Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-16 / 16. szám
16. szám. 1910 április 16, „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 9. oldal A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. V. időszak. I. A vallásjavitástól a legújabb időkig. (1517—1896.) V. A vallásjavitás Spanyol, Olasz, Osztrák Cseh és Le ngyel országokban. XLVIII. A cseh és morva atyafiak Luthert mindjárt a lipcsei szóvita (1519) után úgy üdvözölték, mint hitrokonukat, bajtársukat: viszont Luther is elismerőleg nyilatkozott azok tudományának tisztaságáról s azok követeivel barátsága, szövetsége jeléül kezet fogott (1512). A mérsékeltebb szellemű husziták, a kelyhesek Luther fellépésével uj életre ébredteek, a prágai egyezség négy pontján csakhamar tulmentek; egyik részük, kivált a német nemzetiségűek, csatlakoztak Lutherhez, más részük Kálvinhoz. Fer- dinánd itt elnézte a reformáció terjedését, sőt az 1526-ban megüresedett koronáját is Cseliországnak, a kelyhesek irányában tanusitott engedékenységének köszönhette. Csak a smalkaldeni szövetségesek legyőzése után lépett fel keményebben, kivált a cseh és morva atyafiak ellen. De már Miksa uralkodása alatt ismét szabadon lélegzettek a javitott vallás liivei; Rudolf pedig Bocskay diadalmas felkelése, s a bécsi béke megkötése után — nehogy a magyarok példáját kövessék a csehek is — kényszerítve érezte magát az u. n. „Felséglevél“ kiadására (1609), melyben úgy a huszitáknak, mint a lutheri s kálvini reformáció híveinek, kik ekkor már az ország lakosainak nagy többségét képezték, a katholikusokéval egyenlő vallásszabadságot biztosított. Lengyelországban a Csehországból oda menekült cseh-mor- va atyafiak egyengették meg az utat a XYI. század reformációja előtt. A király I. Zsigmond szigorú rendeletekkel akarta annak terjedését akadályozni, többek közt a tudós Laski Jánost is száműzte, de a ki a vallásujitást elősegítő II. Zsigmond Ágoston uralkodása kezdetén (1548—72) a lengyel nyelvre lefordított bibliával tért vissza hazájába. A sendomiri zsinaton (1570) a reformátusok, lutheránusok, cseh-morva atyafiak felig-meddig egyezségre léptek egymással; két évvel későbben az ország alaptörvényei által biztosíttattak a protestáns felekezetek is vallásuk szabad gyakorlatában; mely alaptörvényt az 1575.ben lengyel királylyá választott Báthory István meg is tartott híven s virágzottak az evangéliomi egyházak; de az utána következett királyok idejében megkezdődtek a jogtalan háborgatások; aXVII. század közepén az unitárius egyház semmisittetett meg; a XVIII. században pedig a két protestáns egyház töretett meg; s Leng.) el. ors2;ág feldaraboltatásakor ennek már csak romjai voltak. VI. A vallásjavitás Magyarországban és Erdélyben. Ha valahol, úgy bizonyára hazánkban meg volt egyengetve a vallásjavitás útja a XVI. század kezdetén. Már azon körülmény, hogy a keresztyénség első sugarai Konstantinápolyból verődtek be hazánkba, hogy nemzetünk kelettel pár századon át többször összeköttetésben, több árpádházi királyunk a konstantinápolyi császárukkal rokonsági vagy sógorsági viszonyban állott, befolyással voltak arra, hogy nemzetünk nem olvadt össze annyira Rómával, mint nyugotnak legtöbb más népe. A roma1 pápának többször bosszúságot okoztak a nemzetnek azzal, hogy világi dolgokban is intézkedni akartak s ezzel a nemzetnek s királyainknak függetlenségét sértették. Már VII. Gergely azzal állt elő, hogy Szt. István az országot világi tekintetben is a római püspökök főhatósága alá helyezte; III. Incze Imre királyunkkal szemben is éreztette a tisztán világi és politikai ügyekben a pápai legfőbb hatalmát; VIII. Bonifáczius a nemesség többségének ellenére, még az egyházból való kirekesztés az egyházi tilalom alkalmazásával is Róbert Károlyt akarta a magyar királyi székbe