Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-05-28 / 22. szám

22. szám. 1910. május 28.

„Amerikai Magyar Keformátusok Lapja“

5. oldal.

Szoros kapu == keskeny ut.

Alapige: Máté VIL13—14. Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az ut, a mely a veszedelemre visz, de sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az ut, a mely az életre visz és kevesen vannak, a kik megtalálják aztAz ember élete zarándok utazás a földön, ,,mert nincsen itten maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük“ (Héb. XIII : 14). Az élet egyáltalán nem jelent nyugalmat, hanem mozgást; nyugalmat a halál ad. Az álló viz élettelen s posványos és rodhadt bűzt terjeszt, mig a folyó viz éltető s kristálytiszta hullámaiban vígan ficzkándoznak a halakTehát az élet törekvést, igyekezetei jelent. Csak az a kérdés, hogy e törekvés, ez igyekezet milyen irányt vesz, mert attól függ, hogy az élet valódi, igaz-e, vagy pusztán látszólagos élet, melynek szomorú a vége. „Az eszterág megtanitja fiait repülni, hogy ha majd hullani kezdenek az őszi levelek, tudjanak szállni a szabad felhőkön keresztül s felkeresni azt a hazát, hol melegebben süt a nap, zöldebb a mező!“ (Jókai. ) A Teremtő iránytűt adott szivökbe, mely pontosan megmutatja utjokat.

Van-e az emberi szívnek is ilyen iránytűje földi pályafutásában? Óh, igen, van egy belső és egy külső. Az első a kijelentés benső világossága, titkos vonzódás Istenhez, az Istentől származott léleknek alkotója utáni veleszületett vágya, mely igv szól: Isten, te teremtettél bennünket s a mi szivünk csak akkor pihen meg, ha tebenned nyugoszik. Azonban, mint mondottuk, e benső iránytűhöz még egy külső iránytű is járul, a ki utunk irányát egész pontosan kijelöli, s mi több, a ki kezünknél fogva vezet s erőt ad arra, hogy a célt el ne hibázzuk. Kérded talán, ki az ? Tézus Krisztus ! O Isten utait tanította nekünk, egyengette az Ő ösvényeit, sőt O maga az ut, az igazság és az élet. A ki ez utón halad, az bízom val az Atyához jut.

így hát Isten részéről minden megtétetett, a mi szükséges arra nézve, hogy a boldog hajlékba mehessünk- De vájjon eléri-e célját mindenkivel ? Fájdalom, nem ! A millió meg millió ember közül elenyésző csekély azoknak a száma, kik boldogok lesznek. Ez megrendítő hir, melyet hallva, mindenki önkénytelenül szivére teszi a kezét s azt kérdi: Óh, Istenem, ott vagyok-e én is ama kevesek közt '■

Fordítsuk lelki épülésünkre ez órát, feleletet keresvén erre a kérdésre: honnan van az, hogy csak kevesen lesznek boldogok?

Alapigénk két okot említ: I. az ut keskeny s II. a kapu szoros.

I.

Tehát, hogy kevesen találják meg az élet útját, oka először az, hogy ez az ut keskeny.

Hogy értsük ezt ? Annyira keskeny-e ez az ut, hogy csak kevesen férnek el rajta, úgy. hogy a többieknek, még ha rá akarnak is arra lépni, vissza kell maradniok? — Nem! Meg vagyon írva: Krisztusban megjelent az Isten idvezitő kegyelme minden embernek (Titus II: 11). Isten azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson (II. Tim. 11:4). Tehát, ha az ut keskeny is, mégis elég széles, hogy minden, embernek nevezett teremtmény eljusson azon a mennyországba. Ha hát csak kevesen találják meg azt, akkor nem Isten, hanem az emberek a hibásak. Miért oly kevesen találják meg azt ?

Legelsőben is azt mondjuk, hogy: egy keskeny ösvény nem tűnik úgy szembe, mint egy széles. A ki azt megakarja találni, jó szemének kell lennie s élesen kell figyelnie. És hogyan áll a dolog a természeti emberrel ? A bűn elhomályosította szemét és ellankasztotta szivét. Szívesen követi a test kívánalmait, borzad még a gondolatától is annak, hogy az erkölcsi jó útjára térjen. Úgy véli, hogy a széles, sima, járt ut a legjobb, azon lehet a leggyorsabban előre haladni. Persze, könnyebb lefelé menni a lejtőn, mint felfelé törtetni.

