Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-16 / 16. szám
4. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 16. szám. 1910. április 16. A magyar reformátusok viszálya Amerikában. Nemzetünk idegenbe vetődött fiai, úgy látszik az uj hazába is magukkal vitték az egyenetlen kedés, össze- nemtartozás ezredéves átkát. Erre mutat legkülönösebben a reformátusok egyházi életében majdnem öt év óta ádáz dühösséggel dúló viszálykodás, mely mindinkább eltávolítja egymástól a közös földnek szülötteit és egy anyaszentegyháznak gyermekeit. A magyar reformátusok között évek óta dúló áldatlan harcot tulajdonképen a Konventnek szerencsétlenkezü, az amerikai magyarság eddigi egyházi és társadalmi helyzetével számot vetni nem akaró, politikai hátterű beavatkozása idézte elő. Bármily nemes lett légyen is az az intenció, mely az amerikai magyarság megmentésének jeliigéje alatt arra a munkára vállalkozott, hogy az amerikai protestántizmus testvéri szeretetét élvező magyar reformátusságot az eddigi kötelékekből kiszakítva, őket a hazai egyetemes egyház testéhez kapcsolja: a tapintatlanság, a kíméletlenség, a minden köteles tiszteleten keresztül gázoló erőszakosság, mely a Konvent amerikai egyházi munkájában inauguráltatott, a szél elvetése után kérlelhetetlen következetességgel előálló vihar bekövetkezését eredményezte. Az egész akcióban azonban két momentum domborodik ki legjobban, mit megérteni nem tudunk erkölcsi szempontból és a minek véget kell vetni minden áron a magyarság szempontjából. Az egyik az, hogy a hazai ref. egyház és illetve ennek legfőbb kormányzó testületé: a Konvent, mint oly magas erkölcsi vallási testület, beleengedi magát vitetni abba, hogy az amerikai ref. egyház nagy szolgálatait, melyet ez tizennyolc év óta az oda vándorolt ifjaink javára és érdekében roppant áldozatokkal hozott volt: ellenegyházak organizálásával s fentartásá- val honorálja, megtapodván a tiszteletet, hálát és minden udvariassági tekintetet, másfelől bele lovalván a magyarokat az egymás elleni testvérharcba és gyiilöl- ségbe. A másik, amit nehéz megértenünk az, hogy ha a hazai egyetemes ref. egyház kormányzata nemzeti érdekek istápolása céljaira kapja a kormánytól azt az iszonyú pénzt, mi az amerikai magyar református egyházak supportálására az állampénztárból utalványozta- tik minden nyilvános elszámolás kötelezettsége nélkül (a Konvent közel másfél millió korona magyar pénzt küldött öt év óta az u. n. csatlakozott egyházak segit- ségére se ezen összeg distrilmálásáról még a konventi gyűlésen sem számol el:) akkor hogyan lehetséges az, hogy egyes egyházakat, hol alig vannak magyar gyermekek, nagyarányú iskola fentartási segélylyel látnak el, fizetvén hazulról a tanítót is, inig ahol valóban nemzeti megtartó munkát végezhetnének a második generáció megtartásánál, ott elzárkóznak az iskolai segély megadása elől, csak azért, mert az illető gyülekezet nem találja korrektnek azt a csatlakozási formát, melybe a Konvent az amerikai magyar reformátusságot bele akarja szorítani. Ekklatáns példa e következetlenségre például a bridgeporti magyar reformátusság egyházi élete. Itt a gyülekezet óriási többsége mindjárt kezdetben kimondotta, hogy a csatlakozást nem fogadja el. Mire a Konvent azonnal szervezett ellenegyházat, melynek szószékéről állandóan a gyülölség igéje hangzik. Ugyanitt a csatlakozott