Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-16 / 16. szám
„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 3. oldal 16- szám. 1910. április 16. A szerencse. Irta: TÚRÁI SÁNDOR. III. És bár a kis baba óta még betegesebb a szegény Lidi, mégsem panaszolja fel neki a nyomorúságát, hanem egész szeretettel ápolgatja, kedvét, kényelmét keresi a mennyire szegénységükből telik. És hogy jobban teljék, az Isten is megáldja, ha a sok ezerből nekik is juttat valamicskét és felboldogitja a szegényeket. — Nem igy gondoltam, — feleli Száraz Mihály. Én nem szoktam félmunkát végezni. En egészen meg akarom reparálni a leányunk elhibázott sorát. Ilyen gazdag embernek, mint a milyen én vagyok, nem illik, hogy a leánya egy rongyos csizmadiának a felesége legyeit. El kell válniok, a gyerek úgyis meghalt, nincsen akadály. A leányomat beadom egy nevelőbe, ahol úri tempókra szoktatják, aztán valami úrhoz adom férjhez. Olyan horogra, amelyen nyolcvanezer korona lóg, tömegesen rohannak majd a jobbnál-jobb halacskák, válogathatunk benne. Az asszony úgy érezte, hogy még a szive is megszűnt dobogni. A szemét elfutotta a köny és összekulcsolt kérte az urát: — Ne úgy, édes uram, apjukom, ne kövessen el ilyen istentelenséget. Hiszen nem azért adta az Isten azt a sok pénzt, hogy vele boldogtalanságot és keserűséget okozzunk, hanem hogy jót tegyünk. Hitestársakat pedig ne válasszunk mi el, mert aki elválasztja azt, amit az isten egybeszerkesztett, Isten ellen támad, az Ur haragját vonja magára. — Lári-fári, — veti közbe Száraz Mihály, úgy lesz, amint mondtam. Ha eljön ma a Lidi, majd beszélek a fejével, az bizonyosan okosabb lesz, mint te. Estefelé csakugyan el is jött a Lidi. Az anyja kö- nvelc között, az apja simogatással fogadta. Amikor meg értette, hogy miről van szó, eleinte benne is a jóindulat diadalmaskodott. Ő nem hagyhatja el Istvánt. Isten ellen való bűn volna azt a sok jóságot ilyen hűtlenséggel viszonoznia. Gonosz lélek volna, ha elhagyná azt a derék, becsületes embert. Az édes anyjának nagyon jól esett ez a becsületes beszéd. Meg is mondotta neki, amikor megölelte őt érte. Fiam, úgy áld meg az Isten, amint hitestársi esküdhez hü maradsz. DeSzáraz Mihály rettenetes dühbe jött a kudarc láttára. Eleinte fogadkozott, hogy az egyetlen leányát is kitagadja, ha szegény kutya akar maradni; ám jó, maradjon, ellumpolja az egész szerencséjét az utolsó fillérig. De amikor látta, hogy minden keménysége se lágyítja meg a két asszony szivét, akkor ő is más nótába kezdett. Eszébe juttatta leányának a tenger sok bajt, nélkülözést, amit eddig tűrnie kellett, a sok éhséget, betegeskedést, rongvoskodást, amiből gyermekkora óta kivette a részét. Majd kiszínezte az úri élet kényelmét, a duslakodást, a vig életet, amit a sok pénzen, amit rendelkezéséle bocsát, gond nélkül megszerezhet. Biztosította őt, hogy az atyai szeretet beszél belőle. S az Istvánnak, hogy az is felboldoguljon és magához való munkabíró asszonyt szerezzen, bufelejtőiil ád ezer forintot. A beteges fiatal asszony nem hódolt ugyan meg ez alkalommal, de az bizonyos, hogy a mikor hazament, nem találta többé olyan kielégítőnek a szegényes szo- báeskát, mely egyúttal műhelyül is szolgált, sem olyan ízesnek az avasodó szalonnnát, amit vacsoráltak, sem olyan pihentetőnek a szegényes ágyat, melyet ez éjjelre valahogyan elkerült az álom. És néhány hét múlva egyszer csak hiába várta haza este Szűcs István a feleségét. Azt hitte, valami baja esett a régóta szólalan, csüggedő asszonynak. Elment az ipához, aki olyan gőgösen szokott vele bánni, de ott be sem eresztették, hanem azt mondták neki, hogy menjen csak haza, a felesége otthon marad, nem is megy vissza többé, megelégelte a nyomorúságát. Ki írhatná le a szegény Szűcs István szivének nagy keserűséget, amikor otthon, szegényes hajlékában még az éjjeli ágyát is magának kellett felvetnie. Hiszen nem az okozott neki gondot és bánatot, mintha nem tudta volna a módját, mert bizony azt a hütelen felesége be- tegeskedésése alatt ugyancsak elég alkalma volt megtanulni, hanem azzal nem tudott kibékülni, hogy akit még a legsanyarubb nyomorúságában is oly ki mélő szeretettel vett körül, ilyen könnyen, egy búcsúszó nélkül el tudta őt hagyni. Nem átkozódott, nem kívánt gonoszt sem, csak elgondolkodott, hogy a Száraz Mihály nagy szerencséié ime, milyen nagy szerencsétlenség lett ő rá nézve. De vájjon szerencse íesz-e legalább a hütelen feleségének ? — Az az egy bizonyos, hogy a lélek mardosása miatt a Lidi asszony sem aludt ezen az éjjelen, amelyen első Ízben maradt távol a hites urától, a mióta a pap áldása összekötötte őket. Hiába, nem olyan könnyű dolog megvesztegetni és elhallgattatni azt a kisbirót, amely magának a mindentudó Istennek tesz jelentést a mi gondolatainkról és cselekedeteinkről. A szegény, jólel kü édesanyáról nem is szólok. Az csak kesergett bánatában és szégyenében és felfohászkodott a jó Istenhez, hogy bár ne adta volna nekik ezt a sokaktól irigyelt nagy szerencsét, amelynek nyomában csak köny, aggodalom és bánat fakad. Csak Száraz Mihály volt önmagával és a dolgok menetével megelégedve. Pedig ha a jövőbe látott volna, talán ő is másként cselekedett volna. • * Amikor egy esztendő mulvá a nevelőben tartózkodó Lidinek meghozták a legfelső bíróság végzését, hogy a mai naptól kezdve semmi köze többé Szűcs Istvánhoz, hanem várhatja az úri kérőket, csodálatosképen nemhogy örült volna, hanem rettenetes sírásra fakadt. De maga sem tudta urát adni e keserűségnek. Csak úgy nagy hirtelen elborította a lelkét, mint egy romboló zűrzavar. És olyan csudálatos vágyakozás fogta el a pistája után. Csak egyszer láthatná még utoljára, csak egyetlenegyszer ölelhetné meg a hozzá való nagy hűségéért, csak megköszönhetné neki a jóságát és bocsánatát kérhetné és nyerhetné azért, hogy elhagyta. Talán megértetné a Pistával, hogy nem tehetett másként. Tartozott ezzel az apjának, meg önmagának, no meg a szerencséjüknek. íme azóta, hogy elhagyta őt, már egészen megerősödött. Nem olyan sovány, szűk- mellű, mint a milyen volt, hanem szépen gömbölyödik. (Folyt, köv.)
