Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-03-26 / 13. szám
2. oldal. 13. szám. 1910 március 26. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” A Krisztus feltámadott a halálból. I. Kor. XV. 12—15. A Krisztus föltámadásának történetét felújítjuk minden lius- véfc-ünnep alkalmával. Nélkülözhetetlen szükségünk van reá. A földi élet nagyobb felét testi és lelki fájdalom alkotja s végén nem látjuk egyebet, mint kínos halált, mely lezárja úgy az örömnek, mint a fájdalmak sorozatát. Az enyészet örvénye minden rendszer nélkül sodorja magával a jót, roszat, kicsinyt, nagyot, csecsemőt, aggot, boldogot, boldogtalant egyaránt. Mint a romboló szélvihar, nem okol meg semmit, csak szomoruságos nyomait mutogatja. A temető sirhalmai szaporodnak s minden fejfa egy-egy család feldúlt boldogságának hangtalan jele. Rövidlátó szemünk, véges értelmünk a koporsó rejtelmeibe nem tekinthet, vagy ha megteszi, iszonyodva menekül tőle. Az elmúlás borzadálykeltő képétől megrettenve, olyan megnyugtató, vigasztaló egy, hacsak egyetlenegy sírba is bepillantani, melyben nem találjuk többé az eltemetett holt tetemet; olyan mennyei boldogsággal tölti el a szivet az üres koporsóból hangzó égi szózat: Nincsen itt, föltámadott - . .. Kicsoda? A Jézus Krisztus. Az egyetlen a világra született és eltemetett emberek között, a ki nem maradt a sírban, hanem föltámadott s él örökké ! Pedig valósággal, kétségbevonhatatlanul meghalt ő is, kintel- jes, kegyetlen halállal, szeretteinek és ellenségeinek szeme láttára. Hogy meggyőződjenek bizonyos haláláról, még Oldalát is átdöfték dárdával. A holttestet sírba tették, nagy követ hengeritettek fölé, őröket állítottak mellé, hogy senki ne érinthesse. És mégis, midőn a hét első napján Mária Magdaléna, majd a többi kegyes asz- szony oda megy a sirhoz, hogy a holttestnek a drága olajokkal való megkenés végső tisztességét megadja: a követ a sir szájáról elhengeritve találják s a kihűlt test nincsen sehol. Helyette két angyal jelenik meg, kik biztatólag szólnak a megrémült asszonyok, hoz; Mit keresitek a holtak között az élőt ? Nincsen itt, föltámadott. Föltámadott, a mint azt előre megmondotta. Emlékezzetek meg róla —iojlytatá az angyali hang — a mint nektek szólott, mikor még Galileában volna. Ezt mondván; Szükség az ember Fiának adatni ja bűnös embereknek kezökbe és megfeszittetni; és harmadnapra feltámadni (Luk.XXIV. 5—8.). Tehát nem véletlen sem a halál, sem a feltámadás, hanem isteni bölcs végzés megváltoztathatatlan akarata, a mit Istennek szerelmes Fia előre látott, még életében megnyilatkoztatott. Mikor azért feltámadott volna a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt mondotta volna nekik és hívének az írásnak és a beszédnek, melyet Jézus mondott vala (Ján. II. 22). Mikor pedig feltámadása után több ízben megjelent közöttük ; szemmel látható, kézzel fogható bizony, ságot nyertek áz igazságról. A Krisztus tehát bizonyára feltámadott a halálból. A kételkedők azonban nem hisznek az Írásoknak. Gúnyosan kérdezik; miért nincs azóta feltámadás ? Ha Jézus csakugyan feltámadott, miért nem mutatta meg magát mindenkinek, de kivált az őt elitélő gonosz bíráknak; miért csak épen a tanítványoknak ? A sok kér. désre egy a felelet; a hitetlenség sem akkor, sem ma, sem soha meg nem láthatja a feltámadott Jézust, az egyedül a híveknek fentartott jutalom. A hivő léleknek nincs szüksége, hogy maga előtt feltámadott embert lásson, mégis tudja, hogy Krisztus feltámadott, mert hisz az Írásoknak; a hitetlen előtt pedig akár egész temető lakói fölkelhetnének, abban sem az Isten hatalmát és az írások igazságát keresné, hanem valami ördögi mesterséget látna. A kárhozatba jutott gazdag is hiába kérte, hogy Ábrahám a halottak közül bocsásson valakit az ő földön maradt atyjafiaihoz, hogy bizonyságot tegyen s legalább azokat megmentse a gyötrelmeké helyétől. Kérelme nem teljesül; azt a választ nyeri : Ha Mózest és a prófétákat nem hallgatják : annak sem hisznek, ha valamely a halottak közül feltámasztatnék is (LukJXVI. 