Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-11 / 50. szám
10 oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. IV. Időszak. VII. Gergelytől a reformáczióig. (1085—1517.) III. Az ellenzék, a valdiak és más vallásfel ekezetek. XXX. Hanem annál inkább meghonosodott az déli Franciaországban, dacára a nép többszöri fegyveres felkelésének és az egyes inkvizitorokon vett véres bosszúknak; még inkkbb meghonosi- dott Spanyolországban s voltakép itt fejtette ki rémuralmát s vértlázitó hatalmát; a hol azt egyszersmind a kincs után sovárgó s korlátlan uralkodásra törekvő királyok felhasználták a keresztyén vallásra némelyik kényszerűségből áttért gazdag arabok vagyonának elharácsolására, a fejedelmi önkényt korlátozó világi urak hatalmának megtörésére, a vallási és politikai szabad gondolatok elfojtására. Itt ezen törvényszék egyik kiváló nagy mestere Torquemada volt ''1483 óta), ki kegyetlenkedéseivel megörökítette nevét, továbbá Arbuez Péter, kit amaz Ari agónia inkvizitorává nevezett ki, s a ki a kegyetlenkedést ritka vakbuzgalommal folytatta, az eretnekeken kívül számos zsidót és titkos mohamedánt vitetett máglyára, mígnem a kivégezettek rokonai ellene összeesküdtek s az oltár előtt halálosan megsebesítették (1485). A tetteseket, hozzá tartozóikkal együtt, mintegy 200-at megégették; Arbuezt pedig IX-ik Pius pápa 1867-ben a szentek közé igtatta. Spanyolországban csak I. Napoleon szüntette meg a hitnyomozó törvényszéket 1808-ban, mely itt 300 évi működésé alatt 341.021 egyén felett hozott Ítéletet, a kik közül „Isten dicsőségének öregbítésére-* (Ad majorem Dei glóriám) vagy 36.000-et máglyán hamvasztott el. Megjegyézre méltó, hegy ugyanaz a zsinat, mely az eretnekek kinyomozása iránt először intézkedett (1229), a bibliának a nép nyelvére való lefordítását és az ilyféle könyvek olvasását megtiltotta. Ha valamely világi embert biblia-olvasáson érnek — moudá a zsinati végzés — annak gyanús az igazhitüsége, a nála talált könyv pedig okvetlenül megégetendő. „Hiszen az állat is — mondta még korábban III. Incze, — a mózesi törvény ek szerint agyonkövezendő volt, ha a sinai hegyet érintette“; — igy a világi embert is büntetni kell, ha a Szentirást érinti. IV. A pápaság sűlyedése. A pápai hatalom III. Incze alatt elérte tetőpontját, vagy száz évig megmaradt azon magaslaton, ekkor, vagyis VlII-ik Bonifáczius idejében (1924—1303) kezd alászállani s a követ, kezett két század alatt rohamosan hanyatlott. A hanyatlást sok különféle körülmény okozta. Egyik ilyen ok volt a pápák pénzzsarolása. Egész Európát szivattyúzta a pápai szék és pedig néha s némely népeket nagyon is erősen. A pápák minden országtól rendes évi adót követeltek (ezt ma az önkéntesen nyújtott Péter-tillérek pótolják), a papok hagyatékából maguknak részt követeltek; az egyes zárdák, egyházi testületek bizonyos illetményeket kellett hogy tízessenek; minden püspök és abbás a pápai megerősitérért. az érsekek a pápától kapott palástért busás adókat tízettek; ha valaki magát valamely egyházi p. o. böjti vagy házasság alkíilmával rokonsági törvény alól fel akarta menteni, a pápához kellett folyamodnia és annak fizetni. bőt Bonifáczius egy újabb pénzforrást is nyitott, kihirdet50 szám. 1909 dec. 11. vén, hogy az 1300-ik év jubileumi vagy örömév leend, a ki ezen ev folyama alatt Rómát meglátogatja és ott 15 nap hoszszant a templomokat sorsa járja, teljes bünbocsánatot nyerend. Ki ne igyekezett volna bűneitől szabadulni. Havonként egyre-másra 200.000 zarándok látogatta meg a szent várost s mindenik vitt magával, tehetségéhez képest ki öreg-, ki apró