Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-04-23 / 17. szám

2, oldal.

17. szám. 1910. április 23.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“

A vasárnap megünnepléséről.

i.

Mi a vasárnap?

A vasárnap drága lelki ajándék, mely kimeríthetetlen értékű áldásokat hoz magával s annál többet ad, minél többet veszesz belőle. Csodálatos erejű orvosság, melyet a legbölcsebb és legnagyobb orvos, a mennyei Atya nyújt a szenvedő, a fáradalmakkal gyötrődő emberiségnek.

Különösen nagy isteni ajándék azokra nézve, kik testi munkával keresik meg kenyerüket, tehát egy-egy nemzetnek több mint 8o százalékára nézve. A fáradságos munkában eltöltött hat nap után az ilyen embereknek a vasárnap valódi ünnepnap, melyen megnyugoszik testök és uj erőket gyűjt a további munkára Testünk földi, romlandó voltánál fogva a felhasznált erő kipótlása végett szükségünk van nyogalomra, — és pedig nemcsak arra, a mit az éjszakai alvás nyújt, hanem a vasárnapi rendszeresen visszatérő hosszabb nyugalomra is. — Az orvosok, természettudósok régóta egyetértenek abban, hogy a szünet nélkül folyton tartó egyetértenek abban, hogy a szünet nélkül folyton tartó munka elviselhetetlen az emberre nézve. A pihenés nélküli munkálkodás egy neme az öngyilkosságnak. Az életerőnek gyors, bűnös felhasználása.

Érzik ezt a józan eszü munkások magok is. Ahol csak megkérdezték eddig őket: ,,akar]átok-e, hogy legyen vasárnaptok?'' — csaknem egyhangú „akarjuk!1 volt a felelet. Csak a munkaadók között vannak olyanok sokan, kik azt mondják, hogy nekik nem kell a vasárnap- Mit törődnek ők azzal, hogy a vasárnapi munka sok felesleget teszen korai özvegygyé, sok gyermeket korai árvává! Pedig nemcsak a pénzre, hanem erre is kellene gondolni. A munkás tartozik azzal családjának, hogy vasárnap megpihenjen munkájától, a munkaadó meg tartozik azzal munkásának, hogy embertársát ne gépnek, hanem embernek tekintse. A vasárnapi nyugalom tehát magunk s családunk iránt való kötelesség.

De meg a folytonos munka valódi átok. Ne értsen félre bennünket senki! A munka nagy áldás, megbecsülhetetlen isteni ajándék s még a leggazdagabb emberre nézve is nélkülözhetetlen üdülés. Aranybánya, hűsítő forrás, melyből kincset áshatunk, mindennap uj örömet meríthetünk. De a folytonos munkaszünet vasárnap nélkül igenis átok. Az ilyen munka géppé alacsonyitja le az embert, melyet csak addig használunk, mig el nem kopik s azután mint értéktelen holmit eldobunk, rabszolgai helyzetre kárhoztatja, személyi becsétől megfosztja a munkást, mert nem ad alkalmat saját erkölcsi szabad fejlődésére sem. Ezért a munkásnak joga is van a vasárnapi nyugalomhoz, melyet nem vehet tőle el sem a társadalom, sem a törvény, vagy ha elvette tőle amaz, köteles neki visszaadni ez. A keresztyénség szabadságot, egyenlőséget, testvériséget prédikál nekünk s arra tanított meg bennünket, hogy ur és szolga egyformán Isten képére teremtett lény. Nem lehet hát egyik ember puszta eszköz a másik hasznáért, hanem időt kell engedni mindenkinek, hogy magának és halhatatlan lelkének javára is élhessen.

De joga van a vasárnaphoz a munkás családjának is, mert a vasárnap egyszersmind a család napja. Alkalmat ad a férfinak a ki legtöbb esetben egész héten át kénytelen családja köréből távol munkálkodni, visszatérni családi tűzhelyéhez, hogy mint ember éljen övéi között, hogy feleségének férje, gyermekeinek atya lehessen. A vasárnap az egyetlen nap sok emberre nézve, melyen a családi élet boldog áldásait igazán érezheti. Milyen erkölcsi ereje van tehát a vasárnapnak! A család valódi nevelő intézet nemcsak a gyermekek, de a családatyákra és anyákra nézve is. Itt tanulja meg mindenki, miként dolgozzék a másikért, miként alkalmazkodjék a másikhoz. A családi élet nemcsak menedék az élet zivataraiban, nemcsak mindig uj örömök forrása,

az élő szeretet éltető levegője — hanem mindenekelőtt erkölcsi hatalom, mely a belső embert táplálja, erősiti, fölemeli, vigasztalja, nemesiti.