Óh, mily szomorú látvány, ha nyakra-főre, sebbel-lobbal oly sok ezeren mennek el a keskeny ut mellett! Hiszen a Sionnak őrei hangosan, érthetően ,,megállj“-t kiáltanak feléjök, az utat oly sok lelkész megmutatja nekik, világosan és tisztán, hogy nem hibázhatják azt el. De ki hisz a mi prédikációinknak, és ki látja az Urnák ujját? Némelyek bedugják füleiket az evangélium előtt, mások meghallgatják, de nyomban megjelenik a bűn, mely kitörli Isten igéjét szivökből, minek folytán a helyes utat eltévesztik.

Másodszor azt mondjuk, hogy némely ember azért fél a keskeny ösvénytől, mert az oly pusztának és sivárnak tetszik neki. A keresztyénség a természeti embernek olyan egyhangúnak, unalmasnak, szívtelennek látszik. Azt tartják, hogy az az élethü képnek csak árnyéka, mogorva fejcsóválás, zord menekülés e világ örömeitől, melyeket a Teremtő az ember gyönyörködtetése végett hozott létre. — Minthogy továbbá azt látjuk, hogy a keskeny utón csak kevés ember megy, végre meghökkenünk. A világban mindenütt dönt a szavazattöbbség. így aztán itt is igy gondolkozunk: a mit a többség tesz, bizonnyal az a helyes. Tehát az árral akarunk úszni. Óh, szeretteim, mily sokan vannak, a kik, látva azt, hogy oly csekély azoknak a száma, a kik Krisztusról tudni akarnak valamit, a jó útról letértek, tévelyeg- ni kezdtek. A nagy tömeg nem szeret róla hallani, gvalázza, átkozza őt, elleneszegül és a tudomány kicsinylő gúnnyal azt bizonyítgatja, hogy Kopernikus a hit egész világát szétrombolta és a Krisztusról szóló történetet a mesék világába utalta. E tapasztalat, mint mondottam, némelyeket kételkedésbe ejt, úgy, hogy keresztyén hitükkel felhagynak és a többséghez csatlakoznak.

Harmadszor azt mondjuk, hogy: az ut keskeny s igy köny- nyen le lehet arról tévedni. Az ut kezdeten nem panaszolkodha- tunk, még elég vándort találunk ott. Félkeresztyénekben, olyanokban, kik kezdők a keresztyénség terén, soha sem volt hiány. De minél feljebb megyünk, minél közelebb jutunk a célhoz, annál gyérebb a zarándokok száma. Hol maradtak a többiek ? Csúszkáltak és botorkáltak a keskeny utón, nem állták meg helyöket a kisértés óráiban, nem bírták ki a szomorúság megpróbáltatásait, melyek nélkül pedig az Isten országába jutni nem lehet. Igen, szeretteim, a mig Jézus követése alkalmával sik és sima utón mehetünk, mig szivünk döfést nem kap, mig kívánságunk szerint történik minden és részünkről semmi áldozatra nincs szükség, igy szólunk : Teljes szivemből szeretlek tégedet, Uram! Óh, sokan azt gondolják, hogy ügyök bizonyos, biztonságban gondolják magukat, miért ? Mert még nem álltak ki vizsgára, mert még nem mentek a kereszt alá. Óh, ha az Ur keresztekkel látogat meg, ha hitünkért valamit tenni is kell, szemünket kivájni, kezünket levágni, csendben tűrni, mikor szivünkbe döfnek, odaadni, a mit Isten tőlünk követel: óh, mennyire vérzik az emberi szív, mint pislákol a gyér olajjal megtöltött hit-mécs, és meglehet, hogy sötét éj következik, az utolsó kk csillag elhalványul s a kétségbeesés szava hallik: Istenem ! Vess véget e sivár létnek ! Igen, a kánai menyegzőre, szívesen, örömmel követjük az Urat, az ö megdicsőülésére is a Tábor hegyen (Máté XVII:i), Jeruzsálembe is örömmel megyünk, ha Hozsánna zen- gedez és zöld ágakat szeldelnek utunkra; de az Olajfák hegyén átvirrasztani vele egy éjszakát, a Gecsemáné kertben vele remegni és csüggedni, a Golyotára menni vele arculcsapások és szitkozódások közben (János XIX: 13), s végül a Golgothán meghalni: — mindezektől a test és vér borzongást érez. Az apostol azt mondja; Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek 1 (I. Kor. XVL13). Mert ime ezerek esnek el a jobb oldalon, tízezrek hullnak el a bal oldalon a kisértés óráiban. (Vége köv.)