Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-04 / 49. szám
49. szám. 1909 dec. 4. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 11. oldal. Regény. A szabaditó. ? * i ’ Irta:Gyalui Farkas. yv (37. folytatás.) — A nagy próféta tudja csak. Ma, azt tudom, követ érkezett a táborba a hatalmas padisahtól. — Valahogy jelents be, mondá bosszúsan a tihája. Én itt nem akarok világ végéig várakozni. Ezzel visszament, fogát csikorgatva, Lintzegbhez s elkezdte előtte leirni, hogy milyen kellemes mulatsága és jóleső szórakozása lesz neki az, mikor ő végignézi, hogy Kolozsvár királybiráját hogyan fogják karóba huzni. Az alatt a táborban a basa Eminehvel és — Baló János urammal folytatott tárgyalásokat. Baló János, mikor már szabadon volts mikor hazafelé indulhatott volna, meggondolkozott. — Nem, mondá, el nem fogadhatom én az életet igy. Egész életemen át vádolnám magam, ha én egy török asszony segítségével az életemet visszanyerem és Annám édes apjáért meg nem teszek mindent, hogy megmentsem. Reggelig künn a tábor szélén aludt, reggelre pedig a legelső török őrnek a tábor szélén egy aranyat advaj megkérte, hogy vezesse őt a basa sátora felé. Az készséggel megtette, hiszen maga látta, hogy alkonyaikor Balöt kikisérték a táborból, azt hitte valami követ. Eminél) javában aludt — vagy talán még mindig fájdalmasan virrasztott, mikor berohant hozzá kedvelt rabnői e. — Mash Allah ! kiáltá a leány, asszonyom ! a tegnapi keresztény fogoly visszatért a táborba, épen most módja nekem az egyik eunuk, a ki látta, a mint a basa sátora felé halad. Emineh a rémült kifejezésével kiáltotta: — Azonnal hozzák ide. így történt, hogy Baló uramat egyszerre csak négy eunuk kivont karddal körülvette, s az Emineh sátorához vezette. Pár pillanat múlva a rabnő bevezette Balót a sátorba. A háremőrök részéről semmi feltűnő nem volt ebben, hiszen a basa maga parancsolta meg tegnap, hogy ezt a keresztyént az Emineh sátrába vezessék. — Mit akarsz, kiáltotta hevesen Emineh, hát igv tartottad meg Ígéretedet? így menekültél ? — Asszonyom, felelte nyugodtan Baló, ha meg nem menhetem Lintzeghet, Kolozsvár királybiráját, nem akarok élve maradni. — Így szereted azt a leányt, csak igy ? Ha árva lesz, nélküled is maradjon ('gyedül ? — Meglehet, hogy őrültség, a mit elkövetek, talán szívtelenség is magam iránt, de úgy érzem, hogy kötelességein igv cselekedni. Én a basával beszélni akarok, s ha épen vért szomjazik, felkérem arra, hogy az én életem árán is bocsássa szabadon Lintzeghet. — Őrült! kiáltotta az asszony. Hát azt hiszed, hogy ezzel nem zúzod össze kedvesed szivét? — Asszonyom, felelt egyszerűen Baló. Én mindennél jobban szeretem a hazámat. Lintzegh halálával Erdély fővárosa ebben a háborús időben talán végromlásra jutna. Inkább egy leány hullasson tehát könnyeket, mint egy ország. Emineh nem tudott felelni, szeme könnyekkel telt meg. — Jól van te rettenetes ember, — mondá mosolyogni próbálva, hogy könnyeit elrejtse. Megpróbálom tehát magam és veled együtt megyünk a basához. Várj. Pillanat alatt süni fátyolt borított arcára s aztán, Balóval együtt, a vezér sátorához indult. A sátor előtt egész sereg főtiszt állott, kik nem lévén beavatottak, nagy bámulattal nézték az érkezőket. Emineh röviden odafordult az egyik ajtónállóhoz : — Ki van benn ? Az ajtónálló földig hajolt.-— Követ a hatalmas padisahtól. — Más nincs ? — Az egri basa ő kegyelmessége is benn van. E pillanatban szétnyílt az ajtó függönye s kilépett onnan egy poros, izzadt alak, a futár. Emineh szónélkül belépett s intett Balónak, hogv kövesse. Szeydi basa az egri basával együtt épen a szultán rendeletén tanakodott. Arról volt szó, hogy az egész tábor, gyorsan fölszerel kedve, Nagyvárad felé induljon. Valami túlságos jó kedve nem lehetett a basának, mert homlokát ránczolta, de azért — nagy gyöngyedség Eminehvel szemben — elég szelíd hangon kérdezte, hogy mit akarnak ? — Hát te nem vagy még a táboron kívül ? — kérdezte Balótól. Mielőtt Baló szólhatott volna, Emineh vágott közbe: — Kérése van hozzád s hiszi, hogy a világ legkedvesebb s legjobb szivü vitéz katonája teljesíteni fogja legyőzött ellensége kérését. Baló szeretett volna közbe dürmögni valamit, de Lintzeghröl lévén szó, nem mert. — Halljuk, halljuk, — szólt a basa. Emineh lágy, hízelgő hangon mondá: — Ez a derék vitéz szeret egy kedves jó leányt, kinek apja a te foglyod és tégy boldoggá egy családot: Lintzegh János családját. (Folyt, köv.)
