Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-01-01 / 1. szám

1. szám 1910. január 1.

A keresztyén egyház története.

Irta: Farkas József.

IV. Időszak. VII. Gergelytől a reformáczióig.

(1085—1517.)

VI. Húsz János és a cseh.morva atyafiak.

XXXIII.

Ezután Húsz és barátja, az oxfordi egyetemről ekkor tájt Laza érkezett prágai Jeromos a megkezdett irányon még határozottabban haladtak tovább. Ezért a pápa( Huszt Rómába idézte, de ez nem jalent meg. hanem ügyét egyetemes zsinatra feleb. bezte. Ekkor a pápa hivatalából kitette, s az egyházból kirekesztette (1411). 'A következő evben a miatt, hogy XXIII. János pápa mindazoknak, kik az általa Nápoly ellen inditott keresztes háború költségeinek fedezéséhez járulnak, bünbocsá. natot hirdetett, uj lángra lobbant a tűz. Ugyanis Húsz és Jeromos hevesen kikeltek ezen intézkedés ellen; tanították, hogy a bűnöket egyedül Krisztus törölheti el; a püspök vagy pápa által osztogatott bűnbocsátó levél semmit sem használ, ha az isteni kegyelem el nem fedi büncdnket. E mellett Jeromos a páj^a bünbocsánatot-hirdető bulláját egy feslett életű nő hátára akasztva hordoztatta körül a városban, mijd bitón égette meg. Ezek miatt a pápa kimondotta Húszra a nagy átkot, s mindazon helyekre, a hol tartózkodik az egyházi tilalmat. Húsz, hogy személyes jelenlétével a népnek forrongásokra ne szolgáltasson alkalmat, oda hagyta Prágát, barátainak váraiba vonult vissza, onnan folytatva az elfajult egyház ellen a küzdelmet.

E közben az egyetemes zsinat Konstánczban összeülvén és pedig épen az egyház külső és belső megzavart békéjének helyreállítása végett; ide Huszt is meghívta Zsigmond császár, küldvén neki az oda és visszautazást császári szavával biztositó útlevelet. Húsz megjelent, biztosító levele daczára néhány nap múlva börtönbe vetették, és miután állításait csak azou esetben volt kész visszovonni, ha azok alaptalansága felől a Szentirásból vagy a józan tsz által elfogadható okokkal megczáfoltatik, hét hónapi fogság után, mint makacs eretneket máglyára hurcolták, melyen zsoltárok éneklése s Krisztus dicsősilése közben, azon hittel, hogy nálánál nagyobb szellemek Krisztus ügyét majdan diadalra segilik, meghalt 1415. julius 7-én. Egy évval későbben liü társát Jeromost is ugyanily sors érte Konstánczban. Húsz fejére elitéltetése alkalmával ellenségei egy papirosból készített koronát tettek, melyre ördögök voltak festve, a mint azok az eretneket magokkal ragadják; Húsz nyugodtan tűrte ezen kigunyoltatást is, arra gondolván, ki érte egykor a keresztfán tövis koronát viselt.

A zsinat vérlázitó eljárása még inkább fokozta a cseh népnél az evangélium tanaihoz való ragaszkodást, a Húsz és Jeromos most már mint vél tanuk iránti tiszteletet, de egyszersmind az elkeseredettséget s bosszúvágyat is; úgy, hogy ezek folytán a római egyház ellen egy haragos ellenzék a huszita felekezet támadt, melynek jelszavává s czimerévé a kehely (calix) lett, azt akarvan ezzel kifejezni, hogy ők az úrvacsoránál való élésnél is az ősi egyház szokásához térték vissza s a bort vagy kelyhet is kiosztják a nagy közönségnek, annak dacára, hogy a kehely kiosztását épen a konstánczi zsinat eretnek-szokásnak bélyegezte.

Venczel gyenge kormánya alatt ezen felekezet annyira megerősödött, hogy midőn Venczel halála (1419) után Csehország koronája annak öcscsére, Húsz megégettetésének egyik íőokozó13. oldal.

jára Zsigmond császárra s magyar királyra lett volna szállándó a cseh rendek határozottan megtagadták a szószegő fejedelemtől a hodolatot, a főnemesek elfoglalták az egyházi javakat, és által okot szolgáltattak, hogy ellenék a császár, majd a pápa fegyveres erővel lépjen fel.

