Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-14 / 20. szám
20. szám. 1910. május 14. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 3. oldal CC Az igazság. — Elbeszélés. — Irta : Béri Gyuláné. III. Az apa nem felelt, nem mert féket engedni a benne viharzó indulatnak, csak némán szigorúan az ajtó felé mutatott. Csak egy szó, egy szerető gyengéd szó, egy szótól sokszor egy egész élet függ és Laci, aki maga is megijedt saját tettének következményeitől s ingadozni érezte lábai alatt a földet, talán sírva borult volna az apja vál- laira és újra felveszi a neki oly nehéz jármot, a tanulást. De ez a szó nem mondatott ki, csak egy kéz mutatott ridegen az ajtó felé és az megpecsételte a sorsát. Feltámadt Laciban is újra a dac, szótlanul, némán ment ki az ajtón, aztán végig a verandám és a kerten, a kertajtóban kábult fővel állt meg egy percre, talán azt várta, valaki majd utána jön, valaki visszahívja. Valami hidegséget érzett a kezén, valami nedves hidegséget, a nagy bozontos fejti Duna, a hü kutya szaladt utána és az nyalta meg a kezét. * Laci távozása után nagy csendesség és szomorúság borult a Nemesék házára. Szegény Erzsébet asszony folyton csak sirt. Mindjárt másnap maga ment a városba, tudakozódni a fia után, de sem Pista, sem senki nem tudott ott róla semmit, úgy látszik, valami ismeretlen helyre ment, ahol nem találnak egykönnyen reá. Nemes Pál, bár nem beszélt róla, de mélyen érezte a fia eltűnését, bár senki előtt nem mutatta azt s nem is engedte, hogy a házában valaki beszéljen róla. De ez a csapás azért nem gyengítette meg a keménységét, sőt mintha még megacélozta volna azt, még szigorúbb, még hajthatatlanabb lett, talán maga is félt tőle, hogy ha gyengébbnek mutatja magát, majd valaki azt találja mondani, vagy gondolni, hogy ő is hibázott a fiával szemben s nemcsak Laczi a hibás. És ezt meg nem engedte volna a világért sem, ment tehát tovább a saját utján, talán sok boldog perctől, boldog órától fosztva meg magát, hogy önmagához következetes maradjon. A Pista fiában sok öröme volt Nemesnek, mert az szépen haladt előre; elvégezte tanulmányait, mindjárt jó álláshoz jutott, ahol igen fényes jövő nyílt meg előtte. A kis Magdi is jól fejlődött s igen szép leány lett belőle, amellett élénk, derült kedélye volt. ő volt az édesanyja vigasztalója, aki sohasem tudott megnyugodni a fia elvesztése felett; a falat is kiesett sokszor a szájából, ha arra gondolt, hogy most a Laci éhezik és ő nem segíthet rajta. Laci csakugyan nyom nélkül eltűnt, az a hit volt róla elterjedve, hogy kiment Amerikába. Pedig még egy újabb, nagy csapás várt a Nemescsaládra, amely aztán teljesen megbontotta annak békéjét, mely úgy is nehezen állott helyre a Laci távozása óta. A gyöngéd lelkű kis Magda mérte ezt az újabb csapást a szülői házra a férjhezmenetelével, mellyel szülei sehogysem voltak megelégedve. Mert az, akit Magda férjéül választott, egyáltalán nem volt megbízható, jellemes ember. Nemes ismerte őt jól a megyei székvárosból, ahol Bélay kisebb megyei hivatalnok volt, de igen mulatós fiatalembernek ismerték ott; aki a kártyát, a bort nagyon szerette s ennek az élvezetnek nem egy éjszakáját áldozta fel, másként igen szeretetreméltó és szép fiú volt, de a szive, a lelke ürességét ezekkel a csillogó külsőségekkel nem lehetett eltakarni. A szegény kis Magda egész tapasztalatlan fiatal leány volt még, mikor a szép Bélay, mert igy nevezték, elcsavarta a fejét. Hiába beszéltek neki a szülei Bélay rossz tulajdonságairól, ő mindezt elismerte róla, de a végén mégis csak azt mondta: — Nem bánom én, akármilyen, én szeretem és csak is hozzá megyek férjhez . . . — De nem mégy, — kiáltott fel az öreg Nemes, öklével az asztalra ütve, — arról én felelek; majd megmutatom én, nem birok-e én a gyermekeimmel, mikor igazam van ? így folyt ez hosszabb időn keresztül, anélkül, hogy dűlőre jutott volna a dolog; sem Magda, sem az apja nem akartak engedni. Magda ellentállását Bélay biztatása fokozta, akinek tetszett a szép leány, azonkívül tudta, hogy vagyonos is, igy hát mindent elkövetett, hogy megnyerhesse őt s folyton élesztette nála az ellenállást apjával szemben. Erzsi asszony itt nem igen jött tekintetbe, mert ő semmiféle akaraterőt nem tudott kifejteni s évről-évre betegesebb lett, s a nehéz helyzet, melybe leánya férj- hezmenetele miatt jutottak, még fokozta baját. Mikor aztán Magda huszonnégy éves lett, a vőlegénye biztatására kijelentette, hogy ő már nagykorú, most szabadon rendelkezik saját maga felett s férjhez fog menni Bélayhoz. Most ismét lejátszódtak a régi jelenetek a Nemesházban, amelyek már egyszer lejátszódtak ottan. És hiába állította Magda, hogy ő most nagyon boldog, mikor az esküvőjére ment, mert igazán még sem vol teljesen boldog, ott volt a szivében a tövis, hiányzott a szülői áldás. Apja kijelentette Magdának, mikor az elhagyta a szülői házat, hogy nem békül ki vele soha, mikor átvette atyja kezéből a neki szánt hozományt, le akart borulni az apja előtt, hogy megcsókolja még egyszer a kezét, de az hidegen visszautasította azt. — Ami téged illet az én vagyonomból e köteles részt, ime oda adom, ne gondold hogy visszatartom; itt van az egész, úgy sem fog nálatok sokáig tartani; de azontúl, ha segélyre lesz szükséged, nálam hiába kopogtatsz, itt zárt ajtóra találsz. Magad választottad az utat, amelyen járni akarsz, te lásd a következményeit, nem mondhatod, hogy nem figyelmeztettelek. Férjed a nyomorba, talán még gyalázatba is fog vinni. Magda sírva ment ki. Az ajtóban az édes anyja várta, aki szivére szorította megtévelyedett leányát. — Nem leszel boldog, Magdi, félek, — mondotta neki az anyja, sirással küzdve, — ha mégis boldog lennél, segítsen az Isten; óh akkor ne gondolj reánk, hiszen mi is tévedhetünk. De ha a szerencsétlenség lesújtana s nagyon boldogtalan leszel, csak gyere hozzám, ha az életem árán is, segítek rajtad. Most már csak egy gyermeke volt Nemes Pálnak, a legöregebb, Pista, aki nem okozott soha bánatot a szüleinek, de egyszersmind ez volt a legdrágább gyermekük. (Folyt, köv.)
