Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-16 / 16. szám
8. oldal. 16. szám 1910. április 16. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” ÖRÖMHÍR. — 1910. április 10. — (Olvasd el Máté evangéliumának XI : 1—19, verseit.) Aranyige: De nékem vagyon nagyobb bizonyságom a János bizonyságánál: mert a cselekedetek, melyeket az Atya reám bizott, bogy azokatelvégezzem, azok mondom a cselekedetek, melyeket én cselekszem, bizonyságot tesznek én rólam, hogy az Atya bocsátott engemet. (Ján. V: 36.) A mai lecke. Mai leckénkben két messze kimagasló személy tűnik fel előttünk, kik mindketten Isten küldöttei valónak. Egyik maga az Idvezitő, ki megüresitvén magát, hasonlatossá lett az emberekhez. Tanított, betegeket gyógyított, halottakat támasztott. Életének főcélja volt, hogy elvégezze mindazt, melyre Ő megbízást nyert az Atyától. A másik személy Keresztelő János, kiről az evangélisták mint prófétai lelkű férfiúról emlékeznek meg az uj testamentomban. Keresztelő János az uj szövetség főszereplőjének az Ur Jézusnak eljövetelét megelőzte, sőt annak útját egyengette. Egy Zakarias nevű papnak és Erzsébet nevű feleségének gyermeke volt Zsidóországban. Midőn Keresztelő János felnövekedett, miként egykor Illés próféta, ő is a pusztába ment, s hatalmas beszédében hivogatta az embereket a megtérésre s a kik a megtérést elfogadták, azokat a Jordán vizében megkeresztelte. Ezért nevezték őt „keresztelő“ Jánosnak. Keresztelő János rövid idő múlva a kegyetlen zsarnok akaratából fogságba esett. Fogságában is azonban nem hagyta el őt az ő lelkiismerete. Tudta ő hogy az eljövendő Messiás immár elérkezett, de hogy ezen gondolatában magának meggyőződést szerezzen kettőt az ő tanítványai közül elküldött Jézushoz, kik megkérdeznék Jézust, hogy valóban Ő-e az a ki eljövendő vala vagy mást kell várniok ? Keresztelő János azon nagy emberek közé tartozott, kik a világra uj eszméket hoztak, a szellem homályos látását megvilágositják; s mindazok mellett Jézust, mint unokabátyját — gyermekségétől fogva ismerte. Azonkívül állandóan mennyeiekkel foglalkozva, tisztában volt a Messiás fogalmával; másként nem is juthatott volna a közte és Jézus közt levő különbség tudatára. Érintkezett a nép minden rétegével ismerte lelki fogyatkozásukat s viszont Jézusban felfedezte az erőt, mely e hiányt bőven pótolhatta Bátran elhihetjiik, hogy Jézust Messiásnak való feltevésében nem csalódott, mert hiszen életének főfeladata volt a Messiás feltalálása. Tekintélye, méltósága érzetében jogosan gondol- liatot volna arra, hogy ő maga a várt Messiás, de ennek még tondolatát is hidegen utasítja el magától. Keresztelő János személyéről, működéséről elég annyit mondanunk, amennyi világot vet bizonyságtételére. A papi család nyájas, kényelmes otthonából kivonult a lakatlan pusztaságba, hogy magát az élet sanyaruságainak alávesse. Nem kényszeritette erre őt senki, önszántából hagyta el a családi hajlékot mert érezte, hogy a földi dolgokkal való bajlódás homályossá tenné lelki szemeit s a világi gyönyör őt is elsodorná. A nép nagy része rajongással vette körül úgy, hogy a farizeusok féltek prófétai tekintélyét nyilvánosan kétségbevonni. így van ez a mai időben is. Ha nagy em- ember támad, ki hazájáért, embertársaiért önzetlenül működik, a köznép jó barátjául szegődik, úgy tekintenek reá, mint az ég kiváltságos küldöttjére. Az ilyen embereket, legyenek bármily vallásnak, örömmel követik, mert ösztönszerüleg érezik, hogy általuk Isten Lelke szól hozzájuk. Keresztelő János is messze kimagaslott kortársai felett, teljes szentsége, megfigyelő képessége, Jézus ismerete s igazságszeretete által. Ezeken kívül ,jel“ is adatott neki az égből, hogy erősítse őt a felelősség súlyának hordozásában, másrészt pedig hogy bizonyságtételének hitelességéül ott legyen az isteni bélyeg. A külömbséget, mely közte és Jézus között van, találóan hasonlítja a vőlegény és vőlegény barátja közti viszonyhoz. „Kinek jegyese van vőlegény az, jegyese a világ, melyet magához von, hogy a fáradt lelkek pihenést találjanak kebelén. Annyi bizonyos, hogy ha nem is ő maga volt a Messiás, nem csekély dicsőségés boldogság volt reá nézve a Messiáshoz legközelebb érezni magát. Tragikus halála, a csüggesztő kétely, mely lelkét a börtönben marcangolta, mind azt látszik bizonyítani, hogy Keresztelő János élete nem volt mély és állandó örömök tanyája, de azért elég nagy volt ahhoz, hogy önző örömökben ne találja gyönyörűségét. Annyira szerette az emberiséget, hogy örülni tudott, mikor követői tőle elpártoltak, hogy Jézushoz csatlakozzanak, annyira szerette Krisztust, hogy annak diadala, még kudarca mellett is, édes boldogsággal töltötte el kebelét. Mikor kiment az életbe, már sejtette a reá váró feladatot, azért gyűjtött maga köré néhány olyan társat, kinek lelki állapota hasonló volt az övéhez és miként olvassuk tanította őket imádkozni. Idejűket azzal töltötték, hogy elmélkedtek honfitársaik szükségeiről, imádságaikkal közbenjártak értök Istennél, a világ gyönyöreit, izgalmait elhagyván, visszavonultan készitgették magukat ama napra, a midőn a nagy Szabadasával találkozni. Keresztelő János időközben fogságba jutott. Hallotta pedig, hogy a Messiás elérkezett, sőt az 0 cselekedeteiről is tudomást vett. Két tanítványát tehát elkül- dötte, hogy neki biztos hirt hoznának a Messiás felől. Jézus szívesen fogadván a küldötteket igy felelt nekik: „Menjetek el és mondjátok meg Jánosnak, amelyeket hallotok és láttok“. Más szavakkal igen én vagyok az, kit Izráel népe várva várt. Én vagyok az, ki az Atyától jöttem, az örök Istentől. íme nézzétek, a vakok szemek világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak és a szegényeknek az evangéliom prédikál tátik. Az a Jézus, kit János evangélista evangeliomában „igének“ nevez, tehát testté lett, de nem oly értelemben, hogy megszűnt volna lenni az, ami elébb volt, hanem ahoz, a mi azelőtt volt, még emberi testet öltött. Jézusnak ez isteni eredete Meresztelő János előtt nem volt teljesen ismeretlen. Valami titkos égiszellem által tudta ő jól, hogy az Isten fia leszáll az emberekhez, azért igyekezett ő hogy az utat egyengesse a Megváltó befogadására. E leckét kidolgozta S. Bend, Ind. Bertók Béla, ref. lelkész.
