Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-23 / 17. szám
4. oldal. ,,Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 17. szám. 1910. április 23. Péter apostol. Jézus földi vándorlásainak kezdettől fogva hűséges osztályosa, munkájának azután is buzgó folytatója volt Péter apostol. Galileában, Bétsaida városában született. Apját Jónásnak, őt magát Simonnak hívták. Jézus adta neki a Péter nevet csakúgy, mint a Léviből lett tanítványát is ő nevezte el Máténak. Az ilyen elnevezés nagy megtiszteltetés volt, mert abban az időben minden egyes névnek meg volt a maga jelentése. A névben rejlő kötelezettségre vagy rászolgált már, a ki azt kapta, vagy csak rá kellett még szolgálnia. A Péter név sziklát jelent, s azért adta azt Jézus Simonnak, mert a Messiásról szóló sokféle nézet között is szilárdan megtartotta azt a nézetét, hogy Jézus a Krisztus, az Isten fia. Mesterségére nézve halász volt, a ki csakhamar elhagyta az apai házat és a halászatra mindenkép kedvezőbb Kapernaumba ment lakni. Itt meg is házasodott és napával egy fedél alatt élt. Vele lakott az öcscse András is, a kiről azonban seholsem olvassuk, hogy feleséges lett volna. Mikor Keresztelő János a megtérést sürgető prédi- kálásával egészen felbolygatta a zsidóság aluszékony lelki ismeretét, Péter is elment hozzá a Jordán vidékére, hogy őt hallgassa s vele magát megkereszteltesse. Mert kegyes és istenfélő ember volt, a ki nagy buzgó várakozással áhította az atyáknak ígért Messiás eljövetelét. Egy alkalommal véletlenül ép ott járt egy názáreti ácsmester fia, a kiről János, miután az isteni küldetésnek valami csodálatos jeleit látta meg rajta, azt mondotta, hogy most már nem igen kell tovább várniok, alighanem ez lesz a Messiás. Péter földije volt Jézusnak s több más galileabéli ismerősével együtt puhatolózni kezdett Jézusnál. De akkor még nem csatlakozott hozzá s egy időre abba is maradt az ismeretség. Jézus elvonult a pusztába, majd meg hazatért, de csak egyedül vándorolgatott és a zsinagógákban prédikált, hogy térjenek meg. Különösen szeretett pedig az eleven Ka- pernaumban tartózkodni. Egy alkalommal ott járt a Genezáret tavának a partján s nézte a sürgő életet. Már akkor jó ismerősei voltak a galileai halászok. Különösen a Péterék, meg az öreg Zebedeus házanépe. Akkor tájt esett Jézus értésére, hogy a Keresztelő nem működik tovább, gonoszul elfogták az igaz szava miatt. Áldott jó munkája nem maradhat abba. Már eddig is felvette azt Jézus, de egymagára nem sokra mehet. Vándorlásai közben a saját szeme győzte meg, hogy a nép olyan, mint az érett gabona, a mely az aratásra vár. Elégedetlen, nem tud kiigazodni a leikével, nem tudja megtalálni a békességre vivő, vagyis az Isten akaratának megfelelő utat. Hogy az ur népe csakugyan az Ur népévé lehessen, ahhoz a komoly munkásoknak egész tábora volna szükséges. Úgy kellene tenni, mint a hogy a Zebedeus házanépe cselekszik ott a hajókban. Az öreg, a fiai és még néhány napszámos is vállvetve, közakarattal húzzák vonják a nagy keritőhálót, hogy mennél több halat vonhassanak a partra. Ilyen munkára volna az életben is szükség. És Jézus odamegy a mufikájukat végző emberekhez s azt mondja Péternek és Andrásnak, majd a Zebedeus fiainak, Jakabnak és Jánosnak is, hogy hagyják abba a balfogást, menjenek vele embereket fogni az