Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-02-06 / 6. szám

6. szám. 1909 február 6.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’

3. oldal.

A gonosz szolga.

Alapige: Máté XVIII: 23—35.

Mindnyájan ismeritek e példázatot, melyet mai evangéliumunkban hallottatok és nem kételkedem abban, hogy mindnyájan elég jól megértettétek. Az emberi életből van merítve ; s olyan kevés egyszerűséggel van beszélve, s mégis oly erővel és ékesszólással, hogy jelentőségét azonnal meg kell értenünk, jól lehet olyan társadalmi viszonyokat tárgyal, melyeket mi nem ismerünk s — Istennek hála — sohasem fogunk ismerni.

Itt a napkeleti zsarnok, ki törvényt nem ismer, csak saját akaratát; ki szolgáját — helyesebben rabszolgáját — oly magas méltóságba és bizalmi állásba ülteti, hogy az 10.000 talentumnyi roppant összeget csalárd utón eltulajdoníthatott s elpazsarolha- tott; a ki aztán megparancsolja, hogy nemcsak öt magát, hanem feleségét s gyermekeiti s adják el, hogy tartozását meglizethesse; a ki később hirtelen részvétérzetből elengedi azt, smajd, midőn ama nyomorult, kegyetlennek és ama tartozás elengedésére érdemtelennek látszik, engedményét visszavonva, ntndja a szolgát a hóhérok kezébe, „mígnem mind megadná, a mivel néki tartoznék“ — mindez olyan állapot, a mely szabad országban lehetetlen; habár ez a Kelet némely vidékein, melyeknek kormányzása ilyen zsarnoki, s a hol az igazságosság és nagyon gyakran az igazságtalanság is ily durva, bizonytalan alakban kizárólag az uralkodó akaratától függ, — talán még most is megvan.

De bármily különbözők is a viszonyok, mégis van ez elbeszélésben valami általános és örökre maradandó tanulság, mely minden emberre érvényben fog maradni miudendoron. Valamint ama napkeleti királyban és szolgájában, mi bennünk is megvan épenugy a jóra, mint rosszra hajló emberi természet. Ugyanaz a mennyország, melynek törvényei a bűnöst bűneiért büntetik, van felettünk, mint volt ő felettük; Istennek ugyanaz a szent lelke, mely szivüket megnyerni törekedett, igyekszik a mieuket is megnyerni: ha nem igy volna, akkbr e példázatnak semmi jelentősége nem lenne ránk nézve. Akkor ez olyam embereknek története lenne, kik más világban, más erkölcsi törvények alatt éltek volna, és nem lehetne őket a jogról és jogtalanságról általunk felállított szabályok szerint megítélni és ennélfogva oly embereknek története, kiknek cselekedeteit felesleges vizsgálódásunk tárgyává tenni.

De a dolog nem igy all- Ha ez a példázat -— a mint cn felteszem— igaz történet, akkor Krisztus, a világ világossága, volt az, ki minden e világra született embert megvilágosit; a ki ama királynak szivében a könyörületességnek isteni érzetét felköl- tötte, úgy, hogy ama nyomor-ult szolgának, a ki előtte térdre borult és imádta, s szorongatott állapotában, jóllehet bizonynyal tudta, hogy szavát megtartani sohase képes, ezt ígérte: „Uram, múljék el ellenem való haragod, és mindenekről meg- elégitlek!“ — elengedő összes adósságát

S Krisztus volt az, a ki a királynak nem a bosszúnak, de az igazi jutalmazásnak érzetét sugalmazta; ki arra tanitolta ót, hogy mihelyt a szolga a kegyelemre érdemetleniiek mutatta magát, joga van nemes, isteni haragjában kegyelmét megvonni, kegyét nem olyan rossz emberre vesztegetni, aki ezt csak újabb gonosztettre használná fel, hanem azt csak azok számára tartsa fenn, a kiknek szivében elég igazság és tiszteletérzet honol arra nézve, hogy másoknak is megbocsássanak, ha Urok nekik megbocsátott vala.

Meg kell gondolnunk, hogy a királynak helyesen és Isten szellemében kellett eljárnia; különben cselekvésmódja nem lehetne a mennyországnak, azaz ama törvényeknek puldányképe, melyek által Isten úgy ezt, mint a másvilágot kormányozza.