egyház iskolájába jár 17 növendék és azoknak tanulásbeíi előmenetelét is az esperesi jelentés nem kielégítőnek jelezte s ime ezen 17 gyermek számára a hazai egyház érdemesnek tartja iskolát állítani és tanítót fizetni, mig a másik utcasarkon levő, nemzeti szempontból hasonlithatatlanul jelentősebb szolgálatot végző nemcsatlakozott egyháznak iskolájába járó 250 magyar és református gyermek nemzeti és vallásos megtartására bosszúból egy fillér segítséget nem hajlandó nyújtani ? Valóban, ez az akció, mely itt állampénzen űzetik, nem egyéb, mint szemfényvesztés. Ezen akció mai kialakultsága azonban nem csupán méltatlan abboz a magas valláserkölcsi testülethez, melyet a magyarországi egyetemes református egyház neve alatt ismerünk, (noha az egész akció a közegyház tudta nélkül folytattatik) hanem anyagi vonatkozásaiban kezd veszélyes játékká lenni az egyetemes egyházra nézve, vagy ami ezzel az esetben egyjelentésü, a magyar államra nézve is. Az amerikai ref. egyház ugyanis kezdi nem közönyösen venni azon tényt, hogy a hazai református egyház egyszerűen, a megegyezés minden kísérletének keresése nélkül elfoglalja a templomokat és egyházi birtokokat. így a két egyházi hatóság a pereskedés útjára lépett, mi a Konventnek idáig tízezer forint költségbe került. Ez azonban csak a kezdet kezdete. Újabban ismét a clevelandi nagy egyház ingatlanai birtokjoga felett kél bírókra a két hatóság, nem épülésére a lelkeknek. Az amerikai ref. egyház a tiirel- messég és a tisztelet legvégső határig elment, de a Konvent ridegen elzárkózik minden béke keresésének kísérlete elől. A Konvent „Heti Szemle“ cim alatt egv újságot is ad ki, mely tele van keresztyéntelen irányú cikkekkel. Egyik legutóbbi száma azeldurvultságnak hihetetlen példáját mutatja abban, hogy egyik ellenegyház lelkésze gúnyt tud űzni haldokló lel késztársá- nak súlyos betegségéből. Szomorú dolgok ezek, melyeken javítani szent kötelességük azoknak, kik csak valamennyire is jóindulatukig viselik szivükön az amerikai magyarság ügyeink ellátását. (A „Magyar Szó“ Ö4-ik számából.) Oázis a pusztában. Napi járó földön utazik a vándor a pusztában s nincs sehol egy fa, melynek árnyékában megpihenhetne, nincs sehol egy forrás, melynek üdítő vizével szóróját elolthatná. A forró nap melegen süt alá, az izzó homok és kövek égetik lábait s közel van már, hogy el- alélva letegye testét a fáradt vándor, hogy többé fel se keljen. Akkor szemébe tűnik egy kis sötét föld s az utas reménykedve siet, hogy azt elérje: íme, hogy köze- lébb jutákhoz, egy pár zöldelő fa bontakozik ki a sötét foltból. Sietve aprózza lépteit s a jó reménység futásra készteti, hogy minél hamarabb elérje a helyet, hol megpihenhet, hol talán a forrás hüs vizével olthatja égető szomjuhságát.Végre eléri az oázist, végre eloltja szóraját és megpihen, hogy erőt nyerjen útja folytatására. Ilyen pusztában való utazás a mi életünk is, a melyben sokszor e1 fáradunk s a kétségbe-eséshez közel állunk. I)e Isten adott nekünk is árnyas oázist s hüs forrást, hogy ott megpihenjünk és Htunkra magunkatmeg- erősitsük. Ilyenek az élet örömei, a családi élet s min- denekfelett az Ur Jézus evangélinma által a megtérés s ennek nyomán a biinbocsánat. Ne csüggedjünk hát, ha nehéz a mi utunk, hanem siessünk amaz oázisok felé, hol megpihenhetünk, erőt nyerhetünk az élet pusztájában való utazásra. M. H. Qy.