A husziták ugyan eleitől kezdve pártokra voltak szakadva, de a pártokat a közös veszély egyesítette, s mind a császár serege, mind a pápai követek által vezérlett keresztesek és zsoldosok ellen oly bámulatos lelkesültséggel harcoltak, hogy a 12 év bosszant (1419—1432-ben) dühöngő háború alatt folyvást övéké volt a diadal. De a közös veszély tágultával, s a sokszoros diadal marmoratól elkabitva, kezdettek a pártok, egymással meghasonlani. Különösebben két főpárt volt közöttük, a mérsékeltebb pártot a szorosabb értelmében u. n. kelvhesek, vagy két szin alatt urvacsorázók ( Calixtinusok vagy Utraquisták ) képezték, kik nem akartak a katholikus egyháztól teljesen elszakadni, hanem csak némely mérsékelt javításokat óhajtottak életbe léptetni. Jelesen a következő négy cikk megengedését követeltek: 1. Isten igéje szabadon s a nemzet nyelvén prédikáltas. sék. 2. Az úrvacsora mindkét szin alatt kiszolgáltassék. 3. A papság világi javaitól fosztassék meg s szorittassék az apostoli szegénységre. 4. A papság közé szigorúbb fegyelem liozassék be. Ellenben a szigorúbb párthoz tartozók, a szorosabb érte. lemben u. n. Táboriták határozott ellentétben voltak a kath. egyházzal, ennek mindazon tantételét és szertartásait, melyeknek helyessége a Szentirásból be nem bizonyítható, feltétlenül elvetették; közülök némely rajongók Krisztus közel visszajövete- lét várták, s magukat az üdvre elválasztottaknak tekintették. Ezeknek élén előbb a rajongásig lelkesült félszemü Ziska állott, kinek vezérlete alatt, lelkesittetve a felébredt cseh nemzeti szellem által is, irtó háborút kezdtek a németek ellen, és kivált Bajor- és Szászországokban nagy pusztításokat vittek véghez. Ziska meghagyta, hogy7 halála után bőréből dobot csináltassanak. hogy így, ha már szavával nem, legalább a dob hangjával buzdítsa honfiait a csatára.

Úgy a császár, mint a pápa 12 évi kegyetlen háborúskodás után belátták, hogy a husziták lelkes felekezetét fegyverrel legyőzni nem lehet,; s miután 1531-ben Bázelben egy újabb egyetemes zsinat ült össze, ennek közvetítésével egyezkedésre hívták fel Húsz követőit. A táboriták tudni sem akartak erről; de a kelyhesek, kik közé a nemzet főúri s vagyonosabb polgárai tartoztak, s kik a hosszas háborúskodásba belefáradtak, hajlandók voltak a fentebb említett négy cikk alapján kibékülni. Ezek el is küldöttek követeiket Bázelbe, kik hosszas alkudozás utáu, és midőn a zsinat a/, azon négy cikkekben foglalt reformokat — bár némi módosításokkal — megengedte, az egyházzal kibékültek s az u. n. bázeli vagy7 prágai egy7ességet aláírták 1433-ban. A táboriták uay tekintették ezen egyrességet, mint Húsz szellemének meggyaláztatását s a vallásjavitás ügyének elárultatását, azért az ellen kikeltek s a fegyveres harcot tovább is foly'tatták, mígnem őket saját testvéreik, a kelyhesek, Brága közelében teljesen szétverték 1434-ben.

A győztes kelyhesek pár évvel később az iglani szerződést kötötték Zsigmonddal, mely'ben azt királyokul elismerték, ez pedig a kelyheseknek vallásié s polgári szabadságát biztosította.

Őszintén azonban sem a pápa, sem a császár nem akarták a prágai egyességet megtartani, s úgy Zsigmond, mint a következő fejedelmek uralkodása alatt a kelyhesek jogain több rendbeli sérelem ejtetvén, többek közt Rokyczana kelylies érsek is Prágából menekülni kénytelenittetvén, megkezdődtek ismét a belforrongások, melyek csak akkor értek véget, mikor László mellé kormányzóul a kelyhes Podiebrád György tétetett (1444), kit László halála után a csehek királyokul is megválasztottak (1458). (Folyt, köv.)

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“