Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-05-28 / 22. szám

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“

22. szám. 1910. május 28

/

Önművelés.

Hány ember élete javulna meg, ha meg tudná magát becsülni! Ez is az önismerettől függ, melynek hiánya annyiszor hiúsította meg az idők legszebb reményeinek a megvalósulását. Az ember ellensége volt és ellensége ma is önmagának, mert isteni rendeltetését félreismeri.

Hosszas tanulmány volna részletesen rámutatni az önismeret előnyeire és elhanyagolásának káros voltára. Jegyezzünk meg e helyen legalább annyit, hogy önművelés önismeret nélkül nem létezhetik.

De az ezerféle hatásnak kitett gyarló ember önmagát sem képes olya unnak észrevenni, mint a milyen. Neveltetésünk, környezetünk, melyben felnőttünk, elmúlt éveink körülményei lényeges elemek Ítéleteink, véleményeink megformálásában. A kinek elméje éveken keresztül mérges tápon tartatott, a kinek lelke soha sem szívhatta fel az erkölcsi jónak és szépnek elevenítő levegőjét, az nem láthatja önmagát helyes világításban. Pedig olyan gyakori és olyan veszedelmes betegség ez napjainkban, a mire gyógyírt találni bajos az örökös változásnak kitett emberi intézményekben és okoskodásokban. Annak csak egy orvossága van: az Isten igéje. Ez az, a mihez az embernek igazodnia kell, ha önmüvelő. dését nem akarja abba a helytelen mederbe vezetni, a minek a neve önfélreismerés. Az önművelődésnek emez igen fontos tényező, jéről ne feledkezzünk meg. Olvassuk és hallgassuk figyelemmel az Isten igéjét benső épülésünkre, mert e nélkül önművelés, valódi értelemben véve e szót, nincs.

Az önművelés vezetésének szabályozásakor ne mellőzzük el annak gyakorlati részét sem. „Gyakorlat mesterré teszen“. Az eszmei, elvi világból a praktikusba visz. A mostani viszonyok nem nagy sikert ígérnek az elviségnek. Csak cselekvés segíthet az állapotokon, erre vár a világ. Az elvnek és eszmének is csak a gyakorlat adja meg jelentőségét és célját. „Nem azok, akik mondják: Uram, Uram, mennek be a mennyek országába, hanem a kik cselekszik az én mennyei Atyámnak akaratát“. Ha nincs cselekvés, nincs erő és élet. Ha én csak tudom, hogy miként lehetne pl. hosszabb idő óta bepólyázott kezemet ismét ügyessé tenni, ez csak fél cél. Ha a kéz naponként nem dolgozik, az ujjak nem mozognak, lassan elvesztik ruganyosságaikat, erejüket, s nem alkalmasak a munkára. Ha az önművelés egyéb kérdéseit megoldottuk, ez az egy marad még hátra: a gyakorlat. E nélkül a test elgyengül, a lélek is megzsibbad és elfásul.

Foglalkoztassuk hát a lelket is nemes és nemesitő munkával. Gerjesszük fel az Isten ajándékát, mely mi bennünk vagyon. Műveljük magunkat. Fényeljék a mi világosságunk, hogy mások látván jócselekedeteinket, buzduljanak példáinkon. Úgy fényeljék világosságunk, hogy a bűnös világ sötétségét oszlassa el. Szórja szét melegítő sugarait a társadalom minden tagjára s tegye őket erősekké a harcban, boldogokká a békében.

Beaver-I alls, Pa. Bogár Lajos,

ref. lelkész.

A vasárnap megünnepléséről.

Isten maga akarta, hogy legyen az embernek egy napja, melyen megszűnjék munkájától. E nap az ó-szövetségben a he- detik, az Urnák szombatja volt. Mikor elvégezte volna az Isten hetednapon az ő alkotmányát, a melyet csinált vala, a hetedik napon megszünék minden csinálmányától, melyet csinált vala. És megáldá Isten a hetedik napot, azaz megszentelő azt, mivelhogy

azon szűnt volna meg minden ő csinálmányának csinálásától“ (I. Mózes II. 2. 3.).

