Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-03-05 / 10. szám
10. szám- 1910. március 5. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 3. oldal A „Kék gólya“ családja. Y. Hála Istennek, ekkor már voltam olyan helyzetben, hogy becsületes és kitartó munkával szerzett va- gyonommal megmenthettem a koldusbottól. Nem engedtem, hogy a házat lefelé licitálják; megvettem jóval a becsáron felül s ekkép megmaradhatott neki a város szélén is két holdnyi kertje, egy kis házikóval, hol úgy, ahogy meghúzódhatott unokájával s — fiával. Ezenkívül segélyt nem fogadott el, még tőlem se soha. Tamás ur persze, mikor lecseppent a lóhátrul, szörnyen megijedt, de annyira, hogy ijedtében dologhoz látott; napidijas írnok lett, vagy a mint cifrán nevezik: joggyakornok a főszolgabíró mellett, a ki tekintve a család szomorú sorsát: kinyujtá feléje jótékony mentő kezét és még biztatá, hogy ha szorgalmas lesz és magaviseleté is kifogástalan: leteheti majd a jegyzői , vizsgát, s boldog uj életet alkothat magának. És csakugyan, mintha egészen kicserélték volna, eddigi léha.életmódjával teljesen szakított: pontos hivatalnok lön, ugp hogy egy percre sem láthatták másutt soha, mint rendes időben az irodában, azontúl meg otthon. , Mig azonban a hivatalban jó hasznát vették, otthon nem tudtak neki Örülni, se anyja, se lánya. Otthon magába zárkózott, homor és indulatos volt, felfortyanó minden kicsiségért és szerfölött durva övéivel szemben, pedig hogy igyekeztek szegények minden kívánságát teljesíteni ! Oh, ha csak egy mustármagnyi hit lakozott volna az ő lelkében, avagy egy halvány sugara van a szeretetnek anyja és leánya iránt szivében! Szemeiből azonban a gyehenna lángja villogott elő s összeráncolt homlokán olvasható volt a rettentő irás: „Elvégezem magamban, hogy gazember leszek“. Szegény öreg asz- szonynak ez időben penitenciális volt mindennapi imádkozása, mindennap biinvallást tett Istennek, a miért gyermekét imádkozni nem tanította. Másfélévi ilyen kínos élet után végre elhagyta Mór Tamás szülővárosát Sikeres jegyzői vizsgája (mert esze olyan volt, mint a tűz) s néminemű protekció folytán, megválasztatott kepesdi nótáriusnak. — Na hála Istennek ! — sóhajtott föl elégülten Kapqsiné.— csakhogy innen elment. — ... Ott aztán csakhamar feleségül vett 5000 forintot s egy kaczki, vált menyecskét is ráadásul. Ekkor aztán persze ismét felkapaszkodott a nyeregbe. Volt megint dinom-dánom, hajcihő, vendégség, nagyúri mód — a mig csak telt az 5000 forintból, mikor pedig annak a .nyakára hágtak — no de ezt hagyjuk későbbre. — A szegény itt maradottak is könnyebbülten sóhajtottak fel eltávoztával, épen mint te az imét. Megélhetésük is könnyebb lön, no megörültek is a jó lelkek igazán, szívből, hogy az Isten mégis csak megsegítő a fiút, az apát, s ime jó állásba segité. Eltek tehát a nagymama s viruló szép unokája csendben, .békében, szor- galmatosságban, Istent és egymást mindenekfölött szeretve, s ők is mindenkitől szeretettve. Megható volt látni, a hogy Piroskát még a lelketlen teremtések is szerették, az ő kedvencei, állatjai. A galambok testvérüknek választók galambszelid leikéért, a méhecskék eldugák előle tulánkjaikat, midőn rajfogásnál az álarcos nagymamának segédkezett, s még a fák, a virágok is, miket szintén gonddal ápolt, hogy iparkodtak kedvében járni. A gyümölcsfák csak úgy onták kötényébe a sok izes gyümölcsöt, s a virágok valamennyien mintha mosolyogtak volna rá és bizonyosan mondogatták is neki virágnyelven: Piriké, szép Piriké, jer szakíts le, jó szivecskéd fölött óhajtunk meghalni! — Oh, be szépeket mond kedves komámuram a lel kémről; be gyönyörűen rakja a szót. — No de egyszer aztán ő maga is az a virág lett, a kinek megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet, a hogy a nóta mondja, szerelmes lett a kicsikébe egy jóra való fiú, s ő is bizony mit tehetett mást: cserébe adta a szivét. — Jaj csak ott ne hagyná már szegényt a kedvese, ha megtudja, hogy tolvaj az apja! — Arról már jótállók Juczi lelkem! Emberül meg fog az állni mellette, mert az a fiú az én nevelt fiam, Sándor, a te gyermeked. — No van-e kifogásod-e frigy ellen ? Mondd ! — Oh, az én jó Istenem áldja meg az én fiam szándékát. Drága kis Piroskám, gyönyörű virágszálam: az én leányom leszesz; bánom is én az apád mivoltát! — így már jól van, tudtam, hogy jó lelked van édes Juczikám. Hát úgy tudtam meg a dolgot, hogy a fiú egy pár cipőt csinált a kis leánynok. No tudod, én is csináltam valaha finom, szép munkát, de még ilyent én sohasem láttam. Pille könnyüségü, finom, s oly parányi, mintha tündérke lábára szabták volna és mégis pászoló: valóságos czipészi szerelmi vallomás. Rögtön rá is szóltam a gyerekre : „Sándor ! te szerelmes vagy a nagyasszony unokájába!“ Oh Juczi nem képzeled: milyen jól esett a lelkemnek, mikor a piruló fiú, nemcsak azt vallotta meg erre, hogy ő szeret, hanem azt is, hogy szerettetik. Feltámadtak bennem azok az édes emlékek, mikor én is szerettem — ifjú szivem egész melegével és erre hálát adtam Istennek, hogy a mit az ő végére me- hetetlen bölcs célja szerint jónak látott tőlem s Teréz- től megtagadni; az a boldogság ime a gyerekekben megújul, s ez által leszünk végre igazi boldogok magunk is, életünk alkonyán. — Óh édes komámuram, és nekem csak most mondja el ezeket. Ugyan hogy tudtak előttem ennyire titkoíódzni ? — kérdé szemrehányó hangon Kaposiné. — Nem akartam előbb, nehogy ha szomorúra vált volna a dolog, kétszeresen szakadjon a fájdalom anyai szivedre. Mert fenyegette ám a gyerekek boldogságát is maga a Sátán. Csak ma mondhatonyel neket mindezeket — a Mór Tamás halála után. Óh, most már belátok egész a fenekéig az ő undok leikébe. Tudod-e, hogy el akarta adni leányát, mint egy szívtelen ember- kereskedő. — De hogy röviden végezzek, hát kevéssel fiad vallomása után, kapott Teréz egy levelet a fiától, hogy hát Piroskának kérője akadt, nagyon gazdag ember Mikor közölte Teréz velem ezt a levelet, a szivembe nyilallott: eszembe jütött a Mór Gábor gazdagsága. Azt válaszolta fiának az özvegy --- az én tanácsomra, hogy itt is van kérője Piroskának, nem gazdag, de becsületes, jóravaló fiatal iparos, Piroska is csak ehhez hajlandó menni; a gazdagság nem boldogság stb. stb. (Folyt, köv.)