31.). A hitet nem a csodaesemény teremti; az csak fölfogja és megérti ezt. Mutat-e jelt valaha Jézus hitetlen ember előtt? Nincsen-e megírva, hogy még szülőföldjén sem tehetett csodát honfitársainak hitetlensége miatt. Hát akkor a legnagyobb csoda, á föltámadás, miként történhetnék hitetlen ember előtt? Mig a hivő tanítvány alázattal, szeretettel borulhat a föltámadott Krisztus elé, leikével megtapinthatja a kezein és lábain levő szeghelyeket s megilletődött szívvel mondja: Én Uram és én Istenem ! Ha a Krisztus feltámadott a halálból: feltámadunk mi is. Jézus hozzánk hasonló ember volt. Épen úgy született, evett-ivott, örült, sirt, szenvedett, ahogyan mi; épen úgy meghalt, eltemet - tetett, a miként egykor a temető lakói leszünk mi mindnyájan. És ha ez a minden tekintetben emberi test föltámadott, hogy soha többé meg ne haljon: akkor nem maradhat a sírban a mi testünk sem, mely az övéhez hasonló. Hogy Jézus nem volt mindenben hozzánk hasonló, mert őbenne nem vala bűn, mi pedig bűnösök vagyunk?.... Az ellenvetés erős; teljesen igaz, hogy ő biintelen volt, mi pedig bűnösök vagyunk, de akkor meg hogyan magyarázzuk meg az ő szenvedését és halálát. Ez minket méltán ér bűneinkért, mert a bűn zsold- ja a halál; de ő, az ártatlan, a büntelen miért szenved? A két kérdés egymásba kapcsolódik. A próféta és apostol megadja a magyarázatot mindkettőre: megtanít bennünket arra, hogy az a különbség, mely itt a földön közöttünk és Jézus között van, miként egyenlítődik ki amott a túlvilágon. A mi betegségünket ő hordozta, a mi fájdalmunkat ő viselte... .0 megsebesittetett a mi álnokságunkért, megrontatott a mi bűneinkért, a mi békességünknek veresége őrajta vagyon és az ő sebeivel mi gyógyultunk meg (Ésa. Lili. 4. 5.). Neki tehát nem a maga bűneiért, hanem a mieinkért kellett ártatlanul szenvednie és meghalnia; igy feltámadnia sem magáért kellett, hanem érettünk. Isten megtehette volna, hogy az ő egyszülött Fiát elevenen emelje az égbe magához, mint a kegyes Enók- hot, vagy Illést, a prófétát; megtehette volna, hogy emberi szemektől észre nem vehető módon temesse el, mint a törvényadó Mózest; de nem tette épen azért, hogy példányképünk legyen; hogy példányképe, megnyilatkoztatója legyen annak a titkos törvénynek, mely minden emberi testben el van rejtve, bele van oltva, melyre csak a hit világa szór fényt, hogy lássuk Jézusban, az istenségből földre szállott emberben, az emberiség, ezzel együtt a magunk sorsát; lássuk a múlandóságot, a halált, mint az arasznyi lét után következő első fokot s azután lássuk a másodikat, a feltámadást, mely a halált követi. Jézus Isten Fia volt, élt öröktől fogva s él örökké; de érettünk meghalt, érettünk feltámadott, hogy mi is oda juthassunk, ahol ő van, az örök életbe; hogy igy, habár itt még közbevettetés van is közöttünk, ott az megszűnjék s legyünk mindnyájan egy- gyek; mint az Ur halála előtt való könyörgésében mondja: Miképen te Atyám énbennem és én tebenned, hogy ők is mibennünk egyek legyenek . .. hogy legyenek tökéletesek mind egyetemben (Ján. XVII. 21—23.). Miért mondják tehát némelyek, hogy a halottaknak nincsen föltámadásuk: hiszen akkor nincs értelme a Krisztus föltámadásának sem. Annak, a ki örökké él, nincs szüksége feltámadásra. Ha pedig a Krisztus fel nem támadott: akkor meg hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is; akkor Jézus semmivel sem nagyobb a többi vallásalapitónál, egy Mózesnél, Buddhánál vagy Mohamednél; semmivel sem nagyobb a kiváló bölcseknél, Szokratesznél, Plátónál vagy Arisztotelésznél. Hanem aztán mi sem vagyunk tökéletesebbek az amazokat követő pogányoknál; akkor teljesen hiábavaló a mi hitünk, fölösleges a keresztyén egyház, mert híveinek semmivel sem tud marandóbb, halhatatlanabb táplálékot adni, mint a pogányság.
