Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-01-15 / 3. szám

5. oldal.

3. szám. 1910 január 15.

,Amerikai Magyar Reformátusok Lapja

Az evangélium Japánban.

ni.

Szaigo Takatriori s kiváló társai őszinte, lángoló hazaszeretettel dolgoztak Japán jövőjén s most, hogy a sógunt elűzték, maguk voltak azok, a kik keresték a jó egyetértést az idegenekkel s kezdték az ország kormányzását és hadierejét európai mintára szervezni.

Azonban egyáltalában nem lehetne állítani, hogy a mikadó kormánya a keresztyénség iránt mindjárt teljes előzékenységet tanúsított volna. A tilalom még mindig fennállott, s hogy az uj kormány, mely a mikadó trónjának támaszát a sinto vallásban s a mikadó isteni eredetében való hitben látta, mily komolyan vette a törvényeket, mutatja az a körülmény, hogy midőn 1868- ban rájöttek, hogy Urakami faluban (Nagaszaki közelében) még mindig 3000 keresztyén van, újra elkezdte őket üldözni és sorsuk börtönre vetés, deportálás s a kőszénbányákban való kényszer- munka lett. Ez a 3000 keresztyén még a jezsuiták XVI. századbeli missiójából maradt meg nagy titokban és visszavonultságban, s hogy ez hogy volt lehetséges, az alig képzelhető el, mikor a le. folyt kétszáz év alatt tulajdonképen meg sem szűnt az üldözés s még 1829-ben is 7 japán keresztyént vitt kereszthalálra a kormány szigorúsága.

Az európai hatalmakkal s Amerikával való jó viszony szükséges volta azonban mér sékelte a kormány ebbeli buzgalmát annyira, hogy a Japán) an tartózkodó idegeneket és missiónáriusokat nem b. ntotta s a törvényt tisztán a keresztytnségre tért jaj ánok ellen alkalrház- ta, úgy, hogy a missiói tevékenység nem hogy szünetelt volna hanem uj erővel indult meg a restauratio után.

1869-ben uj missiótár- saságok jelennek meg Japánban Amerikából és Angliából s az amerikai con- gregationalisták missiói tár.

sasága nemsokára átvette a vezérszerepet a protestáns missió terén, miután Greene szerencsés tapintattal Köbét választotta müködésé- nek szintiiéül.

A japáni vallások, a sinto és a buddhismus még mindig érin. tétlenül állottak jogaikban az uj viszonyok közt is, azonban nemsokára változás állott be ezen a téren is. A kormány az államsegély egy részét megvonta 1871-ben a buddhista papoktól, 1872- ben a sintóistáktól, 1873-ban pedig levetette a tilalmakat a hirdető oszlopokról, melyek a keresztyén hitre való térést halálos büntetéssel fenyegették.

A még mindig lassan haladó missió terén pedig nevezetes esemény következett be: 1872-ben megalakult az első japán pro. testáns gyülekezet Jokohamában, melyről igy szól Verbeck tudósítása: 1871-ben karácsonytáján rendesen kezdtek imaórákra gyülekezni a jokohamai angolok Japán diákok is el-eljának velük, először csak kíváncsiságból; de már nemsokára egy ádventi beszéd után, azzal a kérdéssel fordult az egyik Ballagh hittérítőhöz, ..Mit tegyek, hogy szivem megújuljon?“ — Mikor látták, hogy a japá- nok mennyi érdeklődéssel vannak ez imaórák iránt, folytatták azokat egészen 1872. február haváig. Minden óra kezdetén olvastak egy-egy szakaszt az apostolok cselekedeteiből, azután imáidkoztak. Végre, vagy két hét múlva imádság közben térdre borultak a jelenlevő japánok, zokogva kérve Istent, hogy hozza el Pünkösd ünnepét az ő hazájukra is.

A jelenvolt angol és amerikai tengerésztiszteknek szemében e jelenetnél a meghatottság könnye csillogott.

így keletkezett az első japán protestáns gyülekezet 11 taggal.

Említettük, hogy7 az 1873-ik évben eltűntek a középépületek - ről és hirdető oszlopokról a már többször érintett tilalmak, igaz, hogy egyelőre azzal a magyarázattal, hogy szükségtelen a hirdetés, mert úgy is tudhatja már mindenki, hogy rabolni, gyilkolni és a keresztyén hitre térni tilos. Azonban ugyancsak ebben az évben behozták a Gergely-féle naptárt, az éveket ugyan nem Krisztus születése óta, hanem az első fejedelem Jimnu tenuó trónralépésé- től (Krisztus előtt 660-tól) számítva; de L876-ban a keresztyénség elleni tilalom törvényileg hatályon kívül helyeztetett s behozták az állami tisztviselők és a katonaság ünneplő és pihenő napjául a vasárnapot.

Ha azt kérdezzük, mi volt e nagy változásnak oka, megvan a felelet a politikai törekvésekben. Azoknak a nagy hazafiaknak, a kik Szaigo Takamorival együtt működve, magaiapitották a modern Japánt, egyetlen álmuk volt hazájuk nagysága, hatalma, az. európai államokkal való egyenrangúsága és egyenjogúsága ugv a civilisatió, a müve'tség, mint a nemzetközi érintkezések terén.

Ezért nyertek a keresztyén tudósok, főleg missiónarius ik, alkalmazást at újonnan alapított iskolákban, hogy azokat minél előbb európai színvonalra emeljék; igy körűit Verbeck a tokiói egyetemre, ezért hívta meg Maciidéira, Ecsizen daimiója. az amerikai Griffist,. hogy székvárosában Pukliiban főiskolát alapítson európai mintára. Szóval maga a kormány és képviselői adták mega módot arra, hogy a missiónáriusok túlléphessék azt a szűk határt, mely a szabad kikötő városokban az idegenek eié vonva volt; igy dolgozhattak azok közvetve és közvetetlen az urnák egyházán; igy szűnt lassan-lassan a türelmetlenség és bizalmatlanság, a missiói munkásság főa kadálya.

A kormányt azonban ebben az előzékenységben korántsem a keresztyénség iránti vonzalom, hanem politikai okok vezették. Az európai hatalmakkal s az Egyesült Államokkal való szerződéseknek még voltak olv pontjaik, melyekből határozottan kitűnt, hogy a szerződő felek, Japánt nem ismerik el velük egyenlő jogú szerződő félnek. Ezt tovább igy hagyni nemzeti büszkeségből sem lehetet. 1871-ben Ivakura külügyminiszter vezetése alatt számos tagú küldöttség indult Európába és Amerikába, részint, hogy az európai intézményeket otthonukban tanulmányozzák, főleg pedig, hogy kieszközöljék a szerződéseknek egyenjogúság alapján való megújítását. Ez okozta a nagy előzékenységet s többek között azt is, hogy a berlini japán követség kérdést intéseit professor Gneist- hez az iránt, hogy célszerű volna-e a keresztvénségnek állami ve! lásul való behozatala Japánba. Gneiszt persze nem felelhetett egyebet, mint azt, hogy a vallás nem kormány vagy közigazgatási forma, hanem a szivek belső ügye, a mit politikai hatalommal egy népre ráerőszakolni nem lehet, de nem is tanácsos. 1873-ban érkezett vissza Ivakura küldöttsége, célja tekintetében ugyan eredménytelenül, de annál nagyobb lelkesedéssel az európaiak kultúrája iránt. (Folyt. köv.)