Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-06 / 6. szám
2. oldal „Amerikai Mágvar Reformátusok Lapja 6. szám 1909. február 6. ( ( Kérés. Oh édesem ! te csak imádkozz’: Térjen beteg lelkem magához. Kezeiteket összetéve Járuljatok az Ur elébe! Szent zsámolya előtt megállva, Előtte lelketek kitárva: Megadja, mit szivetek kér . . . A ti imátok mennybe ér ! Az én fohászom már hiába! Nem jut soha a mennyországba ; Lel kembe’ bár ma is úgy érzem, Hogy Isten az én reménységem. Csak tört sóhaj . . . hiába szállna ! Alant marad . . . elmetszve szárnya. . . Ah! mindhiába esdek én; Csak egy sugár se jön felém. •«'V - ‘ y' . . Oh hitvesem! te csak imádkozz’: Térjen beteg lelkem magához. Kis lányunkat szivedre zárva, Imátok szállva magasságba: A felhőkön túl ott az égbe’ Meghallja majd az Isten végre, S mit tőle én hiába kérek ? Megadja azt az Ur tinéktek! Erdélyi Imre. H i vás. Magyar lányok és ifjak Megváltónkhoz térjetek. Nem haljátok, hogy zug az ár! Üdv — hajóba jöjjetek. Mért bízzátok magatokat A múlandó örömre? Nem törődve a legfőbbel És a jobb részt feledve. Tudjátok meg, Jézus nélkül Ez az élet semmi sem. Olyan, mint a gyenge hajó A viharos tengeren. Adjátok át magatokat A Jézusnak egészen Hogy az Ur sok kegyelmével A lelketek beteljen. Buzgóan és hálatelten Száljon fel az imátok; Legyen áldott az Ur érte, Hogy minket is elhivott. Jézus tanítja a népet. (Máté evangéliumának XIII. része, i—34. versei.) Azon napon kimenvén jézus a házból, leüle a tenger mellett. És gyüle ő hozzá nagy sokaság, annyira, hogy hajóba kénysze- rittetnék menni és ott ülni; az egész sokaság pedig a parton fenn áll vala. És szóla nékik sokat példabeszédek által, mondván: Egy magvető ember kiméne vetni. És mikor a magot hintené, némely a mag közül esék az útfélre; és eljövének a madarak és elkapdosák azt. Némely esék a köves helyre, a hol nem vala sok földe és hamar kikele, mivelhogy a földben nem vala mélyen. És a nap mikor felkölt volna, megsüté azt és mivelhogy nem vala gyökere, kiszárada- Némely pedig esék a tövis közé és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. Némely pedig esék a jó földbe és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit- A kinek vagyon füle a hallásra, hallja. Akkor hozzá menvén az ő tanítványai, mondának néki: Mi az oka, hogy példabeszéd által szólasz e népnek? És ő felelvén, monda nékik: Mert néktek adatott, hogy a menynek, országának titkait érthessétek, azoknak pedig nem adatott- Mert a kinek vagyon, adatik annak és inkább bővölködik, de a kinek nincsen, a mije vagj'on is elvétetik tőle. Azért szólok példabeszéd által nékik: mert látván nem látnak és hallván nem hallanak, sem értenek. Azért bételik ő bennek az Ésaiás prófétálása, mely ezt mondja: Hallván halljátok és nem értitek; és látván látjátok és által nem láthatjátok. Mert megkövéredett e népnek szive és fülekkel nehezen hallottak és szemeiket bezárlották, hogy valami módon ne lássanak szemeikkel és füleikkel ne halljanak és szivekkel ne értsenek, meg ne térjenek és meggyógyítsam őket. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak és füleitek, hogy hallanak; mert bizony mondom néktek, hogy sok Próféták és igazak kivánták látni, a melyeket ti láttok és nem láthatták; és hallani, a melyeket ti hallotok, de nem hallhatták. Halljátok meg azért ti a magvetőnői való példabeszéd magyarázatják Mikor valaki hallja áz igét, a mennj^eknek országa felől és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, a mi annak szivébe vettetett vala. Ez az, a kiben az ut mellé esett a mag- Aki pedig a kövesre vetette a magot, ez az, aki az igét hallja és azt mindjárt nagy örömmel vészi: de nincsen ő benne gyökere, ha- r> nem ideig való és ha háborúság vagy nyomorúság következik az-igéért, azonnal megbotránkozik. Aki pedig a tövis közé vetette a magot, ez az, aki az igét hallja, de a világnak szorgal- matossága és a gazdagságnak csalárdsága megfojtja az igét és gyümölcsöt nem terem. Aki pedig jó földbe vetette a magot, ez az, aki hallgatja az igét és érti és gyümölcsöt hdz : és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit. Más példabeszédet ada eleikbe nékik Jézus, ezt mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, ki az ő földébe jó magot vetett. És mikor az emberek aludának, eljőve az ő ellensége és vete konkolyt a gabona közé és elméne. És mikor fel- nevekedett volna a gabona és gyümölcsöt termett volna, akkor megtetszék a konkoly is. A gazdának szolgái pedig előállván, mondanák néki: Uram avag3r nem tiszta magot vetettél vala-é a te földedbe? honnét vagyon azért a konkoly? És monda nékik: Valamely ellenségem miveíte ezt. A szolgák pedig mondának: Akarod-é tehát, hogy elmenjünk és öszveszedjük a konkolyt? O pedig monda: Nem; mert netalán öszveszedvén a konkolyt, azzal együtt a gabonát is kiszaggatjátok. Engedjétek, hogy mind a kettő nevekedjék együtt az aratásig és az aratás idején meghagyom az aratóknak: Szedjétek öszve először a konkolyt és kössétek azt kévékbe, hogy megégettessék, a gabonát pedig takarjátok az én csűrömbe. Ismét más példabeszédet ada eleikbe, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, melyet az ember vévén, elvet az ő mezejében. Mely jóllehet minden magoknál kisebb; de mikor felnevekedik, a füvek közt legnagyobb és végre fa neve- kedik belőle, annyira, hogy az égi madarak reá szálljanak és fészket rakjanak az ágain. Ismét más példabeszédet szóla nékik, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, melyet az asszony vévén; elegyít három mércze lisztben, mig mind megposhad az. Mind ezeket mondá Jézus a sokaságnak példabeszéd által és példabeszéd nélkül semmit sem szóla nékik. ■if)