emelni. A pápák talkapásaijellenében Zsigmond kénytelennek érezte magát a „Királyi tetszvényjog1“ felállítására, vagyis azon intézkedés tételére, mely szerint pápai rendeletet csak azután lehet az országban kihirdetni, ha a király reáirja, hogy neki tetszik, azaz, ha neki ellene nincs kifogása. Mátyás királyt meg a világi ügyekbe való avatkozása a pápai széknek már annyira bosszantotta, hogy még a római egyháztól való elszakadással is fenye- getődzött; „Győződjék meg arról ő szentsége — irta a pápának — hogy a magyar nemzet ama kettős keresztet, mely országunknak címere, inkább hármassá változtatja (azaz inkább a keleti egyházba tér át), mitsem megengedje, hogy a korona jogai csor- bittassanak“. A pápai szék ilyesféle bosszantásai nemcsak a pápákhoz, de a kath. egyházhoz való ragaszkodás érzetét is lohasztották. Az ország nagyjai közül sokan elidegenedtek az egyháztól a miatt is, hogy az ország főpapjai nem elég, hogy az ország összes földbirtoka egyharmadrészének birtokosai voltak, hanem emellett több oly tekintélyes s gazdagon jövedelmező országos tisztséget is magukra ruhaztattak, melyekre a világi főurak áhítoztak. Elénk emlékezetében maradt a nemzetnek az is, hogy a szerencsétlen kimenetelű várnai csatát (1444) a pápának s a pápai követ rábeszélésére elkövetett liitszegésnek höszönhették; azért a még nagyobb szerencsétlenségért, rablásért, égetésért, öldöklésért, mely épen a reformáció kezdete előtt (1514), a Dózsa-féle pórlázadás alatt országunkat érte, legtöbben Bakacs biboruokérseket okolták. A vallárjavitás szellemének élesztősére sokat tettek az előbbi századokban keletkezett s a katholikusok által úgynevezett eret- nekfelekezettek is, melyeknek tagjai közül számosán az üldözés elől már a XIII., XIV. s XV-ik századokban hazánkba menekültek. így a keleti császárok által Bulgáriába üldözőbe vett Bul- gares vagy Bugres, Pauliciánusok, Bogomilek közül többen hazánk déli részeiben, különösen a Dráva környékén találtak uj hazát, a kiknek vallásos tanaik, ha nem voltak is mindenben összevágok az evangéliom tanításaival, de a mennyiben ezek is helytelenítették, a böjtölést, bucsujárást, szerzetesi életet, papnőtlenséget, az ereklyék s képek tiszteletét, ennyiben századokon át figyelmeztették ők nemzetünket a középkori egyház romlottságára, annak az evangéliumtól való eltérésére. De még hathatósabban figyelmeztették az u. n. előreformátoroknak, Vald Péternek s Húsz Jánosnak követői, kik nagy számmal voltak hazánknak ny ugoti, még inkább északi részein, a szepességen s a bányavárosokban, hol egész huszita gyülekezetek s huszita templomok voltak. Megemlíthetjük azt is, hogy hazánk főpapjai és főnemesei közül számosán jelenvoltak a konstanci (1414) és bázeli zsinatokon (1431), melyeken a nyugoti keresztyénség önállóságra ébredt szellemi ifjúi erővel ostromolta a középkori egyház avult épületét, melyeken több lelkes főpap és hittudós erélyesen sürgette, hogy az egyház fejében és tagjaiban refor- máltassék. A mely7 szellemet hazánkfiai ezen zsinatokon besziv- tak azt, hazatérve, az egész nemzet között elárasztották. A sok gy7uladó anyrng össze volt halmozva nálunk is; csak egy szikra kellett, hogy azok lángra lobbanjanak s a hazában uj világosság támadjon. A szikra kipattant Wittembergben, kevéssel későbben gyújtott ez nálunk is. Az ország nagyobb városaiban lakó kereskedők, kivált az erdélyi szászok s a szepességiek Németországgal folytonos összeköttetésben voltak; többen gyermekeiket is a németországi iskolákban neveltették, papjaikat többször onnan hozták; de különösen az akkor világhírű lipcsei vásárokat sűrűén látogatták; s igy alig hogy kiragasztotta Luther 95 tételét, avagy világ elé bocsátotta első munkáit: megismerték s behozták azokat az ott járt kereskedők. (Folyt, köv.) ___________
