jó embereink és a királyi ügyvivő ur aztán szépen megegyeztek. Aki pénzt akart fölvenni a földjére, a jegyző ur megcsinálta az instánciát, a Mózsi kocsmáros bement az egész paksamétá- val a bankhoz, ugyanazon a szekeren ment a jegyző ur az útlevelekért. Mikor visszajöttek estére, volt pénz is, meg paksus is mindegyiknek.

Amig odajártak, a királyi ügyvivő ur bevitte Bokor Janit, meg Barna Józsit a belső szobába. Ott a táskájából kikeresett egy csomó útlevelet. Egyet aztán odaadott Bokornak, hogy ezzel kimehet bátran. Ha kérdik tőle, hogy hívják, mondja, hogy Király Jánosnak hívják, mert arra a névre szól a paksus.

— Nem lesz szégyen, fiam, ha Királv Jánosnak hívnak, amig Amerikába ki nem érsz. Eddig szidtak mint a bokrot, ezentúl király lesz belőled.

Jancsinak nagyon tetszett a dolog, hogy most már ő király lesz. Az ügyvivő ur aztán egy másik paksust ;s keresett s azt Barna Józsinak adta.

— Neked meg, fiam, még a neved sem változik meg, mert ez az útlevél Barna Pálra szél. Gondold, hogy ez a bérmaneved s aztán meg vagy vele. Itt huszonöt évesnek vagy beírva, de hát lehetnél már annyi is, elég nagy bajuszod van hozzá. Ezekért a paksu- sokért négy pöngő jár, azt is hozzátok el estére, mikorra visszajövök, a többi pénzzel együtt.

Az ügyvivő ur aztán kocsira ült és áthajtatott Vedresre. Csak késő este jött vissza. Akkor az'án összegyűjtötte az embereket, szá- moskodott velük, átadta nekik a hajójegyeket, a melyek persze nem magyarul voltak Írva, megmondta, hogy bolnaputánra visszajön értük, de addig ne nagyon dicsekedjenek vele, hogy hova mennek, mert akkor aztán a vedresiek is oda akarnak menni, az asszonynépre ne hallgassanak, mert abból semmi jó sincs s az asszony- féle nem tudja, mi a jó. 0 aztán elment.

Mózsi kocsmáros, meg a jegyző ur aztán nem győzték a sok bankkölcsönt hozni és az instanciákat Írni. Mikorra az ügyvivő tű- visszatért, már húszán voltak utrakészen ctkumpakk. Ott volt a mi öt emberünk, meg Szatmári Józsi a túlsó dülőutról, Berkenye Pál a hosszú utcából, Sós Józsi és Mihelyes Istók az alsó partról, Boros Adám a diófásból. Vetrecze Gergely a főutcából, cigánysori Veres Eerkó és még egész csomó ember, akiknek a neve nem jut eszembe. Szombat délután nagy sirás-rivás volt a faluban, mert az emberek búcsúztak, az asszonyok is el akartak menni a szekereken a vas- utig, de hát az jó négy óra járás lett volna. Öt szekéren mentek el az emberek, elől vezette őket a királyi ügyvivő ur.

Este érkezett haza Szedresre a főtisztelendő plébános ur, valami papi gyűlésen volt a székvárosban már két nap óta. Gazdasz- szonva. a jó öreg Erzsók asszony, mindjárt kitálalta neki a friss hirt, amint a főtisztelendő ur leszállóit a kocsiról.

— Tetszik-e tudni, főtisztelendő ur, mi az újság? Húsz ember elment Amerikába. Értük gyiitt egy ágencs és elvitte őket, a- lig két órája, hogy elmentek.

A főtisztelendő ur elsáppadt a hírre. Most már látta, miért kellett neki bizonvitania. hogy az a két újság valóságos amerikai lap. Ő az ő jó leikével nem is álmodta meg. hogy igy megcsalják őt. Szinte szédült, amig bement a belső szobájába.

— Elrabolták a híveimet! — kiáltott föl. — mig távol voltam. Megverem a pásztort és elszéled a nyáj! Édes jó Istenem, oltalmazd meg a szegény eltévelyedetteket s vezesd vissza őket mielőbb.

S azzal ráborult a térdeplőre és hossza nt imádkozott. Forró könnyei végigperegtek ábrázatán s megnedvesitették a térdeplőn levő kinyitott imádságos könyvet.