Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-06-18 / 25. szám
2. oldal. ,,Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 25. szám. 1910. június 18. A szellemi munka. ív. A gyakorlat, mint sok másnak, a figyelemnek is iskolája. De bizonyos az is, hogy a szellemi erő a maga mértékéhez neveli a figyelmet. Tekintélyes szellemi tehetség és lankadatlan figyelem együtt járnak, összetartoznak, egymás nélkül el sem lehetnek. És hasonlóan a szintén gyakorlat szerezte ügyességhez, melylyel jobban is, könnyebben is végezzük munkánkat, a gyakorlott figyelem is kitartóbb s egyszersmind kevesebb megerőltetést követel. Feszült figyelemmel és éles észszel oda juthatunk el, hogy egy gondolatsoron gyorsan futunk végig, gyorsan alkotunk ítéletet magunknak, erőnk összesítésével egyszerre állitván mindazt lelki szemünk elé, mit a fennforgó kérdésről, vagy körülményekről tudunk. Sokszor van szükségünk arra, hogy sebten fogjuk föl a helyzetet, vagy tekintsük át a viszonyokat, hogy kárt ne valljunk, vagy épen el ne bukjunk. Szellemi tehetségeink közül a figyelem fárad ki legkönnyebben és legelőbb. A képzelőerő még friss, fölfogó- és ítélőképességünk még végezhetne valami munkát, mikor a figyelem már fölmondja a szolgálatot, Vegyük például, hogy félórán át tollbamondás után irtunk. Eddig nem ejtettünk hibát, de ezentúl, a félórai figyelmes irásmunka után, minduntalan azt veszsziik észre, hogy van mit javítani. Nem bírunk már kellőleg ügyelni, bár az ejtett hiba még birálgató szemünkbe tűnik. A nehéz vállalkozásban fáradozó parlamenti gyorsírók is bizonyosan azért szokták tiz- percenként, vagy legföllebb negyedóránként egymást fölváltani, mert azt tapasztalták, hogy a szónokok beszédeit hosszabb ideig nem Írhatják le hibátlanul. Azt tartják, hogy félórai feszült figyelem egyhuzamban rendesen kifáraszt. Ez átlagosan áll is. De kiválóbb szónokaink képesek két óra hosszat lekötni a figyelmet. Sőt Eötvös Károly a hires eszlári pörben egy megszakítással hat óra hosszat beszélt — mindvégig a hallgatóság élénk érdeklődése mellett. Mégis helyesen cselekszenek színházaink, évezredes tapasztalataikra alapítva eljárásukat, hogy nem teszik oly erős próbára figyelőtehetségünket, hanem egyszerre legföljebb félóráig veszik igénybe s utána mindig szünetet tartanak. Mint a figyelem ébrentartásának és munkája megkönnyítésének mintaképét fogadjuk el a példát. Újkori tudósaink, a figyelem munkabírásának ügyében a legérdekeltebbek lévén, újabban mozgalmat indítottak meg a miatt, hogy az iskolai leckeóra rövi- dittessék meg 50 percről 40 percre, minthogy az óra vége felé amúgy is figyelmetlenek a tanulók sigy mindenképen veszendőbe megy az óra végső része. A rövid leckeórának az az előnye, hogy nem fárasztja ki a tanulót, tehát az óraközökben jobban fölfrissül s ennélfogva egyformább erővel és több haszonnal tölti el iskolai idejét, Egy nagyobb fiú úgy nyilatkozott, hogy az 50 perces órák utolsóján (12-től 1-ig) már nem tud figyelni, bármennyire erőlködjék is. Úgy vélem, a kizárólagos délelőtti tanításnak, föltétele volna a rövidebb leckeóra is, azaz a kisebb adagokban való tanítás, hogy a fejletlen fiatal erőt napról-napra újból ki ne merítsük. Kis adagokban a tanítás tüzetesebb és sikeresebb is lehet. A winterthuri gimnáziumban tettek először kísérletet a 40 perces leckeórákkal s az eredmény oly kitűnőnek bizonyult, hogy most már több év óta délelőtt öt leckeórában (8-tól 1-ig) az egy napra eső egész tananyagot feldolgozzák. A szellemi munkára hatással van még az érzés világa. A szenvedély, ha nemesebb természetű, kedvezően hat a szellemi erélyre, a tudóst az igazság kutatására, minden önállóan gondolkodó embert a szabadság szeretetére sarkalja s hajlandóvá tesz az ideálizmusra, mely a fölvilágosodás fáklyáját fennen lobogtatva, minden nagyobb haladásnak első úttörője. De, ha a szenvedély aljas természetű, leginkább rombolásával fog feltűnni s rombolásába beletemeti önmagát. Az idegesség a fiatal korban akadálya az ész kibontakozásának, mert erőkifejtésre képtelenné tesz, azonkívül szeszélyességre és állhatatlanságra hajlamosít. De a szellemi munkások — idegeik folytonos következtében — nem ritkán nagy fokban idegesek, a nélkül azonban, hogy elmebeli tehetségeik csorbulást szenvednének. Ennek magyarázata abban áll, hogy idegességük keletkezését megelőzte nagy tehetségük kifejlődése, mely a szellemi erőnek uralmát biztosítja. Félelem, ijedtség, indulatroham smég inkább gond, bubánat, lelki fájdalom, kétségbeesés idegzetünk megrázkódtatása által ideiglenesen gyöngíthetik és ismétlésükkel maradandólag károsíthatják észbeli tehetségünket. Dobzódás, dorbézolás, kicsapongás könnyelművé és felületessé tesz gondolkodásunkban. De a szellemi munkások, nevezetesen a művészek között sem ritkaság az élveteg ember; mintha az alkotásaik okozta izgalmaknak kiegyenlítését keresnék az elvhajhászatban. Helyesebben cselekszenek azok, kik, mint a közellátásban kifáradt látóideget a távollátásban pihentetik, vagy az ülésben elernyedt izomzatot a testgyakorlattal élesztik: kimerült szellemükkel a szabad természet csodálatában, vagy művészi előadások élvezetében, vagy társas mulatozásban üdítik töl. Az erejüket érző ifjak között nem ritkaság az el- kapatottság és a nagyzás, épen nem javára tehetségük teljes kifejlődésének, mert tanulási kedvüket csökkenti s egyrészt önmaguk túlbecsülésére, másrészt embertársaik lenézésére csábítja őket. Azonban a sokat dicsért szegénység sincsen előnyére a fiatalságnak, mert arra tanítja, hogy magát minkén esetben mások ítéletének alávesse, önállósodásának kárára. A középút a helyes. Van is szerencsére elég olyan ifjú, ki szerénytelenség nélkül, önérzetesen törekszik arra, hogy a maga lábán állhasson meg. Kicsinyes önteltség és hiúság meg épen nem alkalmas a nagyobb erőkifejtést követelő szellemi munkára, mert saját imádott egyéniségén tulemelkedni nem bir. Erejében bízni és nagyratörni összevaló, könnyíti is a munkát. De odaadás nélkül szellemi munka semmi esetre sem sikerülhet. Különben bátran állíthatjuk, hogy a nagy tehetség mindenből meríthet erőgyarapodást és termőképességet. Vörösmarty a 48-iki szabadságharc leveretésének a hazafit gyászba boritó hatása alatt irta gyönyörű hattyúdalát s Byron hihetetlennek tetsző kicsapongásai közben irta költőileg fennkölt verseit. (Vége kövF
