Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-03-26 / 13. szám
4. ölelni. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 13. szám. 1910. március 20. Egy hittudós vallomásai. Isten és a természet. VIII. Azonban hogyan áll a dolog azokkal az okozatokkal, melyeket az emberek rósz cselekedetei idéznek elő ? Nem avatkoznak-e azok a világba, mint valami idegen és Istentől nem akart dolgok? Ugyanis mivel Isten magát a gonoszt nem akarja, úgy hát annak következménpeit se akarhatja. Itt tehát feníorog valami, a mi Isten akaratán kívül megy végbe. Nem lesz-e azáltal kényszerítve arra, hogy törvényétől is eltérjen és a gonoszt ismét jóvá tegye ? Hallottam ilyen ellenvetést, de kevéssé hatott reám. Már érzésem jelentette, hogy azzal az embernek nagy fontosság tulaj- donittatik és érett megfontolás eró'sitette meg azt. Tetteink magukban véve már csak a legkisebb részben a mieink. Természeti hajlam, nevelés, élethelyzet és számtalan idegen behatások befolyásolják épen úgy érzületünket, mint minden egyes cselekedeteinket, jobban, mint közönségesen gondoljuk. És milyen messzire terjed cselekedetünk hatása? Végtelen kicsiny az az egészre nézve, mindenütt korlátozva van az a részle tekben is, ezer ellenhatás űzi azt vissza, vagy olyan irányt adnak annak, a mire mi talán nem is gondoltunk. Véghezvisszük a jót és rosszat, de a véghezvitt dolog többé nem a mieink, hanem mint igen kicsiny a nagy egésznek hatalmas viszonyaiba lép be, a melyek változhatatlan törvények szerint gördülnek tova és általunk oly kevéssé zavarhatok, mint az égitestek mozgásai. Ez áll a napszámosra, valamint a világhódítóra. Mert ha az utóbbinak élete hatalmas nyomokat hagy is hátra a történetben, azonban ő maga csak egy gyújtó lencse a melyen sok, az emberiségben felhalmozott erő — a sugarakhoz hasonlóan — keresztül megy és egybefoglaltatik, hogy egyesült erővel pgy tömeg meglevő éghető anyagot felgyújtson. Sugarak és éghető anyag az ő hozzájárulása nélkül vannak meg, gyújtó-lencsévé természeti hajlama és élethelyzete teszi őt és saját tetteiben való osztályrésze talán csekélyebb, mint némely figyelembe nem vett férfiúnál, kinek csak kis működési köre van. E szemlélődéseimnél eszembe jutott a közmondás: Nem nő a fa az égig. Az ember az által, a mit saját hatalmában tesz, soha se avatkozhatik bele a világba úgy, hogy az abban uralkodó törvény, azaz az egy és osztatlan isteni akarat, mintegy soha többé ne lenne elég arra, hogy tetteinek következményei felett uralkodjék. Ezt minden szerénységgel elismerhetjük a nélkül, hogy attól félnénk, hogy a jó és rósz közti különbség és a mi felelősségünk az által megszűnnék. Jóvá vagy rosszá valami sem következményei, sem rajtunk kivül fekvő okai által lesz, hanem csak ama rész által, melyet magunk abból bírunk, saját akaratunk mértéke által. És annyira mi felelősek is vagyunk. Hogy mennyire terjed ez egy kívülünk álló embernél, tekintetünkkel hiába keressük; ezért senkit se Ítélhetünk meg. Lelkiismeretünk csak magunkra nézve mondja azt meg, a mennyiben ez egészséges és helyes Ítéletben gyakorolja magát. Az erkölcsi világ benső világ. Itt az ember Istennel, mint ellenség állhat szemben és el is szakadhat tőle. De akkor ez Istennek nem korlátozása, hanem az erkölcsi fejlődés törvényén kivül történik, a mely minden törvényekhez hasonlóan az ő akarata. IX. Egy hajó lángokban áll a tengeren. Félelmetes komolysággal tekint a halál mindazokra, a kik a nagy hullám-sir felett lebegnek. Egyik feleségét és gyermekeit hagyta cserben, másik idegen országba akar menni, hogy övéiről gondoskodjék. Az egyik zsákmányt hurcol magával, a másik arcának verejtékével akar uj otthont alapítani. Ez menekülni igyekszik az elkövetett bűncselekmény miatt reá kiszabott büntetéstől, amaz hivatásának