Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-02-26 / 9. szám
„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 3. oldal 9- szám. 1910. február 26. A „Kék gólya“ családja. IY. E naptól fogva Teréz is mindennap felkérésé az Urnák hajlékát és azóta mind e mai napig is, keresztyén türelemmel túré mindamaz iszonyú csapásokat, a mik gyönge vállaira nehezedének. Nem roskadt le alattok. Persze most már fiát is tanította volna imádkozni, és Isten az ő lelkét a felől is megvilágositá, hogy helyesen miként nevelje ezentúl, csakhogy itt már elkésett a szegény asszony: de máskülönben is, a mi jó palántát egy nap elültetett az ő ha leikébe, azt másnap az eszeveszett apa, kiszakgatá, csakhogy bosszantsa az asszonyt. Egyébiránt azt maga az apa is szerette volna, ha Tamás nrfi valamicskét nevelődik s. tanulgat, mert okvetlenül nagy embert akart volna belőle csinálni, s e célból nevelőket is tartogatott otthon az urfi számára, de ezeket a kis zsarnok rendre elcsapogatta az apja által, ki aztán kénytelen volt nyilvános iskolába adni, a honnan már ötét csapták ki, először Halas, aztán Kőrös és Kecskemét — ritka egyértelműséggel. Se baj! mondogatá ilyenkor az apa, a ki különben is a tanárokat okolá. Am ő se sokat tud, mégis boltos lett belőle, s a mi fő — gazdag ember. A fiú is had legyen boltos, s mivel a gazdagságért küzködnie sem kell: még többre is viheti, mint ő vitte, a mire biztatá is egyre: „Fiam! külömb ember légy mint apád!“ -—- Hejh! pedig sok bölcsesség van a székely apának a fenyegetésében, hogy „Agyon ütlek te beste varasgyik, ha külömb akarsz lenni apádnál!“ mert ebben egy kis intelem is van a gyerek számára, hogy az ötödik parancsolatot eszébe tartsa, a mi soha sem felesleges. Tanulta hát a boltosságot Tamáska; a mi eleinte abban állott, hogy azt a kis szabad idejét, a mi fenma- radt még más úri kedvteléseinek utána, kegyeskedett a bolt aj tóban eltölteni, fél okulárét vágva az egyik szemére. Később ugyan a pudli mögött is megfordult már, de csak azért, mert belülről lehetett a pénzes fiókba nyúlni. A bölcs apa persze megbízott benne; sőt az egyik boltot egészen az ő kezelése alá adta, hadd tanuljon, tapasztaljon. — No hát tanult és tapasztalt is a fiatal boltos, a kezéhez tapasztott, mondjuk: az apjától lopott pénzekkel, hogy bálokban, cimborák mellett, meg egyéb rósz társaságokban, de különösen lóháton — a min szeretett feszíteni — miként lehet vágtatva megérkezni oda, a hova tegnap eljutott: az ajtó sarokvasára. Szegény anyja, a ki iránt a fiú — kissé szigorúbbá vált bánásmódja miatt — egészen meghidegedett, sőt olyan durva lön hozzá, a hogy azt apjától látta: — mindezekben a végpusztulás hideg fuvalmát érezte; bölcsen úgy gondolkozott tehát, hogy fiának néz ki egy neki való leányt, s megházasitja; hát ha más életet folytat majd, ha lesz a mi az otthont vonzóvá teszi előtte. S csakugyan, talált is egy életvidor, eszes és szép leányt, a ki ellen Tamás urfinak sem volt kifogása és kegyeskedett feleségül venni; azért mondom kegyeskedett — mivel Szatmári Rózának mi hozománya sem volt szépségén, jóságán kívül. Az öreg átadott nekik vagy öt szobát az emeleten, s éltek azután a fiatalok irigylésre méltóképen, mint egy szerelmes galambpár. Hanem a léha férj nem sokáig tudta tűrni a házas élet szerinte egyhangú boldogságát, visszasóvárgott és tért is komisz pajtásaihoz, s a szegény fiatal nő, csak úgy menekülhetett tenger sok szenvedéstől, hogy alig egy éves asszony korában, egy kis leány életéért, a; magáé volt a fájdalomdij. Hágához szólitá az Ur. Ó tudta miért. Szegény Teréz, akkor erőért könyörgött naponta a templomban Istenhez, hogy kis unokáját fülnevelhesse, mert fia ... . óh ! az állat többet törődik a kölykei- vel. — A „Kék gólya“ ezenközben rohamosan kezdett vedleni, a minek különben még más oka is volt, mint Tamás ur őrült költekezése. Szemfényvesztés volt az öreg Mór Gábornak egész élete, homokon épült bizony az ő gazdagsága is. Hazugság volt az egész ember, cipője sarkától a feje búbjáig. — Négy ujjnyi volt a cipősarka. Ősz kecskeszakálla, bajusza és haja, festve volt feketére, kopaszságát pedig úgy fedezte el, hogy hosszú hajtincseit, egyik füle tövétől, átsimogatta a másikig. Hazugság volt közmondásos fösvénysége is, mert csak kicsiben volt az, nagyban eszeveszettül költekezett, adósságra is — ha a hiúság ördöge úgy kívánta. Nagyzó is volt, a mi ismét csak hazugság: szeretett volna minden lenni, városnál, megyénél, hogy tekintélynek tartsák, a mi neki persze sok pénzébe került. Arra különben sokat adott, hogy ő nemes ember, nagy költséggel épített házának elejét telerakatta mindenütt a Mórok varjas — márvány címerével. Egyszer aztán az is eszébe jutott, hogy ő udvari szállító lesz. Miért ne lehetne valaki vidéken is udvari szállító, s ez a valaki mért ne ő maga legyen? Had puk- kadozzanak irigységükben a többi boltosok. Nosza hozzá is fogott ennek a kijárásához. Lótott-futott, költekezett: irta az instánciákat, járta a befolyásos embereket. a kik persze biztatták egyre, de a mint az ajtót behúzta maga után, jót nevettek rajta. Mikor azután látta, hogy semmi eredmény sincsen, irt egyenesen a királynak: egy hét múlva a német császárnak, megint egy hét múlva az angol királynőnek, s igy lassan — lassan sorra valamenyi potentátumnak, miközben már nem gondolt szegény semmivel, se boltjaival, se fiával, se feleségével, se adósságaival, a mi pedig már ekkor felcsapott feje fölött. — Mikor aztán kifogyott a föld ha- tolmasaiból, irt még egy instanciát, egy utolsót, a királyok királyának, az Ur Istennek címezve, alázatosan kérve őt, nevezné ki udvari szállítójának. No erre aztán bevitték szegényt a lipótmezei tébolydába, a hol csakhamar be is fejezte az ő pályafutását. Háláiéval aztán a „Kék gólya“ is nemsokára kimúlt. A Mór Gábor gazdagságának kártya várán, az ő halála volt az utolsó kártyalap, a mely alatt az egész épület, megingott és romba dőlt, maga alá temetve a szegény, már ekkor tisztes öszhaju özvegyet is. Nosza jöttek a hitelezők, egyre jöttek, csak úgy bújtak elő mindenünnen, mint a gomba a földből eső után és csakhamar kisült, hogy van is nincs is a hírhedt gazdagságból; sőt ha az árverési hiénák el fogiák doboltatni a házat, hát a szegény asszony elmehet koldulni. Most aztán elérkezettnek láttam az én időmet. (Folyt, köv.)