pénzt. Meg is szerették a pápák ezt az ünnepet s a későbbiek elrendelték, hogy minden ötvenedik, majd hogy minden 25-ik év örömóv legyen. Szójárássá lett, hogy Rómából mindent pénzért adnak, s Rómában pénzért mindent adnak. A másik ok volt, mert ebben a korban már a fejedelmek és önérzetesebb népek az országos s a világi dologban önállók, függetlenek akartak lenni; a pápák pedig .parancsolni akartak minden téren. S e tekintetben méltó utóda volt VIII. Bonifácz az előtte élt hatalmas pápáknak. így mindjárt pápáskodása kezdetén a hatalmas Colonna család tagjait, köztük két bibornoköt, száműzte, városukat Palestrinát a földdel egyenlővé tette; Szi- czilia ellen átokbullával és keresztes sereggel lépett fel; Skóczia felett hübéruri jogot akart gyakorolni; Magyarország királyi székébe az Árpádház kihaltával (1301) Róbert Károlyt akarta ültetni; nem kímélvén ide küldött követe a fenyegetést, átkot és egyházi tilalmat sem. így a többek között Buda városára is, minthogy az Venczel király pártján volt, kimondotta az egyházi tilalmat; csakhogy viszont a budai tanács meg Nagy Márton pénztárnoknak meghagyta, hogy a mely pap nem akar misét szolgáltatni s általában papi teendőinek eleget tenni, annak ne szolgáltassa ki a városi pénztárból fizetését. Egyik levelében kijelentette Bonifácz, hogy Lengyelország a római egyház birtoka, de a mire a lengyelek rá se hederitettek. Sokat tett a pápai tekintély sülyedésére az a lealázó helyzet, melybe a pápai szék a XlV.ik század folytán került, mint mindjárt látandjuk; sokat tett a műveltségnek, felvilágosultságnak az európai népek között való erősbödése. De legtöbbet tett az a szenvedélyes küzdelem, mely YlII-ik Bonifácz és IY-ik vagy Szép Fülöp francia király között kifejlődött s melyben győztes a francia király lett. A pápa ugyanis főpapi jogaira támaszkodva. Fülöpöt az egyházi jószágok megcsorbításáért és pénzhamisításáért megdorgálta s egyszersmind annak az angol királylyal folytatott háborújában hívatlanul békehíréként lépett fel; Fülöp ezen pápai beleelegyedés ellen tiltakozott; ezért viszont a boszus pápa az egyházi és püspöki jószágoknak hadi adó alávetését megtiltotta. Erre a király azzal válaszolt, hogy minden nemes ércnek Franciaországból kivitelét megtiltotta, melynek folytán a pápa a Franciaországból húzott jelentékeny évi jövedelemtől esett volna el; ezért szelidebbliuro;, kát pengetett, a király nagyatyját IX-ik Lajost a szentek lfözé igtatta. De pár év múlva ismét kitört a harc; a pápa a királyt zsarnoksággal, ez a pápát az egyház elárulásával vádolta s egyszersmind a pápa franciországi követét elfogatta. Ekkor a pápa zsinatot akart hirdetni, a király pedig az országgyűlést hivta össze és erre támaszkodva megírta a pápának, hogy esztelennek es bolondnak tartja azt, a ki azon véleményben van, hogy' ő mint király, a világi dolgokban valakinek alattvalója. Mielőtt a pápa által hirdetett zsiuat összeülhetett volna, a király kancellárja és egyik Colonna Bonifácziust szülő városában meglepték, lepiszkolták, megcibálták és habár a nép kiszabadította a pápát a támadók kezei közül, de a bosszúság s a szegyenérzet harmadnap múlva megölte. Hallatlan dolog volt ez! A világ elámult, hogy a pápai széke u, melytől népek és császárok rettegtek, ily szégyen esett. A bajt növelte az, hogy ezen eset után a francia királyok oly nagy befoly ást gyakoroltak a bibornokokra, hogy ezentúl olyanokat választottak pápákká, kiket a francia kormány kijelölt, kik ezen kormánynval szemben kész engedelmes szolgák voltak s a kik lakásukat is francia földre, Avignon városába tették át. (Folyt, köv.)
