Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-20 / 12. szám
12. szám. 1909 március 20. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 5- oldal. Figyelmeztetés. Rég figyelem a hazai egyházhoz csatlakozott papoknak egyházunk és lelkészünk iránt tanúsított magaviseletét és már tovább nem állhatom szó nélkül. Magyar vagyok és református, a ki szeretettel ragaszkodom youngstowni magyar ref. egyházunkhoz, a melyet mi az itteni jó amerikai testvéreinkkel megalkottunk. Felépítettük szép templomunkat és megerősítettük egyházunkat — s most Borsos tisztelete« ur azzal fenyeget, hogy tönkreteszi mindezeket, mert erre kértek ó't a youngstowniak. Ha Borsos tiszteletes ur bátor volt ezt írni, legyen bátorsága azt is megmondani, hogy ki, vagy kik írtak innen neki, mert ha nem mondja meg, nem hiszünk neki s ó’t nyilvánosan hazug embernek állítjuk. Sokat hallottam, hogy mi áttértünk a mi vallásunkról. Ugyan hová tértünk ? Én itt vagyok az egyház szervezésétől fogva s részt is vettem az egyházi munkában ; de nem tudom, mit akarnak a csatlakozott papok ezzel az áttéréssel, mert jól tudom, hogy egyházunk neve, a szertartás, az éneklés és kormányzás csak olyan minálunk, mint otthon az én falum magyar ref. egyházában. A lelkészünk is otthon tanult, otthon végezte a papi tudományokat és volt pap otthon is; itt ő csak úgy prédikál, mint az otthoni papok. A hazai ref. egyházaktól csak abban különbözünk, hogy nekünk nem fizet és nem parancsol az állam és hogy minálunk nincs adószedés, se pedig árverezés. Minket az itteni presby teriánus egyházak segélyeznek, de még soha se szóltak bele semmi dolgunkba és biztos vagyok, hogy ezután se parancsolgatnak nekünk. Merjen hát ide jönni Borsos tiszteletes ur, mi nem hagyjuk egyházunkat és lelkészünket, hanem megvédelmezzük, ha kell, erővel is. Egyházunk szépen virágzik, lelkészünket pedig szeretjük. Igen, mert ő kötelességeit teszi s nem tánczol részegen az asztalok tetején, mint teszik sokan a hazaiak táborában; ő becsületes családi életet él s nem hirdeti magát nőtlen fiatal embernek, miként Borsos tiszteletes ur; nem is jár a bűn házaiba, mint járt itt Youngstownban a nagytiszteletünek csúfolt esperes ur. Szomorú vagyok, mikor azt hallom, hogy egyes egyházak átcsatlakoztak a szegény Magyarországhoz, vagyis annak adóihoz. Nálunk maholnap kisbirót sem lehet kapni, mert több átkot küldenek az udvarokból utána, mint a mennyit a 109-ik zsoltár tartalmaz. Azért átkozzák a kisbirót, mert mindig szól a dobja s a szegény asszony utolsó párnáját is elviszik a dobszó mellett. Vasárnap igy dobol a kisbiró nálunk: Hétfőn adószedés, állami törzsadó. Kedden személyi adószedés. Szerdán községi ad szedés. Csütörtökön utadó-szedós. Pénteken egyházi adószedós. Szombaton vármegyei adószedés. Hát az amerikai papok fizetésére mikor szednek és mikor árvereznek ? Mindennap. Nagyon sok szegény egyház van otthon, a hol nincs templom, nincs iskola, vagy ha van is, romokban hevei-, mint falunk mellett a ' innai vár, hogy a verebek tanyázzanak benne. S a nép ? Hát az menjen Amerikába, azt mondják az urak. Inkább a szegény egyházakon s a szegény népen kellene segíteni, mint az amerikai egyházakon. Ne féltsenek minket, mi jó magyarok és reformátusok vagyunk itt Youngstownban is; inkább féltsék és támogassák az otthonmaradtakat, hogy kevesebbszer doboljon a kisbiró. Figyelmeztetem Borsos tiszteletes urat, kérdezze meg az Ungvármegj eiektől, hogy hogjan járt Bernáth Zsigmond Ung- váron, mikor darabont főispánként szerepelt: úgy, vagy még szebben jár ő is itt, csak betegye lábát Youngstownba. Mert mi megesküdtünk arra, hogy egy házunk hü fiai leszünk, hát nem is