Mindenekelőtt azonban, és ez a legfontosabb, a vasárnap az Urnák napja, olyan becses kincs tehát, melyet soha elveszítenünk nem szabad- Ha csak a testi örömök és pihenés napja volna, semmivel sem állana feljebb a régi pogányok ünnepeinél, melyek' féktelen vigadozásokban s dőzsölésekben állottak s melyek nem üdülést, hanem csak fáradságot szerzettek nekiek. De a mi vasárnapunk valami nagyobb, valami fönségesebb ennél, mert nemcsak a testi nyugalomnak, nemcsak a.lelki örömnek, hanem az Urnák is napja! olyan nap, melyen a mindennapi élet zaja szünetelvén háborítatlanul felemelkedhetünk ahhoz, aki után úgy kívánkozik a mi lelkünk, miképen kívánkozik a szarvas a folj^ó- vizekre. A vasárnap a hívők és hitetlenek számára egyaránt fölemelt ujj, mely nekiek örökkévaló otthonukat mutatja. A vasárnap hírnök mindenki számára az Isten feltámadott fiáról, ki meggyőzte a halált, a bűnt és a nyomorúságot- Ezért kell vasárnapnak szabadnak lenni a munkás emberre nézve is, hogy ő is tisztelhesse az istenét, — nem kényszerítésből, mert a kényszerből végzett tisztelet nem kedves Isten előtt, — hanem hogy legyen neki szabadsága a vasárnapot, mint az Urnák napját tölteni el, hogy ő reá is kiáradhasson a vasárnap igazi megünneplésének boldogító áldása.

Egy hang az éjszakában.

Tavasz volt. Egy este fáradtan s kedvetlenül tértem haza és bár gyönyörű idő volt, sötét gondolatok nyugtalanították lelke- met! nehéznek, nyomorúságosnak láttam az élet gondját, terhét. Mikor sétára indultam, hogy élvezzem az üditő levegőt és hogy távol az emberek zajától néma magánosságban magamhoz térhessek, már későre járt az idő. A szabadban leültem. Lassankint megnyugodott zaklatott kedélyem, elfeledtem fáradtságomat, gondjaimat, az élet izgalmait, a világ küzdelmeit. Tekintetem az égboltra irányult és fényes csillagaira. Mind ünnepélyesebb lett körülöttem a csend; lassan áthatná lelkemet is, és mint egykor Ilyéshez a Hóreben, hozzám is elhatott Istennek hangja, enyhe, szelíd suttogásként és én néma mozdulatlanságban vártam, vártam, — ha talán megérteném.

„íme — szólt hozzám e hang — ez az egész természet az én müvem, ezek a világok mind az én kezem alkotásai. Ott vagyok mindenütt és működöm bennök, mint a földmives szántóföldjein. Én teremtettem mindent és fönséges hatalommal, én tartom fönn az egész világ mindenséget. Én vezérlem a csillagok millióit és egyetlen egy se szegi meg parancsom: a legszebb rendben haladnak pályájukon, futásaikat elvégzik és hivatásukat tökéletesen betöltik.

Menj el: tégy te is azonképpen. Bízzál és én veled vagyok és segitlek az én szemem vigyáz rád és vezet örvényeken át, az én kezeim betakarnak, utadat én egyengetem, én megadom neked mindennapi szükségleted! Előttem nincs nagy és kicsiny, nem teszek különbséget király és koldus között: én előttem nem nagyobb érdem népeken uralkodni, mint egy házat rendben tartani, íme tehát csak az a feladatod, hogy szeress engem és elvégezd a mának dolgot“.

így beszélt hozzám Istenem hangja ama csendes tavaszi éjszakán- Megpihenve, vigasztalódva keltem fel ismét, hogy másnap reggel örömmel és lelkesedéssel vegyem fel újra a napnak gondját. Ettől kezdve nem találtam az életet oly nehéznek, terhemet oly súlyosnak. Mondják, vannak emberek, akik nem hisznek Istenben, elfeledik Ót, és akiknek azért nincsen reménységük, igazi boldogságról mit sem tudnak. Ha olvasóim között volnának ilyenek, kívánom adja meg az Ur nekik, hogy éljék át, amit én tapasztaltam, mert Isten nincs messze egyikünktől sem.