szolgálatában áll. Itt közönséges lélek, mely csak gyönyöreinek kielégítésére törekszik, ott egy nemes, fenköltelme; itt egy istenkáromló, ott egy jámbor; itt egy embergyülölő, ott szerető lélek. Egyik egyedül áll, s az ő halálát senki se fogja megsiratni; a másiknak életéért naponta forró imák szállnak az égbe. De a láng dühöng, a zivatar bömböl és sehol se látszik mentőhajó. Egy sajka indul el a bizonytalanba, a benne levők jók és gonoszok és eléri az elrejtett menedéket. A másik a tulzsufolás miatt felborul és a bennülők, jók és gonoszok, a hullámok alá merülnek. Végre elsülyed a hajó és a még hátralevőket, jókat és gonoszokat, magával viszi a sírba, a tenger mélyére. Ekkor emez igékre gondoltam: Az Urnák kegyelme örökkévaló azok iránt, a kik őt félik. És fájó kétségben ezt kérdezem; Hol van itt az Urnák kegyelme? Egy összetört ember fekszik a kórházban s idegenek ápolják. Tekintete merev s arca kifejezéstelen. Sokáig tartott, inig ilyen lett. Egykor tűz volt szemeiben és élet arckifejezésében. De a tartós, reménytelen szenvedés véget vetett azoknak. Sok jóakarat volt benne, hogy valamit tegyen és megnyerje az élet koronáját. De betegség volt osztályrésze ifjúságától fogva, az minden törekvését meghiúsította és a szegénységtől nem tudott menekülni. Apjának nagy vagyona volt, de mind azt, mind duzzadó egészségét elfecsérelte a bűnök mocsarában. Ezért volt a fiú szegény és beteg, s legjobb akaratával sem vihette többre, mint hogy leírhatatlan keserű küzdelmek és nélkülözések után segélytelenül idegenek között kellett életét bevégeznie. Láttam őt és hallottam történetét, s eszembe jutottak e szavak: Isten maga a szeretet. Ekkor valami homály támadt szivemben. Nem tagadhattam, hogy ez nem egyezik meg a mi jóról *és szeretetről való fogalmainkkal. Mi emberileg nemesnek tartjuk, hogy a gonoszokon is könyörületességet gyakorlunk; de a természeti elükkel szemben a jók és gonoszok egyenlő rémületnek és egyenlő halálnak vannak kiszolgáltatva. Ha valaki az ártatlant a bűnös miatt szenvedni hagyja, igazságtalannak nevezzük őt; de a természeti törvény szerint a fiúnak viselnie kell az apai bűnök következményeit. Szemeimet el akartam zárni e tények előtt, de hallottam lelkiismeretemnek hangját: Ne hazudj! Hiszen, ha azt gondolnám, hogy Istennek tiszteletét hazugság által kell megmentenem, azt szégyenbe, gyalázatba hoznám. X. Nem szabad hazudni; nem tagadhatom azt, a mi mint tény kerül elembe. De ezt kérdezem; ha e tények alkalmasak arra, hogy kétséget támasszanak benned Isten iránt, akkor a hiba csak Istenről való képzeteidben lehet. És tényleg, ha elképzelem magamnak, hogy Isten mind azt másképen is csinálhatná, mint a hogy van, nem tudom, hogy kell abban megnyugodnom. Ha ő a jót és roszat, a mint egymással összehozni, épen úgy egymástól szétválasztani és a jókat megmenteni tudná, miért nem teszi ? És ha lehetséges volna a szülők és gyermekek közt levő természeti összefüggést mintegy olyan módon megváltoztatni, hogy csak a jónak áldása, nem pedig a gonosznak átka öröklődjék át, miért nem történik ez meg ? Mig e kérdéseket ilyen határozottan tettem fel. nyilvánvalóvá lett előttem, mily balgák ezek. O nem választ, mint az ember, hanem uralkodik. Itt nem önkényes cselekvések, hanem isteni szükségszerűségek forognak szóban. .Az egész törvényéhez minden egyesnek alkalmazkodnia kell, és vakmerőség lenne az egyest emberi gondolatok szerint Ítélni meg. Ne kérdezd, miért, ez gyerekes eljárás: hanem borulj térdre a végtelen előtt és imádd őt hallgatagon. Azonban ne vonakodó szívvel, nem is megtört lélekkel tedd ezt. Ne mondd; bisz persze úgy van, de nem kellene úgy lenni. Ne gondolkozzál igy: az igazság keserű és legédesebb álmomat, az isteni szeretetben való bitemet követeli áldozatul. (Vége köv.)