hagyjuk, hogy a darabontok főnkre tegyék azt. Youngstown, O. lleleitszky János. aA hindu nö sorsa. A hinduknál, csak úgy, mint a mohamedánoknál, a férfi a szó szoros értelmében a nőnek ura és parancsolója. A férfi jelenlétében a hindu nőnek nem szabad leülnie és ha valahová együtt mennek, a nőnek tiszteletteljesen a férfi háta mögött kell haladnia. A hindu nő nem étkezhetik együtt urával és meg kell elégednie a maradékkal. Egyenesen a jó modor ellen vétene az, aki a hindu férjtől neje jóléte után tudakozódnék és megsértené vele a férjet. A hindu nő, ha férje meghal, legjobban teszi, ha önként követi a halálba, mert férje halála után igen szomorú élet vár reá. A bramánok ugv vélték kasztjuk erkölcsi épségét megőrizni, hogy a nőre a legszigorúbb törvényeket hozták és az emberi méltóságot mélyen lealázó bánásmódban részesítették. Az előkelő mohamedán nő élete jórészt a hárem falai mögött folyik le. A mi a mohamedán nőkre nézve a hárem, az a hindu asszonyokra nézve a zenana. Indiában a védtelen asszomd közprédának tekintik, az indusok tehát nőiket oly módon védték meg, hogy elkülönítették és szigorú őrizet alatt tartották. De nem valamennyi industörzs zárja el a nőket; némélyik egy kis szabad mozgást is megenged nekik. Sok indust ugyanis a szükség kényszerit arra, hogy nőkkel dolgoztasson. Ezek tehát, ha akarnák sem csukhatnák el a nőket. A vendég európai fehér ember ritkán lát többet, mint a „bemutatott“ hindu nők lábujját, mert a nők szinte a megfulladásig sűrű fátyolba vannak burkolva. Az előkelő hindu ember zenana-ját értékes vánkosok és paplanok, selyem-divá- nyok és fekvőhelyek díszítik. Az evőeszköz tiszta ezüsből való. A toalet-asztalon aranj' szelenczék hevernek, tele arcz- és szemöldökfestéshez szükséges rizsporral. Az ékszer-szekrényben szebbnél-szebb drágakövek vannak. A fürdőszobában földig érő kristálytükrök és puha szőnyegek vannak elhelyezve. A szépség ápolására finom szappanok és folyadékok szolgálnak. A hindu asszony életében évenként csak egy nap van, a melyet minden hindu nő epedve vár és ez férjhezmenetelének évfordulója. De ezen a napon legtöbbször csak adósságba veri magát a férj, mert a szokás oly őrült kiadásokra kényszeríti, a melyeket hónapokon át sem tud kiheverni. Ezen a napon minkenkit meghív házához és boldog-boldogtalant megvendégel. A vendégek kedvükre falatozhatnak, muzsikusok és tánezosnők jelennek meg és tűzijátékokat rendeznek. A hindu leányokat már négy-hat éves korukban eljegyzik, de legkésőbb tizenkétéves korukban. A tizennegyedik évükig, a mikor érettek a házasságra, atyjuk házánál tartózkodnak. De ha közben a vőlegény meghalt, a szegény lány özvegy marad, noha maga se tudja, miért. Másodszor férjhez mennie igen nehéz és ez nemcsak a közfelfogásba, hanem vallási akadályokba is ütköznék. A fiatal özvegyet mindenki megveti, mert — úgy mondják — alkalmasint rászolgált vagy ebben, vagy korábbi életében arra, hogy férjét fiatalon elveszítse. (A hinduk tudvalévőén hisznek a lélekvándorlásban.) A leányok korai eljegyzését vagy kiházasitását vallási törvények követelik a hinduknál. A szülőkre úgy a földi, mint főkép a tulvilági életben az istenek haragja vár, ha leányukat kellő időben férjhez nem adják. Ha a hindu nők alárendelt helyzetét tekintjük, nem csodálkozhatunk azon, hogy az esküvő alkalmával az ismerősök ezzel a kívánsággal köszöntik az ifjú párt: — Legyen akár száz fiatok, de leányotok egy se ! Nyilttér. A Heti Szemlében megjelent egyházammal és személyemmel foglalkozó cikkekre vonatkozólag kijelentem, hogy azokat gonosz szívből eredő rágalmaknak minősítem. Dixi ! Befejeztem. Az egyháztanács nevében: Schódle Gyula, ref. lelkész. I