Azt akarta ísteu, hogy ameunyországban, az Isten országában egy' kicsit jobban higyjenek az emberek ! Néha-néha úgy

látszik, mintha az abban való hit eltűnnék; mintha az összes müveit keresztyén országokban előre megfontolt szándékkal azt mondanák: nincs mennyország, nincs Istennek országa! Egy lesz minden a másvilágon. E világ az embereknek s annak országa, a mit ők Isten segítsége és Isten törvénye nélkül képesek megtenni.

K. T. ! igy az ó-zsidó törvényadók szóltak s igy kiáltottak : „nincsen királyunk, hanem császárunk!“ s örök időkre példái lesznek annak, hogy mi történhetik azokkal, a kik Isten országát. tagadják. Krisztus azért jött, hogy megmondja nekik, miszerint a mennyország közel vagyon s az Isten országa köztük van. De ők semmit se akartak arról tudni. S mit mondott az Ur róluk és érzületükről: ,,Eljön e világ fejedelme, de én ellenem semmi hatalma“. Igen az az óra, melyben az emberek a világnak saját akaratuk, s nem Krisztus akarata szerint való kormányzását ismerték meg, az volt a sötétség hatalmának órája is. Igen, az volt, mit az által nyertek meg, hogy saját utjokon menve, ezt mondták: az ország mienk, nem Istené. S nem a világosságnak, hanem a sötétségnek estek hatalmába. Még a világosság is sötétség volt ő bennök. Határozottan tévelyegtek a földi utakon. Ugyanabban a pillanatban, mikor megkísérelték a békekötést a római helytartóval, miközben tagadták, hogy Krisztus királyunk volna es keresztrefes ittetését követelték — ugyanabban a pillanatban az, mi békéjüket adta, rejtve maradt előttük. Sohase követtek el emberek végzetesebb tévedést, pedig magukat okosoknak és bölcseknek tártuk. így szóltak egynás közt: „ha mi ezt az embert nem nyomjuk el, a rómaiak el fognak jönni s elveszik országunkat és annak lakosait“, azaz a mi kiváltságainkat, hatalmunkat, nemzetünket. És mi történt ? A rómaiak eljöttek, s rettenetes pusztítás és borzasztó gyilkolás által elfoglalták országukat S annak népét; igy elvesztették mind a világi országot, mind Istennek országát. Ismétlem, soha nem követlek el emberek végzetesebb tévedést világi dolgokban,.mint ama zsidók, kikhez eljött Istennek országa s eldobták máguktóf

És épen úgy fogunk mi is járni, K. T. í, ha feledjük, hogy akár kellemes reánk nézve, akár nem — Istennek országa mi bennünk van s épen úgy mi abban vagy'unk.

Istennek országa mi bennünk van. Minden baráti érzelem, minden nemes, igazságos és könyörületes gerjedelem bennünk annak a jele, hogy az Isten országa eljött hozzánk, hogy mi nem olyanok vagyunk, mint a barom, a mely elpusztul, nem mint pogáuyok, a kikből nagyon gyakran minden crzet kihalt, mert a bennök lakozó bizonytalanság miatt az élő Istentől elpártoltak, hanem mi Istennek gyermekei, az ő mennyországának örökösei vagyunk, úgy, hogy minden egyes gyermekben, mely meg- kereszteltetik, felueveltetik és kiképeztetik, ez az Ígéret teljesül: Én az én, törvényemet irom szivükbe és Atyjok leszek.

Istennek lelke oktatja a mi szivünket, mint ama napkeleti király szivével is tette. Lehet — s úgy is kellene lenni, — hogy' sokkal mélységesebb tanokat ad elő nekünk, mint ama királynak adott.

Mi Isten országában vagyunk. Méltó arra, hogy szüntelenül emlékezzünk erről. Némelyek készségesen elismerik, hogy az Isten országa bennök van. Azt is szivesen megvallják, hogv a vallás valami lelki, szivbeli ügy, de abban a balhiedelemben vannak, hogy azért minden vallás s minden igazságos, nemes, szép érzelmek és törekvések talán nagyon is jók azokra nézve, a kiknél ezek megvannak, de ha valakinél nem találhatók fel, nem baj.

Nem látják, hogy nem pusztán érzelmek vannak Isten iránt, hanem Isten által adott törvények is, és hogy' Isten e törvényeket érvényesítheti s gyakran a legfélelmetesebb módon érvényre is juttatja.

(Folytatás következik.)