Isten számára, mert immár elérkezett annak az ideje is. Péter ekkor vált az Ur tanítványává. Hogy pedig Péter is egy szóra ott hagyta a munkáját, az csak azt bizonyítja, hogy nemcsak Jézust ismerte jól, hanem azt a munkát is, a melyre őt Jézus elszólitotta. Ezért úgy kellett történnie, a mint azt János evangéliuma elején olvassuk, hogy Péter már a Keresztelőnél megismerkedett Jézussal és az ő szándékaival. Ez annál bizonyosabb, mert Ap. Csel. 1.21-ben azt olvassuk, hogy a mikor az áruló Judás helyét más apostollal akarták betölteni, Péter azt szabta feltételül, hogy a választandó apostol Jézus tetteinek kezdettől, nevezetesen a János által történt kereszteléstől kezdve tanúbizonysága tudjon lenni. Mióta Jézushoz csatlakozott, Péter nem hagyta el őt többé, vele járt-kelt mindig és mindenütt. Jánossal és ennek testvérével Jakabbal még akkor is a bizalmasok közé tartozott, a mikor már mind a tizenkét apostol állandóan Jézus társaságában élt. a bizalmasok között is kiválóan kedves volt az Urnák. Ő volt mintegy a társaság gazdája, a mit az is mutat, hogy a mikor halála előtt egy hónappal Jézus még egyszer megfordult Kapernaumban, a zsinagóga adószedői Pétert szólították meg, hogy vájjon Jézus megfizete-e már az évi templom-adóját? Ebből azt is következtethetjük, hogy Jézus Kapernaumban a Péter vendége szokott lenni. Ezt támogatja az is, hogy Márk 8.20 szerint Jézusnak nem volt hajléka, s igy mindenütt mások vendéglátására volt utalva. Kapernaumban Péter volt a gazdája. Bizonyosan ez is egyik oka annak, hogy Péter nevét mindig az apostolok neveinek élén találjuk. 0 volt a legelső tanítvány nemcsak a Jézushoz való csatlakozásban, hanem az áldozatkészségben is. Ha idegenben jártak, maga is megfosztotta magát a családi élet nyugalmától, ha pedig hazatértek, igazi testvéri szeretettel megosztotta otthonát a Mesterrel. De az elsőség igazi oka másban volt: Péternek a jellemében. Az igaz és mélységes vallásosság vitte őt a Keresztelőhöz is, a rajongó lélek vágyódása ösztönözte a Jézushoz való csatlakozásra is. Buzgó szívvel, teljes odaadással áhítozott az Isten országára. 8 ez ország munkását, a názáreti Jézust a kétkedés nélkül való ragaszkodás és bizalom érzésével követte minden utjain. Nyílt, szókimondó természet volt. Valahányszor a tanítványok lelkében tisztázatlan kérdések támadtak, mindig ő volt azok szószólója, Mikor Jézus szerénysége miatt sokan elpártoltak és a Mester azt kérdezte az apostoloktól, nem akarnak-e ők is elmenni, akkor is Péter mondotta a többiek nevében: Uram, kihez mennénk máshoz, örök élet beszéde van te nálad ! Egyszer egy gazdag ifjú ment Jézushoz azzal a kérdéssel, mit cselekedjék, hogy az örök életet megnyerhesse? Saját vallomása szerint az Ur parancsait kora gyermekségétől fogva lelkiismeretesen teljesíteni igyekezett. Jézus még ezt sem tartotta elegendőnek. Az Istenhez való ragaszkodásában az embernek a legvégső határig el kell mennie; nem elég csak az egyes parancsok teljesitése, a hűség teljes önmegtagadást kíván. S ha van még az életben csak egyetlen láncz is, a mely az embert inkább köti a földiekhez, mint az isteniekhez, azt is szét kell szakítania. Jézus sejti, hogy ez a láncz a gazdagnak a vagyonához való ragaszkodása, ezért azt kívánja tőle, hogy dobja el magától a vagyonát és kövesse őt. (Folyt, köv.)