Az Ur szombatjának megtartását kötötte Mózes a pusztában vándorló Izrael fiainak szivére II. Mózes XVI. 22—-30-ban, s erről szól mindenekfölött a mindnyájunk által jól ismert negyedik parancsolat: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy azt megszenteljed. Hat napokon munkálkodjál és minden dolgodat elvégezzed. Hetednapon a te Jehova Istenednek szombatja vagyon; semmi dolgot ne tégy, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgáló- leányod és semmi barmod, se a te jövevényed, mely a te kapudon belül vagyon“ (II. Móz. XX. 8—10 ).

Nincs szándékunkban szószerint idézni mindazokat az ó-testa- mentomi mondásokat, melyek szombatnapnak megszentélésére vonatkoznak, legyen elég egyszerűen jeleznünk a szentkönyv első részének azokat a helyeit, a melyek szerint:

1. A szombat megszentségtelenitése az oka a zsidó nemzet Ítélet alá vonásának (Neh. XIII. 15—18; Ezék. XX. 15. 10.; XXIII. 38. 47-).

2. Isten szerzetté a szombatot (a már idézett I. Móz. II. 2—3-on ' és II. Móz.: 8—10-en kívül V. Móz. V. 12—15. — Ezék: XX. 12;

XLIV. 24.).

3. Szombaton tilos a szolgai munka (II. Mózes XVI. 23—29; XX. 10—11; XXIII. 12; XXXIV. 21; XXXV. 2-3; V. Móz. 14—15; Jer. XVII. 2l—22.).

4. A szombatnap megtartása kötelesség (III. Móz. XIX. 30; XXVI. 2; Ezék. XLVI. 3.).

5. Áldás igértetik azoknak, a kik megtartják a szombatot (Ésaiás LVI. 2. 4-7; LVIII. 13—14.).

6. Megfenyegettetnek a szombatrontók (II. Móz. XXXI; 14— 15; XXXV. 2; IV. Móz. XV. 32—36; Jer. XVII. 27; Ezék. XX- XX. 13—16; 23—24; XXII. 8., 14., 26., 31; XXIII. 38—46.).

7. A szombatnapi előjogok el vétetnek (Ésaiás I. 13; Hozs. II. 11. Ámós VIII. 11.).

De jöjjünk át az ó-szövetségről az újra, a zsidó szombatról a keresztyén vasárnapra, melyet az Ur Jézus Krisztus nem valamely törvény által formailag, hanem tényleg, valóságban létesített s tett követőinek életforrásává. O megszabadította az Ur szombatját a hozzá fűzött emberi toldalékoktól s a léleknek ünnepévé tette: „a szombat teremtetett az emberért, nem az ember a szombatért, úgymond s az embernek fia a szombatnak is Ura“ (Máté XII.

I_13 és Márk II. 23—28.). Igen, ő tanította meg az emberiséget

arra, hogy miképen kell méltólag megünnepelni az Urnák szombatját, ő, ki e napot többnyire tanítványainak csendes körében szokta megülni, valamint „szokása szerint“ a zsinagógában járt e napon, hogy olvasná az írást. (Luk. IV. 16.) De ha Urunk a szombatot ünnepelte meg, honnan van mégis, hogy mi a vasárnapot ünnepeljünk?

Jézus a szombatnak végén, a hét első napján, tehát vasárnapon támadott fel halottaiból (Máté XXVIII. 1.) Egy héttel későbben ugyanezen napon köszöntött be tanítványai közé. (Ján. XX 19.) E napon, pünkösd reggelén szállott le a Szentlélek a tanítványokra s alakult meg a keresztyén egyház (Csel. II.) Végre az Ur kedvenc tanítványa János, e napon ragadtatott el lelkében, fényes mennyei Jelenésének látására s ugyanő nevezi először a hétnek ez első napját az „Űrnapjának“ (Jel. I. 10.). Csoda-e hát, ha a keresztyén világ csakhamar a vasárnapot kezdte ünnepelni a zsidó szombat helyet ? ! De másoldalról azon sem csodálkozhatunk ha a zsidókból lett keresztyének elég hosszú ideig a vasárnap mellett a szombatnapot is megünnepelték.